
Magyar sóhaj. Elegendő-e vagy sem a nyolcadik hely?
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar fiúk által teljesített cél a bravúr kategóriába tartozik, és kiváló eredménynek számít. Az már más kérdés, hogy az eredményt egyetlen kiváló mérkőzésnek (a rivális izlandiak ellen), másrészt a szerencsének köszönheti a csapat.
2023. január 30., 22:262023. január 30., 22:26
2023. január 30., 22:342023. január 30., 22:34
Vasárnap késő este ért véget a svéd–lengyel közös rendezésű 25. férfikézilabda-világbajnokság. Ismét dán sikerrel. A skandináv csapat ugyanis Mikkel Hansen vezetésével immár sorozatban harmadszor ül fel a világ tetejére, vb-n hosszú évek óta senki sem győzte le őket. Utoljára ez éppen a magyar csapatnak sikerült 2017-ben egy negyeddöntő során. Az ezüstérmet a Karabatic által vezetett franciák, a bronzot pedig az olimpián is bronzérmes spanyolok vitték haza a házigazda svédek elől. Ezek azok a csapatok – a norvégekkel együtt –, amelyek a világeseményeken az utóbbi évek meghatározó együttesei.
(a legutóbbi, egyiptomi vb-n éppen a magyarok végeztek az előkelő ötödik helyen), a hetediken az egyiptomi csapat végzett, a nyolcadikra pedig befutott a magyar alakulat.
És itt álljunk meg egy kicsit.
Ez a helyezés ugyanis feljogosítja az együttest, hogy olimpiai kvalifikációs tornán vegyen részt majd a párizsi ötkarikás játékok előtt. Azért írtam, hogy nehezen teljesíthető célt fogalmaztak meg a szövetségnél, mert az erőviszonyokat és a magyar keret összetételét figyelembe véve Mikler Rolandék sajnos már nem tartoznak a világelitbe, az első nyolcba biztosan nem (talán még az első tizenkettőbe sem).
Éppen ezért a fiúk által teljesített cél a bravúr kategóriába tartozik, és kiváló eredménynek számít. Az már más kérdés, hogy az említett eredményt egyrészt egyetlen kiváló mérkőzésnek (a rivális izlandiak ellen), másrészt a szerencsének köszönheti (a többi csapat egymás elleni, számunkra a lehető legjobb forgatókönyv alapján született eredmények miatt). Merthogy a dél-koreaiak, a brazilok és a zöld-fokiak elleni sikereket a „kötelező győzelmek” közé lehet sorolni.
a portugálok héttel, a norvégek nyolccal, a svédek kilenccel, a dánok pedig rekordot jelentő 17-tel verték Bodó Ricsiéket. Az utolsó, Egyiptom elleni vereség pedig ráadásul történelminek is számít, hiszen afrikai csapat még sohasem győzte le eddig a magyar válogatottat. Igaz, a fáraók a legutóbbi olimpián elődöntőt játszottak, játékosaik pedig rendre kiváló európai klubokban játszanak meghatározó szerepet.
És itt a címben szereplő második kifejezés. Mert ha a mutatott játék képét nézzük a többi csapattal szemben, akkor a magyar teljesítmény gyenge. Ami nem is csoda, hiszen a keretben alig van olyan játékos, aki BL-szintű meccseken edződne hétről hétre. Kivételt Bánhidi Bence és részben Rosta Miklós, valamint Mikler Roli jelent, akik a Pick Szeged csapatában játszanak. A veszprémi Zoran Ilics és Ligetvári Patrik, valamint a szegedi Szita Zoli és Bodó Ricsi csupán epizódszerepet kapnak együttesükben. A többiek a Ferencváros, Tatabánya, Balatonfüred játékosai, egyedül Hanusz Egon játszik a Bundesligában, ő éppen idény elején szerződött a Stuttgarthoz. A keret tehát rendkívül vékony, az amúgy sem veretes kezdősort pedig sokkal gyengébb minőségű játékosok tudják pótolni – ezt még Chema Rodriguez szövetségi kapitány is elismerte a világbajnokságot követő interjújában.
