Hirdetés

A soraiban ma is élő Ady Endre

Ady Endre frissen felavatott szobra Nagykárolyban: az irodalomtörténész szerint Adyt több csoport is magáénak követeli •  Fotó: Gönczy Tamás

Ady Endre frissen felavatott szobra Nagykárolyban: az irodalomtörténész szerint Adyt több csoport is magáénak követeli

Fotó: Gönczy Tamás

Lázadás, éles kritikák, lágy szerelemi képek, botrányos kapcsolatok, egyházbírálat és Istenkeresés – Ady Endre élete ezek körül forgott. Kiváló költő és újságíró volt. Nyitott szemmel járt a világban. Volt elképzelése és véleménye, amit nem félt megfogalmazni. 140 éve született, de még ma is él: a soraiban.

2017. december 01., 18:172017. december 01., 18:17

2017. december 01., 18:182017. december 01., 18:18

Ady Endrét főként huszadik századi szimbolista költőként ismerjük, pedig ennél jóval sokoldalúbb volt. Novellái, publicisztikája, levelezése nem terjedt el olyan széles körben, mint költeményei. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kevésbé lennének kiemelkedő alkotások. Kritikai hangvételű, éles, precíz, fordulatos írásaival alakította a korabeli közvéleményt. Soraival hatást tudott és tud ma is kelteni. Sokat utazott, látott, olvasott. Meglátásai elgondolkodtatóak a 21. században is.

„Versei általános jelentéssel rendelkeznek és ez a legizgalmasabb, hogy nemcsak egy korabeli tapasztalatot, hangulatot, sejtést tanúsítanak, hanem függetlenül az időtől érvényesen működnek, ami azt jelenti, hogy magunkénak érezzük, tovább gondoljuk őket” – fogalmazta meg Egyed Emese irodalomtörténész. Alkotásai tehát egyfajta általános érvényű bölcseletet közvetítenek, azonban nem elcsépelt, hanem inkább bravúros módon. Ady költeményeiben rendkívül gazdag nyelvezetet, különleges fantáziaképeket használt. A versekben alkalmazott rímek, szabályos ritmus, jambikus költői beszéd együttesen jellemzik egyedi stílusát.

Hirdetés

Több csoport magáénak követeli

Ady Endre ellentmondásos személyiség volt. Gyakran saját állításai is ütköztek egymással. Költészetében érzelmeit közvetítette, amelyek nyilvánvalóan folyamatosan változtak, alakultak. Így a szerző több arcát ismerhetjük meg, amiből mindenki kedvére kiválaszthatja a számára szimpatikus oldalt.

Idézet
Adyból több van. Több csoport is magának követeli. Vannak, akik magyarságverseit szeretik, mások a magyarságot ostorozó verseket emelik ki az életműből vagy éppen az újságcikkeken keresztül, a közvéleményt befolyásolni kívánó írásokat”

– mondta Egyed Emese. Ennek értelmében ma többnyire mindenki megtalálja Ady szerzeményeiben a kedvére valót.

A műelemzők között vannak nézeteltérések munkásságával kapcsolatban, azonban csak abban, hogy mit folytatott, esetleg újított, csoporthoz tartozott, vagy önálló alkotóként kell-e róla beszélni. Természetesen kortársainak véleménye nem csak ilyen kérdéskörök mentén ütközött össze. Korabeli megítélése nem nevezhető evidensnek, hiszen – bár sokan bírálták – hívei is szép számban akadtak.

„Közlendőjének nem a formája volt újszerű, sokkal inkább a magatartásának, a társadalmi viszonyulásának voltak ellenzői” – szögezte le az irodalomtörténész. Sokan elítélték életmódját, nőkhöz, házas asszonyokhoz fűződő botrányos viszonyát. Udvarlásait, utazgatásait a társadalom bizonyos csoportja nem nézte jó szemmel, erkölcstelennek tartotta. Ady ez ellen semmit nem tett, sőt nyilvánosan közölte megbotránkoztató történeteit. Magánéletét az egyház sem ítélte meg kedvezően.

Ady Endre az egyházzal viharos kapcsolatban volt. Protestantizmusa, örökölt és tanult reformátussága nem az egyháznak való engedelmességet, hanem a kritikus szemléletmódot idézte elő, illetve erősítette meg.

Nagyváradi évei alatt egyik publicisztikájával egészen a börtönig jutott – kíméletlen egyházkritikája miatt. Írásában a római katolikus papok anyagi helyzetét állította szembe a nép nincstelenségével. Éles kritikái sok hívő embernek nem tetszettek, vallástalannak gondolták. Pedig Ady nem volt hitetlen. Felvilágosult, lázadó természetével küzdött az egyház igazságtalanságai ellen, ezzel párhuzamosan azonban mindvégig kereste Istent. Számtalan költeménye született ebben a témában. Egyed Emese irodalomtörténész szerint Ady vallásossága a Biblia olvasását, saját helyének keresését, szorgalmas munkát és a bűnbánatra való képességét jelentette.

Kormányellenes fellépései szintén megosztó személyiséggé tették. Életrajza kiemelkedő politikai írásokat tartalmaz, amelyekkel bámulatos módon tudott a közgondolkodásra hatni. Az újságírásban a véleményszabadságot, öntörvényűséget hirdette. Bármilyen határt áttörve kendőzetlenül közölte véleményét.

Figyelte a politikát, a társadalom mozgásait

„Én abban hiszek, hogy figyelte a politikát, a társadalom mozgásait, a különböző csoportok perspektíváit, hogy mi lesz a nincstelenekkel, miért kell kivándorolni, mit rontott el a kormány, és azért fogalmazta meg ezeket a bíráló sorokat” – fogalmazott Egyed Emese. Cikkeivel, amelyek gyakran összefüggtek verseivel is, célba ért – fűzte hozzá a szakértő. Ugyanis több mint száz év után is soraival ösztönöz: a vélemény megfogalmazására, a nyilvános beszédhez való bátorságra, szolidaritásra, a tömegekre való figyelésre.  „Nyilván nem azt érte el, hogy megváltozott a világ, de azáltal, hogy költészete és publicisztikája nyugtalanít, kérdéseket tesz fel ma is, azáltal a probléma napirenden tartója és ez hasznos dolog” – emelte ki az irodalomtörténész.

Ady sokat töprengett jelene és jövője politikai gondjain.

A modernizálódásnak, előrehaladásnak volt a szószólója. Sokat járt külföldön, így a nyugati stílus felé próbált fordulni, és erre szerette volna ösztönözni országát is. Cikkei gyakran azért sikerültek olyan botrányosra, mivel nyugtalanította, hogy Magyarország nem előre, hanem visszafejlődik.

Az említett megosztó nézetei miatt a 20. század elején sokan féltették az ifjúságot az Ady-szövegek és -életrajzok hatásától. Ezzel szemben mára, ha csak részben is, de tananyaggá vált munkássága, életútja. Ez a nyilvánvaló tény érzékelteti leginkább, hogy Ady korabeli és mai megítélése között micsoda különbségek vannak.

Ady a 21. században

Ady Endre mára a huszadik század klasszikus irodalmárai közé tartozik, azonban nem lehet egyik kortársával sem azonosítani életművét. Az évek múlásával irodalmát nem felejtik el, hanem egyre több oldalról világítják meg. A fiatal költők gyakran merítenek Ady költészetéből, főleg különleges képi kreációiból. Emellett a színészek is fantáziát látnak benne, hiszen sokan szavalják. A zenészek igényes feldolgozásokat készítenek, ami jó újjászületési irányt ad a legendás poéta költészetének. „Adyt, mint dalszövegírót a következő húsz évben jobban meg fogjuk ismerni, ami által költészetének is új dimenziója nyílik” – vélekedett Egyed Emese. Számottevő elemzés született róla, amelynek többsége a magánéleti líráját, illetve politizáló verseit vizsgálja, mindezeket összefüggésbe hozva életrajzával, valamint a kor politikai helyzetével.

Ady Endre mindenütt ott van: szobrokban, utca-, illetve iskolanevekben. Mindezek arról tanúskodnak, hogy emlékszünk rá, foglalkozunk vele, ami által megőrizzük halhatatlanságát.

 

Erdély-szerte ünnepeltek
A 20. század egyik legjelentősebb magyar költőjeként, valamint a politikai újságírás egyik legnagyobb alakjaként beszélhetünk a november 22-én 140 éve született Ady Endréről. Költészete, életfilozófiája mai napig komoly hatással bír. Rendezvénysorozatokkal, ünnepségekkel fejezték ki tiszteletüket több erdélyi településen is a költő, újságíró előtt.
Szülőfalujában, a még ma is gyakran Érmindszentnek nevezett Szatmár megyei Adyfalván huszonnyolcadik alkalommal tartottak megemlékezést. Szülőházát és a család egykori kúriáját, amely ma emlékmúzeumként működik, három éve újították fel. Ekkor frissítették, egészítették ki a kiállítás anyagát is. A szülőháznál rendezett megemlékezésen és koszorúzáson erdélyi és magyarországi elöljárók is felszólaltak.
A programsorozat Nagykárolyban, Ady gimnazista éveinek egyik helyszínén folytatódott. A költőről könyvbemutatóval egybekötött kulturális műsorral, szoboravatással és neves vendégek megszólalásával emlékeztek meg. A város központjában elhelyezett szoborpár Ady Endre és Bölöni Györgyné Marchiş Otilia nagykárolyi találkozásának állít emléket egészalakos bronzszobrok formájában. Az alkotás a román–magyar barátságot is hivatott ábrázolni.
Életének egyik fontos helyszíne Nagyvárad volt, így ez a város sem feledkezhetett meg róla. Az Ady Endre Emlékmúzeum 140 év 14 hónap alatt címmel nagyszabású rendezvénysorozatot szervezett. A múzeum minden hónapban újabb kiállítással áll elő a költő születésének 140. évfordulójától kezdve 2019. január 27-ig, halálának 100. évfordulójáig. Addig is a múzeumba látogatók leülhetnek a legendás szerző munkaasztalához, ahol bármilyen témában írhatnak. Az egyetlen feltétel az, hogy az írás szellemiségében közel álljon Adyéhoz. A program sikerességétől függően az emlékmúzeum ezeket az írásokat is kiállítja majd. 

Hevele Lili


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés