Hirdetés

Diószegi László műsorajánlója

Diószegi László, a Martin György Néptáncszövetség elnöke életét a történész-tudományszervezésnek és a néptáncnak szentelte. A Teleki László Alapítvány igazgatójaként elkötelezett támogatója a külhoni magyarság kulturális életének. A nézők hetente találkozhatnak vele a Fölszállott a páva zsűrijében.

2017. december 09., 19:432017. december 09., 19:43

2017. december 09., 19:452017. december 09., 19:45

Nem vagyok nagy mozi járó, de 2003-ban nagy élményt jelentett a Kontroll című magyar film. Az alkotás a kriminek és a társadalmi kritikának, valamint a magyar valóságnak egy kitűnő ötvözete (hétfő, Duna Tv, 22.25).

Talán azért is szeretem a Határok nélkült, mivel adásidejében általában autóban ülök, így nyugodtan hallgathatom. Mind civil foglalkozásomban, mind pedig a néptáncban a határon túli magyarsághoz, a külhoni épített örökség gondozásához kötődtem, így nagyon közel állnak a szívemhez a Kárpát-medencében történtek (kedd, Kossuth Rádió, 19.30).

Hirdetés

Az előbbi gondolatot folytatja a Szerelmes földrajz sorozat, amelyet, ha időm engedi, mindig megnézek. Még emlékszem az 1989 előtti sötét korszakra, amikor a külhoni magyarságról a hivatalos szócsövekben egy szót sem lehetett hallani, olvasni, így nagyon örülök, hogy napjainkban a médiában a Kárpát-medencét egységes területnek, múltunk szerves résének tekintik (szerda, Duna Tv, 3.45).

A népzene méltatlanul szorult háttérbe az elmúlt évtizedekben, a rádióban, így nagyon örülök, hogy egyre-másra indulnak új, hiányt pótló sorozatok. A Népzene újragombolva csütörtöki szereplői közül Lovász Irént ismerem a kezdetek kezdete óta. A néprajzszakos végzettségű, gyönyörű hangú énekesnő ezúttal a Női hang című albumából mutat be részleteket (Bartók Rádió, 13.05).

A négy elődöntő után az izgalmak fokozódnak a Fölszállott a páva első középdöntőjében, hiszen ekkor már a döntőbe jutás a tét. Nagyon magas színvonalú versenynek lehetünk tanúi, s megnyugvással tapasztalom a népi kultúra jelentős tartalékait (péntek, Duna Tv, 21.25).

Böjte Csaba testvér maga a csoda. Karizmatikus, ugyanakkor a földön két lábon járó egyéniség, aki ha világi pályára tévedt volna, akkor csúcsmenedzserként tartanák számon. A szerzetesnek elképesztő „antennái”vannak, hogyan lehet egy intézmény közösségét fejleszteni létszámban és tartalomban. Az utóbbi a fontosabb, az árvaházaiban felnövő gyermekek – belső tartásuk s hitük nyomán megállják a helyüket az életben (szombat, Duna World, 20.15).

A Hotel kikelet főszerepeiben igazi ikonok szerepelnek. A mozi 1937-ben készült, s olyan nevek vitték sikerre, mint Páger Antal, Kabos Gyula és Turay Ida (vasárnap, Duna Tv, 16.00).

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés