Hirdetés

Híres emberek bolondos történetei

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Mondják, hogy nagy emberekkel kizárólag jelentős dolgok történnek. Nem kell hinni a szóbeszédnek: bármelyik zsenivel megeshet az, ami velünk, hétköznapi földönfutókkal. És ez fordítva is igaz. Csakhogy az ő hírük messzebb terjed, és történeteiket általában jegyzi az utókor. Ettől mások, mint mi.

Nánó Csaba

2017. december 27., 17:232017. december 27., 17:23

2017. december 27., 17:322017. december 27., 17:32

Shakespeare furcsa humora

Történt, hogy a Globe színház egyik előadása után a drámaíró véletlenül meghallotta egyik barátját, amint egy szép hölggyel intéz légyottot. Éppen a jelszót beszélték meg, aminek elhangzásakor a nő beengedi szobájába a férfit, ez pedig stílusosan III. Richárd volt. Több sem kellett a nagy Willnek, fél óra múlva már ott állt a hölgy ajtajában elsuttogva a jelszót. Az beengedte, a sötétben pedig megesett, aminek meg kellett esnie. Ekkor ért oda a mit sem sejtő barát, izgatottan kibökve a jelszót: III. Richárd! Shakespeare nevetve kiszólt: sajnálom barátom, Hódító Vilmos hamarabb érkezett, mint a király!

Newton beszólt!

Isaac Newton, amellett hogy a történelem egyik legkiválóbb tudósa volt, egy ideig politikai szerepet is vállalt. Az egyetem képviselőjeként 1688-ban megválasztották az úgynevezett hosszú parlament tagjának, ezért Londonba költözött, de a parlamenti életet és környezetet rövid idő után számára elfogadhatatlannak érezte, és visszaköltözött Cambridge-be.

Hirdetés

Hogy mennyire nem szerette ezt a politikai szerepet, azt jól mutatja, hogy képviselői mandátuma alatt mindössze egyszer szólalt fel. De az a felszólalása legendává vált…

Newton gondolataiba mélyedten üldögélt a parlament padjaiban, amikor hirtelen szólásra jelentkezett. Mindenki izgatottan várta, mint mond a nagy tudós, gondolták, valami korszakalkotó ötlet jutott eszébe. Newton komótosan felállt, és határozott hangon a következőket mondta: „kérem, csukják be az ablakokat, mert a huzat megárt a szónokoknak!”

Balzac és a bolond

A nagy francia író, Honoré de Balzac nem az eleganciáról és tisztálkodási szokásairól volt híres. Magyarán, elég slamposan és mocskosan járt-kelt a nagyvilágban. Még csak nemes sem volt, a „de” jelzőt, amely arisztokrata származására utalt, maga biggyesztette vezetékneve elé. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a francia nemzet egyik legnagyobb személyiségének számított. Balzac írói nagyságánál talán csak trehánysága volt nagyobb, emellett még kövér is volt.

Ahogyan más jeles embereknél, Balzac esetében is igen vékony volt a fal a zsenialitás és az őrültség között. Friedrich von Humboldt, a neves porosz természettudós egy szép napon megkérte egyik pszichiáter barátját, mutasson be neki egy valódi bolondot. A barát el is intézett egy vacsorát Humboldtnak egyik páciensével, méghozzá Balzac lakásán. A két jeles személyiség nem ismerte egymást, Balzac pedig szokásához híven fésületlenül, egy olcsó házikabátban, piszkosan jelent meg az asztalnál. Órákon át be nem állt a szája, hetet-havat összehordott, és nagyokat böfögött mindenhez. Vacsora után Humboldt odahajolt barátjához, és megköszönte, hogy ilyen szórakoztató bolonddal hozta össze. A pszichiáter meglepődve, kissé értetlenül mutatott a Balzac mellett ülő páciensére: „drága barátom, ő az idióta, a másik Honoré de Balzac, az író!”

A Brontë-fiú halála

Talán még az irodalomkedvelők körében is kevesen tudják, hogy a kiváló, de tragikus sorsú Brontë-lányoknak, akik a Charlotte, Emily és Anne névre hallgattak, volt egy nem kisebb kvalitásokkal rendelkező öccsük is, Branwell. A Brontë család egyetlen fiúgyermeke a testvérek közül talán a legtehetségesebb volt – vereseket írt, festett, remek tanárnak bizonyult –, ám jellembeli gyengeségei hamar gátat szabtak zsenialitásának. A versnél jobban szerette az italt, a festészetnél jobban a kábító gyógyszereket, a tanításnál pedig sokkal jobban diákjai anyukáit. Nem csoda, hogy túlhajszolt szervezete hamar felmondta a szolgálatot, ám Branwell 31 éves korában bekövetkezett halála sem volt közönséges: egy kályhának dőlve, állva adta át lelkét a Teremtőnek. Állítólag azért ebben a pózban, hogy bebizonyítsa: így sem lehetetlen meghalni…

A sárga tengeralattjáró

A Beatles tagjait egy szép napon buliba hívták George Harrison egyik barátjához. Minden szép volt és jó, csakhogy a haver a vendégek tudtán kívül kábítószereket kevert az italokba. Óriási hangulatban zajlott az est, hajnaltájt még mindig teljesen feldobva indultak haza a zenészek. Ám az LSD is megtette hatását. Amikor Harrison házához ért a társaság, John Lennon felkiáltott: Jesszus, egy sárga tengeralattjáró! Mindenki a fedélzetre!

