
Fenn a hegygerincen három-négy talpnyi széles ösvényen lehet haladni
Fotó: Samu Tamás Gergő
Kevesen vállalják annak veszélyét, hogy több ezer méteres magasságban, gleccsereken átkelve és meredek hegycsúcsok között másszanak hegyet. Aki megteszi, annak mégis életre szóló élményt jelent egy ilyen túra az osztrák Alpokban.
2022. december 12., 09:112022. december 12., 09:11
Szorosan feszülve lapul a teásüveg a hátizsák egyik zsebében, pakolás közben azonban kipattan és gurul. Norbi a túrabotjával próbálja útját állni, ami egy pillanatra sikerül, de az üveg tovább csúszik lefelé. Norbi elé teszi a bakancsát, amivel ismét nyer egy pillanatot, de az töretlenül csúszik tovább. Társunk elesik, a teásüveg pedig a lankás völgyben gurul tovább. Csúszik a jégen, miközben egyre inkább felgyorsul. Egyenesen egy gleccserhasadék felé halad, és hirtelen eltűnik nyomtalanul a mélyben.
„Ezért kell a hágóvas, a kötél és a jégcsákány” – állapítjuk meg. Most „csak”' egy másfél literes meleg teásüveg veszett el, de ez sem kevés. A csúcshódítás folyadékszükséglete ez egy fő számára, azonban ami megtörtént a palackkal, könnyen megtörténhet az emberrel is vagy a felszerelés egy-egy fontosabb elemével.
És számtalan láthatatlan hasadékkal, ahonnan alig van esély menekülésre. Mi mégis ide készülünk, Ausztria negyedik legmagasabb hegyére, a Grossvenedigerre. Fontos, hogy minden a helyén legyen. Egy kesztyű vagy egy palack is olyan kis csavar lehet a gépezetben, amelynek hiánya összeomláshoz vezethet.
Velünk tart egy kutya is, Majának hívják. A border collie ügyesebb és gyorsabb mászó nálunk, de azért rajta is látszik a fáradtság. Rajtunk mindenféle praktikus ruha, eszköz, felszerelés, mégis indulás után letaglóz a szokatlan meleg (!). Napsütés, szép idő, sok ruha, nehéz hátizsák – veszélyes elegy, ha hegyre indul az ember. Sok víz kell, de jól ki kell választani a mennyiséget, mert ha túl sokat viszünk, túl nehéz lesz a hátizsák. Ezáltal pedig több vizet kell fogyasztanunk.
Útközben bányákat hagyunk el, és néhol egy-egy csinos épület is szegélyezi utunkat. Mindegyik zárva, de csúcsidényben hangulatos osztrák hegyi éttermek lehetnek. Magunk elé képzeljük a hatalmas rántott húsokat és a korsó söröket, nekünk azonban marad a szendvics, a sima víz, esetleg egy kis müzli. Fontos a gázfőző is: a magasabb részeken ezzel olvasztunk havat, amiből víz, tea és zacskós főtt tésztaétel lesz.
Útban a hegycsúcs felé. Kevés turista merészkedik a gleccserszakadékok közelébe
Fotó: Samu Tamás Gergő
Most különlegesen „meleg” idő van. Nappal 0 fok környékén, éjszaka mínusz 6–7 fok lehet. De más különbségek is vannak. Az első nap végén szörnyen barátságtalan, éles kőrengetegen át vezetett az utunk. Hideg, éjszakai sötét volt, csak a fejlámpák világították a hófoltokat és a veszedelmesen rohanó vízfolyásokat, míg elértük a menedékházat. A mászás után visszaindulva a délelőtti napsütésben ugyanez a világ jóval szimpatikusabbnak tűnt. Sárgásbarna kőrengeteg látható, néhol tiszta fehér hófoltok tündököltek, és itt-ott növények, sőt virágok is feltűntek. A friss patakok zúgása nyugtatólag hatott ránk.
Gyatra szivacsok és ósdi emeletes ágyak adtak némi kényelmet. Mobilnet vagy wifi nyilván nincs. A közös esti főzés azonban jó hangulatúra sikeredett, és bizony a nehéz táskák mélyéről esténként előkerült egy kis pálinka is. Kemény utat tett meg, de mindenképpen megérte, mert este jó szolgálatot tett a megfáradt hegymászók számára.
Második este kinn hirtelen fényözön támadt. Ahogy kiléptünk, mentőhelikoptert láttunk, amely a hatalmas völgy nagy részét bevilágította. Valakit keresnek. Hirtelen átgondoljuk, kikkel találkoztunk, kiket láttunk, ám a sor véges és szűk. A helikopter sűrűn egy bizonyos pont környékére világít: talán ott vannak az eltűnt mászók? Nem. Kiderül, hogy óvatosan leszállóhelyet keres. Landolás után a sisakos hegyimentő hozzánk szalad – nyilván kiszúrtak bennünket korábban – és azt kérdezi: kit láttunk útközben? Négy embert keresnek, a gleccseren látták őket utoljára. Négy személyt, ahányan mi is vagyunk...
Reggel még hét magyar turista volt, ám a másik társaság jó eséllyel Hinterbichl faluban pihen. A csúcshódítás napján ők hajnalban indultak, a gleccseren találkoztunk nagyjából félúton. Ők le, mi fel.
Némelyik azért a magasból felsejlik.
A csúcson. Ezért az élményért másszák meg a turisták a hegyet
Fotó: Samu Tamás Gergő
Az oxigénhiány 3600 méter magasságban még nem vagy csak alig érzékelhető. Annyit veszünk észre, hogy gyakrabban ásítunk és a magasabb részeken mintha gyorsabban fáradnánk. De lehet, ez csak a kialvatlanság és a fáradtság jele. Magasan már nehéz felfelé haladni. A hegy a végére tartogatja minden erejét: a gerincen szűkös, gyakran három-négy talpnyi széles ösvényen haladunk. Kétoldalt néhány méternyi havas szakadék, majd még meredekebb kőszakadék. Nem nagyon látom, hogy milyen mély, mert nem szeretnék odanézni.
Itt talán még a kötél sem segít, amivel egymást biztosítjuk. Sőt, akár ronthat is a helyzeten.
Végül elérjük a csúcsot, de előtte még eszünkbe jut a korábban emlegetett mondás: mit keresek én itt?
Pénzügyi összeomlás fenyegetné Romániát, ha beigazolódna megannyi elemző félelme, és a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolnák az országot. Az április óta tartó politikai instabilitás miatt számolni kell ezzel a sötét forgatókönyvvel.
Gran Canaria Európától jóval távolabb fekszik, mint Afrikától, a hódítások során azonban spanyol gyarmattá vált. Az Atlanti-óceánban elfoglalt stratégiai fekvése miatt Kolumbusz Kristóf is érintette a szigetet útjai során.
Afrika északnyugati partjai közelében találhatók a Kanári-szigetek. A Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport egyik legnépszerűbb tagját, Gran Canariát kerestük fel. Megkapó hegyvidéki tájak, homokos partok és különleges régészeti emlékek fogadtak.
Már kisgyermekként tudta, hogy tanítónő szeretne lenni. Azóta harminchét év telt el, Komjátszegi Fábián Réka kezei közül pedig tanítványok százai kerültek ki. Ő ma is ugyanazzal a lelkesedéssel lép be az osztályterembe, mint pályája kezdetén.
Egy elsüllyesztett repülőgép belsejében úszni vagy cápákat figyelni a Vörös-tenger mélyén sokak számára életre szóló élmény. Szabó Kolos brassói búvároktatóval a búvárkodás veszélyeiről, vonzerejéről és az erdélyi lehetőségekről beszélgettünk.
A francia Nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a Korzika autonómiájáról szóló alkotmánymódosítást, amely élénk politikai vitát váltott ki Franciaországban és az Európai Parlamentben is.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
szóljon hozzá!