Sakálűzés és rehabilitáció

Nagyapám, apám könyvtárát rendezve bukkantam rá arra az irodalomtörténetre, amelyet Szerb Antal írt 1934-ben a Helikon pályázatára – idézi fel Kónya-Hamar azt a találkozását Nyirővel, amely aztán több kanyar után a készülő film környékére sodorta. „Beleolvasva feltűnt, hogy sokkal gazdagabb, mint az a példány, ami nekem is megvan, és 1945 után adtak ki Budapesten. Épp az a fejezet hiányzott, amit Szerb Antal a frissen születő erdélyi irodalomról írt, tételesen két íróról, akiket kellő mértékben méltat: Tamási Áronról és Nyirő Józsefről. Ezt megelőzően, teljesen véletlenül Kurkó Gyárfás és Szász Pál kapcsolatáról, illetve utóbbi sorsáról is írtam. Kurkó emlékiratában a cenzúra által kidobott lapokon szerepelt, hogy 1945-ben, a Magyar Népi Szövetség lapjában, a Népi egységben érte először nagyon kemény támadás Nyirőt Szász István, az Utunk későbbi szerkesztője tollából. Már a cím is döbbenetes: Nyirő József, a népáruló, nyilas bérenc író politikai pályája. Ez volt az az ősanyag, amire állandóan hivatkozott Hegedűs Géza, Ungvári Tamás és a többiek. Természetesen elmélyültem a kor politikai életében is, hiszen a kulturális élet összefonódott a politikával. Az ebben szerepet vállaló alakokat nem lehetett elválasztani, így került Nyirő újra és újra a figyelmem középpontjába. Ezért is írtam meg a temetése körüli botrány kapcsán mindazt, amiről úgy éreztem, el kell mondani.”

Weimartól Ligetiig

Miután Kónya-Hamar Sándor kilépett a politikából, visszatért az íróasztalhoz. „Különlegesen érdekelt az 1920-as évek végétől az 1940-es évek végéig tartó periódus. Betekintést nyertem mindabba, ami Észak-Erdély visszatéréséig, illetve a háborús évek alatt történt. Fontosnak tartottam ezeket papírra vetni, hiszen nem lehetett végignézni mindazt, ami különböző évfordulók kapcsán Albrecht Dezsővel, Vita Sándorral vagy Nyirő Józseffel történik. Így érkeztünk el Nyirő temetésének botrányáig.”

Kónya-Hamar szerint Nyirő esetében mindenki a már említett Szász István-írásra hivatkozott. Radnóti Miklósnak egyik naplóbejegyzését is szokták idézni, amely egy korabeli lapban jelent meg. Az 1943-as weimari költő- és írótalálkozón – amelynek védnöke Göbbels volt – Szabó Lőrinc és Nyirő József képviselte a magyar írótársadalmat. Nyirő meglehetősen szabad szájú és sokszor felelőtlenül nyilatkozó ember volt, nyilatkozott a magyar rádiónak is, annak alapján fogalmazta meg Radnóti a maga mélységesen elítélő bejegyzését. De miután hazajött a találkozóról, Nyirő meg is írta az élményeit, amelyben Göbbelsről és a német nyelvről hozsannázott. Ha viszont megnézzük, hogy Marosvásárhelyen és később Budapesten kikkel jártak össze Nyirőék, alaposan meglepődhetünk: Ligeti Ernővel, Kádár Imrével, Kós Károllyal, ők alakították meg az Erdélyi Szépmíves Céhet. Ligeti esetében Nyirő aláírta azt a levelet, amit rajta kívül csak Albrecht Dezső és Gaál Alajos mertek aláírni, sőt, a kormánybiztosnak kinevezett Vita Sándornak levelet írt a Ligeti család mentesítő levelének érdekében. Ennek fényében némileg megkérdőjeleződik Nyirő antiszemitizmusa.

„Érdekes jelenség, ahogyan a zsidó lapok írtak az ő dolgairól és személyéről. Miután az Uz Bencében olyan rokonszenves portrét fest egy zsidó bőrkereskedőről, amilyet magyar írók közül kevesen, a nagyváradi Új Kelet főszerkesztője, Benamy Sándor interjút készített vele. Nyirő abban elmondja, hogyan viszonyul zsidó származású, de magyar írótársaihoz, barátaihoz. A Libanon nevű tudományos zsidó folyóirat is szépen ír Nyirőről” – szállít újabb adalékot a Nyirő-portréhoz Kónya-Hamar.

