Hirdetés

A szeleburdiak is feltámadnak, ugye?

•  Fotó: Bíró István

Fotó: Bíró István

Nánó Csaba

2015. március 22., 15:042015. március 22., 15:04

2015. március 22., 15:062015. március 22., 15:06

Keresztes Attila rendező előre megmondta, Csokonai Vitéz Mihály iránt végtelen szimpátiát érez. Ha nem mondja, akkor is nyilvánvaló lett volna annak, aki megnézte a kolozsvári színház bemutatóját. És mivel Keresztes hihetetlenül ért a komédiához, szinte boritékolni lehetett, hogy szerző és rendező – no meg a kiváló társulat – találkozásából nem mindennapi eredmény születik.

Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak Csokonai harmadik ismert színdarabja. Az énekes bohózatot tanítóskodása idején, 1799-ben Csurgón írta és ott elő is adatta tanítványaival.

Karnyóné (Biró József) egy gazdag kanizsai kereskedő felesége, aki ütődött fiával, Samuval (Váta Loránd) él, és azt hiszi, hogy özvegységre jutott, mert uráról már két éve nincs hír. Ebből keletkeznek aztán a bonyodalmak, tudniillik az öregasszony kezéért és pénzéért ketten versengenek: Tipptopp (Bogdán Zsolt) és Lipitlotty (Hatházi András), a két szeleburdi. Karnyóné az utóbbiba szerelmes, még tartozásait is elnézi neki. Lipitlotty kikotyogja vetélytársa előtt a szerencseszámait, amiket megjátszott a lottérián, és ez lesz a veszte. Tipptopp elhatározza, hogy lejáratja vetélytársát: elhiteti vele, hogy kihúzták a számait. Közben egyezséget köt Borissal (Kántor Melinda), a szobalánnyal: megígéri, hogy ha ő lesz a ház ura, az öregasszony halála után elveszi feleségül.

Kisebb-nagyobb bonyodalmak után Karnyóné rájön, hogy kiszemeltje másba szerelmes, kétségbeesik és bánatában megmérgezi magát. Ezután következik csak a véres végjáték: Lipitlotty megtudja, hogy becsapták, lelövi Tipptoppot, majd lelkifurdalása miatt öngyilkos lesz. Erre aztán betoppan a ház holtnak hitt ura, Karnyó (Balla Szabolcs), akit eddig Mantuában tartottak fogságban. Az öreg kereskedő menten összeesik, amikor megtudja, milyen katasztrófa történt. No de, akár a mesékben, minden jó, ha a vége jó: leszállnak a földre Tündérek és Tündérfik (Árus Zsolt, Marosán Csaba, Pethő Anikó, Sigmond Rita, Vatány Zsolt), akik új életre támasztják a halottakat.

A Karnyóné, mondják a kritikusok, jóval sikerültebb, mint a szerző első darabja, a Tempefői. Csokonai, „ez a valódi színpadot sohasem látó színpadi zseni” itt már határozott bohózatíró tehetségnek is mutatkozik. A színpad követelményeit alig ismerve teremtett egy sor humoros alakot, sikerült epizódot, bohózati helyzetet alkotnia. Persze a történetet össze kell kovácsolni, a színészeket instruálni – hiszen a leghumorosabb darab is félresikerülhet. Hála Istennek, nem ez történt Kolozsvárott. Az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb előadását hozták létre az alkotók, melyben az archaikus mondatokat feloldották a mából összeszedett poénok, a komikum pedig osztatlan sikert szült a nézők körében.

Bogdán Zsolt és Hatházi András régen nem látott párost alkot ebben az előadásban, a figurákat éppen annyira túlozzák el, amennyi kell a bő lére ereszetett humorhoz, szellemességük nem ismer határt. (Néha úgy tűnhet a nézőnek, a poénkodás rögtönzött, holott bizonyára minden hangsúly, minden mondat, minden mozdulat hosszú gyakorlás eredménye). Igazi jutalomjáték a színészek számára a két alak ábrázolása, és a nézőtérről is érződött, mennyire élvezik a szeleburdiak megformálását. A közönséget is bevonva a játékba a rendező szokatlanul laza és feldobott hangulatot varázsolt a színházba. Biró József telitalálat volt a női szerepben, hiszen az egész darab az abszurd felé kacsintgat, a „férfi” Karnyóné pedig csak aláhúzta a helyzetek fonákságát. Kántor Melinda valósággal tündökölt szerepében, hihetetlen frisseséggel és derűvel alakítva a bugris szobalányt.

Mindenki meghal a darab végén, és csoda folytán mindenki feltámad. Ahogyan a nézőben is feltámad a hit, hogy végtére is érdemes színházba járni, hiszen a felhőtlen játék élményét sehol máshol nem kapja meg.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés