Glasznoszty a Közel-Keleten?

Váratlan és meglepő fordulatnak tartja a nyugati média Haszan Rohani győzelmét az iráni elnökválasztáson. Kampányígéretei nyitott és moderált embernek tüntették fel a politikust, akinek „újszabású” politikája garantálhatná az irániak személyes szabadságjogait, és kivezethetné az országot a nemzetközi elszigeteltségből.

Az urnazárást követő beszámolók zöme lelkesedéssel volt tele, utalva a Teheránban négy évvel ezelőtt elfojtott „zöldszalagos” tüntetésekre. A riportok eleinte szívesen időztek az utcára özönlő emberek ünneplésén, a nyilvános tereken alkoholt iszogató fiatalok győzelmi mámorán – az csak kevés sajtóorgánumon szivárgott át, hogy a vallási rendőrség az éjfél utáni órákban mégiscsak őrjáratra indult, gumibottal igyekezve józan mederbe terelni az „istentelenkedést”.

Az iráni nép döntése és lelkesedése a nyugati nagyhatalmakban inkább megkönnyebbülésként csapódott le, amit aztán egyfajta kijózanodás követett az eredményhirdetés óta eltelt napokban. Az angolszászok elsősorban a nukleáris béke kérdéskörében táplálnak reményeket az új államfővel kapcsolatosan, hisz Rohanit a tárgyalóasztalok mellől is jól ismerik az euroatlanti döntéshozók. A frissen megválasztott elnök ugyanis 2003 és 2005 között fő tárgyalópartnere volt az atomkérdésben vizsgálódó nemzetközi csoportnak, személy szerint bele is egyezett az urándúsítás leállításába, míg fel nem kellett adnia tisztségét. A Nyugat reményeit azonban némileg lehűti, hogy az iráni törvények alárendelik az államfői döntést az ajatollah és a vallási vezetés akaratának – amelyet történetesen „keményvonalasnak” könyvel el a világ. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezekben a körökben Rohani sem éppen kívülálló, hiszen több miniszteri, tanácsadói posztot és egyéb kulcspozíciókat töltött be olyan kormányok alatt is, amelyeket populizmus vagy éppen militáns idegengyűlölet fémjelzett.

Ennek ellenére nemcsak nukleáris téren, de a biztonság- és külpolitika alakulásában is sokat vár a világ Rohanitól. Iránnak kulcsszerepe van a szíriai kérdés megoldásában: az ország többezer fős hadsereggel látja el Aszad szír elnök csapatait. Rohani kezét nemcsak az ajatollah hatalma köti meg, de az is, hogy a hadi utánpótlásról állítólag még a választások előtt gondoskodott az előző kormány. Miután Teherán tágabb értelemben is a mérleg nyelve lehet a közel-keleti helyzet megoldásában, az ország kihasználhatja ezt bizonyos, számára kedvező kompromisszumok kikényszerítésére – állítják az elemzők. A kérdésben talán legszkeptikusabb németek szerint Irán tudatosan épít erre. A Die Zeit kolumnistája például óva intette a Nyugatot, hogy besétáljon ebbe a csapdába és megittasulva a reformista elemek győzelmétől, túl elnézővé váljon a teheráni vezetéssel szemben.

A közel-keleti államnak ugyanis jócskán elkelne a segítség. Az atomprogram miatti nemzetközi szankciók jelentős gazdasági válságot okoztak Iránban, amit leginkább a magas infláció és a bruttó hazai össztermék (GDP) csökkenése jellemez. A hivatalba lépő elnöknek rengeteg tennivalója lesz ezen a téren, amely egyébként az egyetlen, ahol szabad kezet kap. A gazdasági fellendülésen túl is fontosabb lehet azonban, hogy összefogja az ország igencsak polarizált politikai erőit, írta a The Washington Post, amely szerint Rohanit ebben egyaránt segítheti diplomáciai érzéke és két évtizedes törvényhozói munkája.

Az iszlám hagyományait tisztelő, az erre és ebből építkező reformigyekezetet a The Times merész hasonlattal illette: a lap vezércikkírója szerint az új elnöktől nem áll távol a gorbacsovi szellem. A jelek szerint Londonban bíznak a közel-keleti glasznosztyban.