A többi ma már történelem…

Vakon bízni

A Kádár-rendszer embere, Major Tamás zseniális színész volt •  Fotó: Archív Galéria

A Kádár-rendszer embere, Major Tamás zseniális színész volt

Fotó: Archív

Sándor Pál rendező mesélte a következő történetet: Major Tamást, a nagyszerű rendezőt és színészt (egyben párthű kommunistát) a vakság fenyegette, ezért többször is megműtötték szürkehályoggal. Egyik alkalommal az orvos így szólt hozzá:

– Major elvtárs, meg kell mondanom, nagyon veszélyes a műtét…

Major mosolyogva válaszolt:

– Én vakon bízom magában!

Londoni utcanevek

Pár évvel ezelőtt Temesváron meglátogattam atyai jó barátomat, Koczka György dramaturgot, egykori 56-os elítéltet. Szép májusi este volt, házuk teraszán beszélgettünk mindenféléről. Akkoriban újra dívott az erdélyi városokban az utcanév-változtatási hóbort, panaszkodtam is Gyurinak, hogy már én sem ismerem ki magamat Kolozsváron. A nagyszerűen anekdotázó Koczka Gyuri akkor mesélte a következő történetet:

„Barátom életében először utazott Angliába, méghozzá Londonba. Egy megsárgult papírlapot szorongatott a kezében, ahova évtizedekkel azelőtt valaki felírt egy címet, ha netán a sors úgy adja, hogy kiléphet a vasfüggöny mögül, majd keresse meg. Nyilván emberünknek fogalma sem volt, merre lehet az adott utca, ezért taxiba ült, majd kissé félénken odaszólt a sofőrnek:

– Nézze, itt a cím, de évekkel ezelőtt írták fel nekem, nem tudom, hogy az utcát még úgy hívják, mint annak idején…

Az angol meglepődve mérte végig barátomat, majd így szólt:

– De uram, maga hol él? Londonban hatszáz éve nem változtak az utcanevek…”

Amikor a dorgálás használ

1975-ben mutatta be a kolozsvári színház Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját. A főbb szerepeket Héjja Sándor, Sebők Klára, Vadász Zoltán játszották, az előadást Harag György rendezte. 1985-ben jubileumi felújításon esett át, a nagybeteg Harag a próbákon már nem tudott részt venni, ezért a Koolhas Mihályt alakító Héjja vette át az emlékeztető próbák irányítását. Mint akkori stúdiószínpados műkedvelőt, az a megtiszteltetés ért, hogy részese lehettem az előadásnak…

Azokban az években mindenféle bérletet hirdetett a színház, így nem zárom ki, hogy a következő eset egy diákbérletes előadáson esett meg.

Aki látta a darabot, emlékezhet, hogy a Lócsiszár nem éppen egy pehelykönnyű alkotás, és hatalmas erőfeszítést, koncentrációt igényel a színészek részéről. Tény, hogy az egyik előadáson a nézőtér tele volt gyerekekkel, bár nyilván a darabot nem nekik találták ki. A nebulók hamar el is unták magukat, a zaj egyre erősödött, a kölkök már a székek között futkostak, a tanítók csitítani próbálták őket, de minden hiába. Az előadók is kezdtek zavarba jönni, lassan saját szövegüket sem hallották a zűrzavarban. Ekkor hirtelen Héjja Sándor leállt Koolhas szövegével, és szigorúan összevont szemöldökkel, szemmel láthatólag dühösen leszólt a színpadról:

– Kedves gyerekek, ha nem tudnátok, színházban vagytok. Ha nem lesz csend, mi mindannyian, akik a színpadon vagyunk, hazamegyünk, aztán ti játszatok csak tovább ott lent a sötétben.

Síri csend lett a nézőtéren, olyan áhítattal néző még nem nézett előadást, mint a megdorgált iskolások azon az estén.

Jancsó Miklós kabátja

•  Fotó: Archiv Galéria

Fotó: Archiv

Néhány éve történt, egy hideg téli estén. Jancsó Miklós (portrénkon) színművésszel egyszerre érkeztünk egy eseményre. Nagy tömeg volt, kint hideg, bent meleg, udvarias házigazdák fogadták a népet. Az előtérben ruhatár, ahogyan az illik. Egy fiatal hölgy készségesen szól Miklósnak:

– Művész úr, adja ide a kabátját…

Jancsó ránéz, majd tettetett felháborodással mondja:

– Dehogy adom, ez az egy van nekem is!

A szamár is jó

Szintén színházi eset a következő, bár a történet eredeti színhelye és főszereplői már nem ismertek. Ez az anekdota ugyanis több szerzőnél is olvasható, és mindegyik más színházba és más művésszel meséli el az adomát. Valami igazságnak mégiscsak kell lennie benne, hiszen több forrás is megerősíti a történet hitelességét, még akkor is, ha ma már kideríthetetlen az eredeti helyszín.

A társulat a III. Richárdot játszotta, a színpadon zajlottak a tragikus történések. Amikor a királyt a csatában legyőzték, és minden veszve látszik, a dráma csúcspontján a főszereplő felkiált: „országomat egy lóért!”

A drámai csendben ekkor a nézőtéren megszólalt egy borgőzös hang: „királyom, egy szamár nem lesz jó?” Ám a színész sem vesztette el lélekjelenlétét, és visszakiáltott: „dehogynem, jó a szamár is, jöjjön fel!”

Egy érzékeny doki

Idős nénikémet egyszer elvittük az orvoshoz. A doki arról volt híres, hogy a rossz híreket mindig kímélettel közölte. Megvizsgálta a nénikét, majd közölte:

- Drága hölgyem, önnek veseköve van. Epeköve is van. Sírköve pedig nemsokára lesz…

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés