
A bábelőadásból kiderül, hogy az ördögöt is el lehet űzni
Fotó: Puck bábszínház
Bemutatóval ünnepelte a Kolozsvári Puck Bábszínház fennállásának 68. évfordulóját a magyar tagozat. A Demeter Ferencz által írt Paprikajancsi kalandjai bábelőadás történetei magyar népmeséken alapulnak.
2018. február 11., 10:482018. február 11., 10:48
2018. február 11., 10:542018. február 11., 10:54
„Egyszer volt egy asszony, de az a világon mindent fordítva cselekedett. Egyszer azt mondja neki az ura, hogy ma hozza hamarabb az ebédet a mezőre” – így kezdődik A székely asszony és az ördög című népmese, amely a bábszíndarab alapötletét képezi. Aztán a meséből kiderül, bármit mond is az ura, az asszony azért is mindent fordítva tesz. Mígnem beleesik egy nagy gödörbe, ahonnan csak az ördög tudja kihúzni. Igen ám, csakhogy ez nem akármilyen fehérnép, még az ördögöt is képes legyőzni. Az meg úgy fél már az asszonytól, „hogy ijedtében elfutott, a lába sem érte a földet” – fejeződik be a történet.
Ahhoz, hogy az ötlet testet is öltsön, hárman – Vadas László rendező, Demeter Ferencz és György László bábszínészek – összedugták a fejüket, hogy rátaláljanak a megoldásra. És a konzílium összehívása nem bizonyult hiábavalónak: három másik népmese összeollózásával, de megtartva az eredeti ötletet, megszületett a Paprikajancsi kalandjai.
Interaktív előadás kerekedett ki belőle, ahol a bábuk néha „kiszóltak”, a nézőtéren örvendező gyereksereg pedig örömmel válaszolgatott a színészeknek. György Laciék meglátásában az ördög sem olyan fekete, mint ahogyan lefestik, sőt piros volt, és az egyik szereplő „paradicsompofának” nevezte. A finom (végre mindenféle pajzánságot, áthallást nélkülöző, józan magyar) humort a nebulók is megértették, remekül szórakoztak az előadás minden percében. Az alkotók a történetek elmesélésében egyszerűségre törekednek, hogy megértése és feldolgozása a legkisebb gyerekeknek se okozzon nehézséget. A lényeg végül is az, hogy az előadás főszereplője, Paprikajancsi, bátor kiállásával, eszességével és éberségével legyőzi az ördögöt. Mindemellett a népi bábhősnek az önfejű székely asszonnyal is szót kell értenie ahhoz, hogy elérje célját, és sok emberi butaságon is keresztülküzdi magát.
A történet számos kalandot, fordulatot kínál. Vándorlásai során főhősünk – akiről elterjedt vélemény, hogy kissé ügyefogyott, naiv figura – ezúttal maga a megtestesült okosság. Legalábbis azokhoz képest, akikkel összehozza a sors. Olyan dolgokkal, emberekkel találkozik, amelyek nem biztos, hogy csak népmesékben léteznek. Paprikajancsi ráakad egy férfira, aki vasvillával akarja felszórni a mogyorót a padlásra. Aztán olyannal, aki elfelejtett ablakot vágni a házára, és teknővel hordja be a fényt. A butaság kifigurázása úgy, hogy a gyerekek is értsék, fontos eleme a Paprikajancsinak. Az alkotók arra is felhívják a kicsik figyelmét – nyilván a bábok segítségével és a helyzeteken keresztül –, hogy a pénznél mindig fontosabb az emberek közötti kapcsolatban egy jó szó. Ha ezt a kicsik megjegyzik, máris hasznos volt a színészek fáradozása.
Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta. Az alkotók a Simeon Egyesület (a bábosokat képviselő kulturális szervezet) égisze alatt pályáztak, és az egyezség értelmében a Puck Bábszínháznak is játszanak bizonyos számú előadást. Később a Paprikajancsi kalandjai önálló életre kel, az alkotók szeretnének minél több helyre – főleg a szórványba – eljutni vele.
– nyilatkozta György László bábszínész lapunknak.
Mindössze ketten játsszák a darabot, de a két színész, Ginti Réka és György László, több mint tíz különböző karaktert vonultat fel a kesztyűs bábok segítségével. Remekül sikerült a díszlet és a bábuk, valahogy a régi klasszikus bábjátékok figuráira emlékeztetik a gyerekkorból már jócskán kinőtt felnőtt nézőket. A lendületes és humoros vásári bábjátékra a művészek szeretettel várnak minden 3 éven felüli nézőt.
Paprikajancsi kalandjai
Szerző: Demeter Ferencz. Rendező: Vadas László. Rendezőasszisztens: György László. Díszlet és bábok: György László, Szabó Tünde. Játsszák: Giriti Réka, György László. Hangosító: Cebrat Szilárd. Világosító: Portik Zoltán. Díszletező: Balog Ferencz és Tóthpál Tamás. Ügyelő: Kovács Ferenc. Plakát, grafika: Pojum Edith.
Születésnapot ünnepelt a Puck Bábszínház
Fotó: Puck bábszínház
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!