Közéjük tartozik például a portugál vagy a tavalyi Eb-n a magyarokat éppen Budapesten alázó holland válogatott. A keret magja főleg az idősebb játékosokon alapul, a fiatalok pedig nem képviselik azt a szintet, amely a világelitben maradáshoz kellene.
A kapusok a nemzetközi mezőnyben a középszintet képviselik, a szélsők Bóka Bendegúzt kivéve gyengék, a két irányító közül Lékai Máté évekkel ezelőtt zseniálisan játszott ugyan, de mára már rajta is látszik a kor, Hanusz Egonnak még rengeteget kellene fejlődnie. Az átlövők közül Ancsin és Bodó meglepően jól játszott, ám a két fiatal, Szita és Ilics, harmatgyenge volt. Éppen ezért egy csapatnak csupán két klasszis beállóval – Bánhidi és Rosta – nem lehet sorozatos tétmeccseket nyernie. Ráadásul az is egyértelművé vált az elmúlt világversenyeken, hogy a nagydarab, lomha mozgású, szaladni nehezen tudó játékosok ideje lejárt. Ma már a beállók is inkább fürgék és soványak, mint súlyosak és körülményesek. Az sem kérdés, hogy azok a csapatok, amelyek a támadásban és védekezésben kettőt-hármat cserélnek (mint a magyar) hátrányban vannak azon együttesekkel szemben, ahol a játékosok meg tudják oldani a védekezést és támadást is. Így simán le tudják rohanni a folytonosan cserélő ellenfelet, könnyű gólokat tudnak dobni a cserék következtében még rendezetlen védelem ellen.
Sajnos, hogy a magyar kézilabdaszövetség valószínűleg ezúttal is inkább az elért eredményt fogja értékelni, és nem a hiányosságokat érzékelni. Különben már rég lépett volna. A csapat élére kinevezett spanyol szakember is elégedetten nyilatkozott a világbajnokságot követően, hiszen arra a kérdésre, hogy hányasra értékeli a csapat teljesítményét, a következőket nyilatkozta: „kilencesre! Bár úgy érzem, a torna végére kicsit elfelejtettük, mi is volt az eredeti célunk: a nyolc közé jutás és az olimpiai kvalifikációs hely megszerzése. Ami sikerült, és nézzük csak meg, mely csapatok maradtak le a negyeddöntőről: Izland, Portugália, Horvátország, Szlovénia, Lengyelország, Szerbia és Brazília, pedig ezek a csapatok nem rosszabbak nálunk. Becsüljük ezt meg, ne legyünk elégedetlenek, mert ezt az eredményt bármelyikünk aláírta volna a világbajnokság előtt.”
Ami valóban így is van, az olimpiai kvalifikációs hely is megvan. Csak kérdés, hogy ezzel a kerettel sikerül-e majd kivívni a selejtezőcsoportban a párizsi részvételt. S ami talán még fontosabb: mikor vesszük észre, hogy a világ kézilabdavilága nemcsak, hogy felzárkózik mögénk, hanem sok esetben el is hagy?
Már kisgyermekként tudta, hogy tanítónő szeretne lenni. Azóta harminchét év telt el, Komjátszegi Fábián Réka kezei közül pedig tanítványok százai kerültek ki. Ő ma is ugyanazzal a lelkesedéssel lép be az osztályterembe, mint pályája kezdetén.
Egy elsüllyesztett repülőgép belsejében úszni vagy cápákat figyelni a Vörös-tenger mélyén sokak számára életre szóló élmény. Szabó Kolos brassói búvároktatóval a búvárkodás veszélyeiről, vonzerejéről és az erdélyi lehetőségekről beszélgettünk.
A francia Nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a Korzika autonómiájáról szóló alkotmánymódosítást, amely élénk politikai vitát váltott ki Franciaországban és az Európai Parlamentben is.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
szóljon hozzá!