Hirdetés

Morricone váradi tolmácsolásban

Molnár Judit

2015. március 22., 16:262015. március 22., 16:26

A nagyváradi filharmónia énekesei három héten át Franciaország, Luxemburg és Németország tíz nagyvárosában lépnek fel az olasz zeneszerzővel, karmesterrel. A koncerteken az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas művész legendás filmzenéit adják elő.

A váradi intézménynek jó kapcsolatavan a debreceni Kodály-kórussal, amely korábban már fellépett Morricone-hangversenyeken, és amikor Angliában, Belgiumban, Hollandiában és Csehországban turnéztak, beszéltek az olasz mesternek a nagyváradi kórusról.

„Nagy élmény és nagy megtiszteltetés ez a számunkra, mivel nemcsak a várost, de az országot is a mi kórusunk képviseli külföldön” – nyilatkozta Tódor Albert, a filharmónia igazgatója. A kórusnak már januárban elküldték a koncert partitúráit, azóta gyakoroltak a turnéra.

A Körös-parti város filharmóniája egyébként március 17–26. között immár 5. alkalommal szervezi meg a Tavaszi Fesztivált. A vendégelőadók nagyrészt most is oszakaiak, köztük Kyoko Tagawa, aki saját kérésére jön el ismét Nagyváradra. A japán várossal való jó együttműködésük főként Ciprian Marinescu hegedűművész és karmester érdeme, aki 15 esztendeje él Oszakában. „Az oszakai zenészek kérték, hogy a japán nemzeti ünnepnek tekintett márciusi cseresznyevirágzás idejére tegyük az eseményt, de mivel nálunk még márciusban nem virágzik a cseresznye, ezért neveztük el Tavaszi Fesztiválnak. Idén már öt hangversenyt kínálunk a közönségnek. Ciprian Marinescu mellett idén Ondrej Vrabec cseh, valamint Tiberiu Soare és Iulian Rusu neves fiatal román karmesterek is vezényelnek, a japán szólisták mellett pedig fellép Adriana Gabrian hegedűművész és külön kiemelném Nagy Kálmánt, a mi zenekarunk tehetséges koncertmesterét” – mondta a filharmónia igazgatója.

A nagyváradi filharmónia egyébként lehetőséget ad a zenekar fiatal hangszereseinek szólistaként is bemutatkozni. A következő koncertek egyikén például Martyin György trombitás lesz a szólista.

A Tavaszi Fesztivált megelőző heti koncert operagála volt, amely nagy sikert aratott. Ősszel már volt egy operaestjük, május utolsó hetében pedig saját operaelőadással próbálkoznak: Verdi Rigolettóját mutatják be, valószínűleg a színházban, mert a hangversenyterem színpada nem igazán alkalmas ilyen eseményre.

Az évadzárásra ismét filmzene-összeállítást terveznek Ilarion Ionescu-Galaţi neves karmester vezényletével. Folytatják a leckekoncerteket is, azt szeretnék, ha a váradi iskolák után elmehetnének Belényesre, Szalontára és Székelyhídra.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés