A Finlandia Palota Helsinki egyik építészeti éke
Fotó: Business Finland Mediabank
A finnekre mindig barátként tekintettünk. Elég messze éltek, hogy konfliktusok gyengítették volna kapcsolatunkat, s mindig nosztalgiával tekintettünk rájuk. E rokoni viszony az utóbbi években gyengült, de reméljük, ez csak egy feledhető pauza.
2024. július 22., 22:062024. július 22., 22:06
Akárcsak a lengyeleket, a finneket is illik szeretni. Közép-Európában, magányosan igencsak felértékelődik egy távoli atyafi, a finnek. Az érdeklődés irántuk a XIX. század második felében erősödött fel. Itt érdemes megemlíteni Színnyei József nevét, aki a kiegyezés után ösztöndíjjal került a rokonokhoz. Megállta a helyét, vendéglátói szerint ő sajátította el legjobban a finn nyelvet, emellett magyar darabokat mutatott be, s magyar nyelvkönyvet is szerkesztett.
Mint zenei újságírónak Vikár Béla etnográfus, népzenegyűjtő neve is bevillan. „Vikár Béla Kalevalája már az alkotó életében szimbólummá vált, a magyar irodalom klasszikus írásai közé emelkedett – értékelte munkásságát Csepregi Márta professzor – Nagy hatással volt Kosztolányira, József Attilára, Juhász Ferencre. Az öt teljes magyar Kalevala-fordítás közül mindig is Vikáré lesz a legismertebb.”
A mentalitáskülönbségek az elmúlt évszázadban is láthatóak voltak, így kaján honfitársaink jóvoltából számos vicc született. „A finnek rendkívül egyenes emberek, egyetlen hátsó gondolatuk sincs. De első se!” – idézhetjük például az egyik, még nyomdafestéket tűrő mondást. Minden bizonnyal a finn anekdotatárban is van hasonló bonmot a magyarokról.
A budapesti Közgazdasági Egyetem Chorus Oeconomicus vegyes kara a szovjet-finn határon 1977-ben
Fotó: Csermák Zoltán
Nálunk a családban az északi nép tisztelete erősen élt. Édesanyám a Szegedi Egyetemen finnül is tanult, nagyapám sokat mesélt az orosz-finn háborúról, amiben magyar önkéntesek is segítették a honvédő hősöket. Később, 2014-ben interjút készítettem Boleratzky Lóránd egyházjogásszal, aki ösztöndíjasként élte végig a nehéz időszakot Helsinkiben. Egy története a sok közül: „A háború tehát Finnországban is utolért, de a harcoknak voltak tragikomikus pillanatai is. Amikor a szovjetek 1944-ben nagy erőkkel Helsinkit bombázták, az első pokolgép a szovjet nagykövetséget találta telibe. A finn tűzoltóság nem sietett oltani a tüzet, így a rezidencia porig égett.”
Az 1962-es Helsinki Világifjúsági Találkozón (VIT) Magyarország is népes küldöttséggel vett részt
Fotó: Fortepan Szalay Zoltá
Haladjunk néhány esztendőt! A Szabad Európa az 1956-os Forradalommal kapcsolatban beszámolt arról, hogy Einojuhani Rautavaara finn zeneszerző A bánya címmel komponált operát a magyar szabadságharcról (1963-ban fejezte be), a darabot később az Operaház is bemutatta.
A finnek megítélése egyébként a kommunista Magyarországon pozitív volt. Urho Kekkonen államfő igazi reálpolitikusként regnált. A Szovjetunióval kiváló kapcsolatokat tartott fenn, ennek nyomán mi is nagyon szerettük a finneket. Egyébként ez az orientációjuk a gazdaságra is jó hatással volt. A finn-magyar kulturális kapcsolatok virágoztak, az egyetemek közötti együttműködés példás volt, Budapest egyik legforgalmasabb útját is Helsinkiről nevezték el. Az 1962-es Helsinki Világifjúsági Találkozón (VIT) mi is népes küldöttséggel vettünk részt.
Eközben egyre több vendégművész is érkezett északról, legemlékezetesebb számomra Anja Silja fellépése Richard Strauss Salome című operájának címszerepében. A világhírű szoprán az úgynevezett „Hétfátyol táncot” – az operabarát ifjak nagy örömére – igencsak neglizsében járta végig. A finn írók is egyre népszerűbbek lettek kishazánkban. Mika Waltari történelmi regényeit mind végigolvastam.
A Helsinki Olimpiai Stadion 1952-ben
Fotó: Fortepan, Bojár Sándor
Első finnországi utamat nagy izgalommal vártam. 1977-ben a Közgazdasági Egyetem Chorus Oeconomicus vegyes karával egy úgynevezett kóruscserére készültünk rokonainkhoz. Az északi ország kóruskultúrája példamutató volt, minden valamirevaló város és intézmény működtetett színvonalas dalárdát. Ezek élén gyakran magyar karnagyok álltak.
Indulás előtt beástam magam a könyvtárba, s mindent tudni akartam a finn kultúráról és a történelemről. Akkortájt a MAHART-nál (Magyar Hajózási Rt.) töltöttem szakmai gyakorlatomat, s ott találkoztam egy fiatal hajóstiszttel, akit valami miatt eltiltottak fél évre a fedélzeti munkától. A pletykák szerint az ifjú „tengeri medve” Leningrádból nagy mennyiségű vodkát csempészett Helsinkibe, vissza fuvarként farmernadrágok szerepeltek. A finnek iránt érdeklődve sablonos választ kaptam: „Tudod a finn nők mind olyanok, hogy…” Helsinki nevezetességei után kutatva sem változott a téma: „Ott van egy olyan utca, ahol…” Az elhangzottakat nem részletezem.
Finn faház vidéken
Fotó: Business Finland Mediabank
de szerencsére senkinél nem találták meg a dugi valutát, s a szeszesitalok nagy mennyiségéért sem szóltak. Ennek a ténynek később igencsak hasznát vettük: a csempészárut többszörös haszonnal adtuk el a szomjas finn barátainknak. Egy adat, a félliteres orosz vodkát mintegy 50 forintért vásároltuk itthon, odakinn ennek tízszereséért értékesítettük. (Akkori kezdő fizetésem 3000 Ft volt).
1960-as évek. Helsinki főutcájának névadója Mannerheim marsall
Fotó: Fortepan Bojár Sándor
A határállomásra, Imatraba érkeztünk, s egy új világ szele csapott meg minket. Szálláshelyünkön, a patyolat tiszta idősotthonban a függöny és az ágynemű színe megegyezett, a szovjet bizonytalanság után egy megnyugtató közegbe kerültünk. Vendéglátóink kedvesek voltak, s ez megmaradt utunk végéig.
A házigazdák igen praktikusan, és valljuk be takarékosan gondoskodtak rólunk. Gyárakba vittek el minket, s látogatást tettünk a Helsingin Sanomat újság szerkesztőségében is. A vendéglátók gondoskodtak az ebédről, mi pedig kis koncerttel háláltuk meg „jóságukat”. Egyébként számos finn ételspecialitást megkóstoltunk, közöttük a legkülönlegesebb a kalakukko, a rozscipóban sült hal volt. Az étek az 1978-ban bemutatott Picasso kalandjai című svéd filmben is felbukkan, a finn dizőz énekli úton-útfélen, őrületbe kergetve e dallal a spanyol festőt (a svédek sem mentek szomszédba egy kis rosszmájúságért).
Egy 1943-as fénykép Mannerheim marsallról
Fotó: Paavo Friman Mannerheim gyűjtemény
Helsinkit kedves, élhető városként ismertem meg. A metropoliszban megmaradtak még az orosz éra, a Finn Nagyhercegség építészeti emlékei. Megismerkedhettünk a modern finn építészet kiváló képviselőinek alkotásaival. Itt említem Alvar Aaltót, a Finlandia palota megálmodóját vagy a főváros Főpályaudvarát tervező Eliel Saarinent. Vidéken és a külső kerületekben az egykori faépületeket is meghagyták. A várost róva felfigyeltünk Helsinki főutcájának névadójára, Mannerheim marsallra. A hadseregtábornok eredményesen vezette seregét a finn-szovjet háborúban, s később is ügyesen lavírozott a náci Németország szövetségeseként. Itthon elhallgatták nevét, hiszen a nemzeti hős – az ötszörös túlerőben lévő – „legyőzhetetlen” szovjet hadsereget alázta porig.