Eli Wiesel megkérdőjelezése

A történetnek azonban volt még egy szerencsétlen mozzanata: Bárdossy miniszterelnök behívta képviselőnek Nyirőt a megüresedett öt román hely egyikére. Az 1942–1943 év költségvetésének vitájában megfogalmazta a zsidó liberalizmus iránti ellenszenvét, amely szerinte ártalmas a magyar kultúrának. Hogy milyen meggondolásból tette ezt, nem tudni, mivel azt követően hasonlókat nem hangoztatott. Amikor a nyilas puccs után az országgyűlés maradéka Sopronba távozott, ő is velük tartott. A 42 erdélyi képviselőből kilencen mentek Sopronba, az Erdélyi Párttól azt a megbízatást kapták, hogy ellenzéki frakciót alakítsanak a nemzeti frakció maradékából a Szöllősi Jenő-féle nyilas frakciójával szemben. A többi 33 képviselő, aki nem követte Nyirőéket Sopronba, 24 órán belül katonai behívót kapott. Voltak, akik elmentek a frontra és meghaltak, mások fogságba estek. Nyirő félt a behívótól.

A kilenc képviselő engedélyt kapott a távozásra, ő lett a szerkesztője az Eleven újságnak, amely hangosbemondón szólt Sopron utcáin, terein. Elsősorban erdélyieket és felvidékieket tájékoztattak a frontállásról.

A készülő Nyirő-filmet félig dokumentumjellegűnek szánják, félig pedig a könyvei, naplói, újságcikkei alapján született párbeszédeken alapul, amelyeket Kónya-Hamar Sándor írt. A film érdekes mozzanatának ígérkezik Kónya-Hamar egyik EP-képviselői emléke is. „2006-ban bemutattak nekem egy Svédországban élő magyar embert, auschwitzi túlélőt, aki 1986 óta, amióta Elie Wiesel irodalmi Nobel-díjat kapott, próbálja bebizonyítani, hogy a díjat átvevő ember névbitorló, szélhámos. Senki sem hallgatja meg, hiába fordult izraeli fórumokhoz, az FBI-hoz. Ez az ember Eli Wiesel szemébe mondta: te nem vagy ő, nem is tudsz magyarul. Ő ugyanis Auschwitzban egy ágyban aludt Eliezer Wiesellel, és az író születési dátuma sem egyezik a lágerbeliével. Az általa ismert Eli Wiesel ugyanis 1955-ben hirtelen eltűnt, majd a ’80-as években újra felbukkant” – számol be a film írója. De azt is kiderítették, ki volt Nyirő Jézusfaragó ember című könyvének ihletője.

Halhatatlan élet

Kónya-Hamar elsősorban Nyirő emigráció előtti életének feldolgozására vállalkozott. A vázlatok, a dialógusok elkészültek, várhatóan húsvét után elkezdik a munkát. Több helyszínen, közöttük Kolozsváron, Székelyzsomboron, Marosvásárhelyen, Budapesten, Németország egyes részein és Madridban készülnek forgatni. A Nyirő egyik regényének alapján a Halhatatlan élet című alkotás válasz akar lenni mindarra, amit Szász Istvántól kezdődően Ungvári Tamás, Hegedűs Géza állításai tartalmaznak – állítja az író.

A film záró mozzanata lehet Nyirő feleségének kálváriája az író halála után. Az özvegy Hollandiába került, és ottani polgárok jóindulatának köszönhetően tengette az életét, később hazakerült Marosvásárhelyre, a román írószövetség pedig írói özvegyi nyugdíjban részesítette. Kónya-Hamar úgy tudja, Sütő András és Hajdú Győző járt közben az érdekében, Nyirőnének ez volt élete végéig az egyedüli jövedelme. Miután az özvegy Marosvásárhelyen nyugszik, Kónya-Hamar szerint egy sírban lenne a helyük – és ez lenne a film végkicsengése is.

„A teljes életrajzot írom meg, egészen a temetéséig. Egyfajta rehabilitációról volna szó. Ha zsidó, izraelita emberek írnak szépen róla és könyveiről, a Libanon nevű tudományos lap dicsőíti Nyirőt, akkor oda kellene figyelni, hogy itt valami nagy tévedés van az íróval kapcsolatban. A ideológiai célzatú legendagyártás közben jutott eszébe valakinek ezt a mérhetetlenül negatív szerepet osztani Nyirőre. A sors nem is lehetett volna kegyetlenebb hozzá: idegenben meghalni, idegen földben eltemettetni.” Illés Endre az Írók, színészek, dilettánsok című kötetében nemcsak Nyirőt minősíti le a legalacsonyabb szintig, hanem Bánffy Miklóst is. Erre reagált Kós Károly 1968-ban, amikor Áprilynak levelet írt: „Nem is tudtam, hogy ez a szép állatfaj, a sakál, még mindig nálatok is él.” Ennél találóbb jellemzést a Nyirőt rágalmazókra keresve sem lehetne találni – tartja Kónya-Hamar Sándor.