Fenn a hegygerincen három-négy talpnyi széles ösvényen lehet haladni
Fotó: Samu Tamás Gergő
Kevesen vállalják annak veszélyét, hogy több ezer méteres magasságban, gleccsereken átkelve és meredek hegycsúcsok között másszanak hegyet. Aki megteszi, annak mégis életre szóló élményt jelent egy ilyen túra az osztrák Alpokban.
2022. december 12., 09:112022. december 12., 09:11
Szorosan feszülve lapul a teásüveg a hátizsák egyik zsebében, pakolás közben azonban kipattan és gurul. Norbi a túrabotjával próbálja útját állni, ami egy pillanatra sikerül, de az üveg tovább csúszik lefelé. Norbi elé teszi a bakancsát, amivel ismét nyer egy pillanatot, de az töretlenül csúszik tovább. Társunk elesik, a teásüveg pedig a lankás völgyben gurul tovább. Csúszik a jégen, miközben egyre inkább felgyorsul. Egyenesen egy gleccserhasadék felé halad, és hirtelen eltűnik nyomtalanul a mélyben.
„Ezért kell a hágóvas, a kötél és a jégcsákány” – állapítjuk meg. Most „csak”' egy másfél literes meleg teásüveg veszett el, de ez sem kevés. A csúcshódítás folyadékszükséglete ez egy fő számára, azonban ami megtörtént a palackkal, könnyen megtörténhet az emberrel is vagy a felszerelés egy-egy fontosabb elemével.
És számtalan láthatatlan hasadékkal, ahonnan alig van esély menekülésre. Mi mégis ide készülünk, Ausztria negyedik legmagasabb hegyére, a Grossvenedigerre. Fontos, hogy minden a helyén legyen. Egy kesztyű vagy egy palack is olyan kis csavar lehet a gépezetben, amelynek hiánya összeomláshoz vezethet.
Velünk tart egy kutya is, Majának hívják. A border collie ügyesebb és gyorsabb mászó nálunk, de azért rajta is látszik a fáradtság. Rajtunk mindenféle praktikus ruha, eszköz, felszerelés, mégis indulás után letaglóz a szokatlan meleg (!). Napsütés, szép idő, sok ruha, nehéz hátizsák – veszélyes elegy, ha hegyre indul az ember. Sok víz kell, de jól ki kell választani a mennyiséget, mert ha túl sokat viszünk, túl nehéz lesz a hátizsák. Ezáltal pedig több vizet kell fogyasztanunk.
Útközben bányákat hagyunk el, és néhol egy-egy csinos épület is szegélyezi utunkat. Mindegyik zárva, de csúcsidényben hangulatos osztrák hegyi éttermek lehetnek. Magunk elé képzeljük a hatalmas rántott húsokat és a korsó söröket, nekünk azonban marad a szendvics, a sima víz, esetleg egy kis müzli. Fontos a gázfőző is: a magasabb részeken ezzel olvasztunk havat, amiből víz, tea és zacskós főtt tésztaétel lesz.
Útban a hegycsúcs felé. Kevés turista merészkedik a gleccserszakadékok közelébe
Fotó: Samu Tamás Gergő
Most különlegesen „meleg” idő van. Nappal 0 fok környékén, éjszaka mínusz 6–7 fok lehet. De más különbségek is vannak. Az első nap végén szörnyen barátságtalan, éles kőrengetegen át vezetett az utunk. Hideg, éjszakai sötét volt, csak a fejlámpák világították a hófoltokat és a veszedelmesen rohanó vízfolyásokat, míg elértük a menedékházat. A mászás után visszaindulva a délelőtti napsütésben ugyanez a világ jóval szimpatikusabbnak tűnt. Sárgásbarna kőrengeteg látható, néhol tiszta fehér hófoltok tündököltek, és itt-ott növények, sőt virágok is feltűntek. A friss patakok zúgása nyugtatólag hatott ránk.
Gyatra szivacsok és ósdi emeletes ágyak adtak némi kényelmet. Mobilnet vagy wifi nyilván nincs. A közös esti főzés azonban jó hangulatúra sikeredett, és bizony a nehéz táskák mélyéről esténként előkerült egy kis pálinka is. Kemény utat tett meg, de mindenképpen megérte, mert este jó szolgálatot tett a megfáradt hegymászók számára.
Második este kinn hirtelen fényözön támadt. Ahogy kiléptünk, mentőhelikoptert láttunk, amely a hatalmas völgy nagy részét bevilágította. Valakit keresnek. Hirtelen átgondoljuk, kikkel találkoztunk, kiket láttunk, ám a sor véges és szűk. A helikopter sűrűn egy bizonyos pont környékére világít: talán ott vannak az eltűnt mászók? Nem. Kiderül, hogy óvatosan leszállóhelyet keres. Landolás után a sisakos hegyimentő hozzánk szalad – nyilván kiszúrtak bennünket korábban – és azt kérdezi: kit láttunk útközben? Négy embert keresnek, a gleccseren látták őket utoljára. Négy személyt, ahányan mi is vagyunk...
Reggel még hét magyar turista volt, ám a másik társaság jó eséllyel Hinterbichl faluban pihen. A csúcshódítás napján ők hajnalban indultak, a gleccseren találkoztunk nagyjából félúton. Ők le, mi fel.
Némelyik azért a magasból felsejlik.
A csúcson. Ezért az élményért másszák meg a turisták a hegyet
Fotó: Samu Tamás Gergő
Az oxigénhiány 3600 méter magasságban még nem vagy csak alig érzékelhető. Annyit veszünk észre, hogy gyakrabban ásítunk és a magasabb részeken mintha gyorsabban fáradnánk. De lehet, ez csak a kialvatlanság és a fáradtság jele. Magasan már nehéz felfelé haladni. A hegy a végére tartogatja minden erejét: a gerincen szűkös, gyakran három-négy talpnyi széles ösvényen haladunk. Kétoldalt néhány méternyi havas szakadék, majd még meredekebb kőszakadék. Nem nagyon látom, hogy milyen mély, mert nem szeretnék odanézni.
Itt talán még a kötél sem segít, amivel egymást biztosítjuk. Sőt, akár ronthat is a helyzeten.
Végül elérjük a csúcsot, de előtte még eszünkbe jut a korábban emlegetett mondás: mit keresek én itt?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!