Népes hallgatóság előtt mutatkoztunk be, a műsoron a magyar művek mellett olyan finn szerzemények is szerepeltek, mint Pacius Finn dala magyarul és finnül, amit második himnuszként tartanak számon testvéreink. Helsinkiben szállásunk az egykori Olimpiai Stadion mellett volt, így éjszakánként, mikor virágos jókedvben tértünk haza, mindig megcsiklandoztuk Paavo Nurmi, ahogy a magyar köztudatban élt a ,,derék futó” szobrának talpát. Egyébként a késői útjainkon rengeteg ittas emberrel találkoztunk, a földön heverőket a mentők gyűjtötték be folyamatosan.
A ,,derék futó, Nurmi szobra Helsinkiben.
Fotó: Wikipédia
1985-ben ismét Finnországba látogattunk, a már jól ismert szovjet expresszel léptünk ismét finn földre. A szaunázás és a gyárlátogatások itt is fontosak voltak, s felléptünk egy halételekre specializálódott étteremben, ahol bőséges ebéddel kedveskedtek nekünk. Soha ennyi kaviárt és lazacot nem „vágtunk be” mint itt, aminek azért meglett a böjtje.
Ez az út az emberi kapcsolatok miatt volt emlékezetes. A kórustagok gondoskodtak rólunk, minket feleségemmel egy kedves mérnök, Heikki és családja fogadott be. A családfő súlyosan mozgássérült volt, de teljes életet élt. Munkája mellett szakértőként is alkalmazták: az akadálymentes üzleteket térképezte fel munkatársaival, s igen nagy szégyent jelentett egy firmának, ha alkalmatlannak találták boltját a fogyatékkal élők fogadására. Életvidám embernek ismertük meg, az egyik közös rendezvényen maga is – két mankójával – „táncra perdült”. Nagy szíve volt, mikor egy hifi áruházban vágyakozva néztünk egy magnót, Heikki félrevonta a tulajt, aki váratlanul jelentős kedvezménnyel állt elő. Minden bizonnyal házigazdánk is beszállt a vásárlásba. Később Budapesten láttuk vendégül barátainkat.
A világszerte közkedvelt finn szauna saját hazájában
Fotó: Mericenter, Emilia Hoisko, Business Finland Mediabank
Igen, ekkor még töretlen volt a magyar-finn barátság, ami mára igencsak sérült. A finn társadalom az individuum felé fordult. „A magánélet szent és sérthetetlen” – hallatszik a szirének éneke, a hit is már magánéleti szférához tartozik.
Szerencsére az általános felháborodás a képviselőasszonyt támogatta, de az ügy mindmáig nem ült el.
Kedves barátom, – aki évekig dolgozott Finnországban – meséli, hogy egykori közeli munkatársai nem válaszolnak leveleire, levegőnek nézik. Ebben a mostani hisztériakeltés is közrejátszik, de az is figyelemre méltó, hogy mint egykor mi tettük a „halszagú rokonainkkal” most ők – a nagy európai összeborulás időszakában – minket szégyellnek.
A finnek egyik nemzeti étele a kalakukko
Fotó: Business Finland Mediabank
A cikk végén kössünk össze két témát a leírtakból. Mannerheim tábornok igencsak nagy ínyenc volt. Erről egy könyvből győződhettem meg, aminek címe Ebéd Mannerheim marsallal. Az érdekes albumot egy tévés kollégámtól kaptam, aki ismerte a finnek iránti érdeklődésemet. A nemzeti hősnek kedvence volt a már említett kalakukko, s receptjét is megtaláltam a kötetben. Elég hosszan taglalja a specialitást, így inkább csak a hozzávalókat említem:
5 dl víz, 3 dl búzaliszt, 12 dl rozsliszt, 100 g vaj, vagy 1 dl olaj, 2 teáskanál só, 1 kg Coregonus vandesius (lazacféle), 300 g szeletelt (nem füstölt) szalonna. Kedves Olvasó, tekintse meg a fotót, készítse el (a recept az interneten is elérhető), s jó étvágyat!
Végezetül, kezembe került egy kézzel írott, magyar-finn egyoldalas szószedet, amit az egyik utunkra állítottak össze a vendéglátók. Az utolsó cikkelyt idézem: „Me olemme ystäviä = mi barátok vagyunk.”
Így legyen!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.
A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!