Szobrok tánca: visszatérés az egyszerűséghez – rendhagyó képzőművészeti kiállítás Kolozsváron

A szobrászművész kivételes alkotásai elég nagy feltűnést keltettek a művészetet szeretők és a kritikusok körében, míg a fotóművész remek képeit többször is megcsodálhattuk kiállításokon, vagy egyéb rendezvényeken. Mindketten hivatásukká választott művészeti águk élvonalába tartoznak, kivételes alkotói vénával rendelkeznek, tárlataik mindig feltűnést keltenek. Nem szükséges különösen elmélyülni a művészettörténetben ahhoz, hogy élvezettel tekintsünk munkáikra, és értékelni tudjuk a kezük nyomán született munkákat. Ezért is vártuk sokan a közös kiállítást, amelyen a különféle képzőművészeti ágak találkozásának lehettünk szemtanúi. Alkotói technikák mintegy a keresztmetszetnek ígérkezett a tárlat, és a szobrászatot, videót és fotográfiát magában egyesítő kiállítás minden várakozást felülmúlt.

Művészetek szimbiózisa

A stúdióterembe lépve az érdeklődő szeme mindenekelőtt hozzá kellett szokjon a sötétséghez. A székek úgy voltak elhelyezve, hogy minden alkotásra külön-külön rálátásunk legyen, gyakorlatilag végig kellet járni a teremben ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a kiállított munkákról. Nemes András Csaba szobrai gyéren, de éppen elégségesen megvilágított talapzatokon voltak elhelyezve, mögöttük voltak kivetítve Mira Marincaş videói, és a kettő együtt képezte a nagy egységet. A szobrok úgy táncoltak a félhomályban, mintha egy láthatatlan kéz mozgatta volna az élettelen, és egyébként helyhez kötött alkotásokat. A vízcsobogásra hasonlító hangok, amelyek időnkét ismétlődtek, egészen kísérteties hangulatot kölcsönöztek a tárlatnak.

A fotóművész szemszögéből

A fotó és videó számára az volt a kihívás, hogy megtalálja azokat a mozgásokat, ahogyan a szobrászművész alkot, ahogy mozog a műtermében, ahogyan az anyagokat próbálja összefogni – mondta Mira Marincaş. Ezzel a tárlattal a művészeknek szándékában állt visszatérni az eredethez, az egyszerűséghez, és nem utolsó sorban reflektálni arra, ami bennünket körülvesz. A fotóművész lapunknak elmondta: ő nem próbálta utánozni, katalogizálni a szobrász munkáit, hanem megpróbálta egyedi módon kontextusba helyezni, helyszínekre kivinni, a kisplasztikának minősülő munkát akár egy monumentálisnak ható tóba helyezni, így teljes potenciáljában megmutatni.

Mira Marincaş hozzátette: a fénnyel próbálta kísérni azt, ahogyan a szobrász alkotja a mozgást, és mindenek előtt a hangulatra összpontosított. „Sokszor csak ültem, és vártam, hogy megszólaljon a szobrász alkotása, amikor pedig beugrott lelki szemeim előtt a számára jó helyszín, ahogyan a szobor abban a térben elhelyezkedik, akkor tudtam, hova megyünk fényképezni” – árult el számunkra részleteket az alkotása folyamatáról Mira Marincaş.