Hirdetés

A közönség komfortzónáján innen és túl

Viola Gábor sokszor bizonyított már a kolozsvári színpadon. Most is valódi profiként alakított •  Fotó: Bíró István

Viola Gábor sokszor bizonyított már a kolozsvári színpadon. Most is valódi profiként alakított

Fotó: Bíró István

Bemutatóval indította az új évet a kolozsvári magyar színház: Csehov Regény nagybőgővel című novellájának színpadi adaptációját Paco Alfonsín rendezésében vitte színre a társulat.

Nánó Csaba

2018. január 21., 08:492018. január 21., 08:49

2018. január 21., 08:502018. január 21., 08:50

A novella Bibulova hercegnő és Pitsikatoff, a célját vesztett nagybőgős találkozásáról szól. Az előadás az emberi kapcsolataink lehetetlenségét, az időben-térben felfüggesztett, kiutat kereső emberi létet ábrázolja sok zene és mozgás segítségével. A rendhagyó díszletben, a nézők „erdejében” játszódó történet közösségi alkotásként jött létre.

Paco Alfonsín rendező elmondása szerint régóta foglalkoztatja a novella színrevitele. „Csehov történetében, ahogy az előadásban is, több befejezés van, ezek egyszer csak új kezdetekként kezdenek működni. A történet sosem fejeződik be, folyamatosan megyünk, aztán szétválunk, más utakat próbálunk ki, de sosem találkozunk igazán. Calderón azt mondja, az élet álom. Csehovnál olyan erős a valóság, hogy már-már álomnak tűnik. A színházban is a valóság és álom összeütköztetése érdekel, az a pont, ahol a költőiség megszületik” – írja a színház honlapján.

Hirdetés

Az előadás kezdete előtt (és utána is) Paco Alfonsín rendező felszólította a nézőket, bátran mondjanak véleményt az előadásról a közösségi oldalakon, ő pedig levonja belőlük a megfelelő következtetéseket, hiszen minden hozzászólás építő jellegű lehet. Értékelendő, hogy a rendező kíváncsi a közönség véleményére. Ha ez a felszólítás nem hangzik el részéről, az alábbi írás sem születik meg. Nem kritika, nem szemrehányás és főleg nem támadás, pusztán reflexió arra, amit a bemutatón láttam.

Kényelmi terület

Töredelmesen bevallom, Csehov alkotását a bemutatóig nem sikerült megszereznem és elolvasnom, így azt sem tudnám megítélni, mennyire passzol egymással az orosz szerző mondanivalója és a spanyol rendező elképzelése. Másrészt viszont a novella ismeretének hiányában nem igazán volt világos, miről szól az előadás és hova akar kilyukadni a rendező. Az álomszerűség, amelyről a rendező is beszél, némileg átjött a nézőkhöz, de valahogy ennek az álomnak nem volt feloldása, mintha megrekedt volna egy állandóan ismétlődő idősíkban.

A darab megértését jócskán nehezítette, hogy az egyik szereplő angolul, a másik németül beszélt, a sport-tv nagyságú képernyőn nem mindenhonnan látszott a felirat, így ha az ember nem beszéli az angolt és a németet egyaránt anyanyelvi szinten, a „műélvezet” lassan belehal a megfeszített figyelésbe. Furcsa volt, hogy magyar színházban magyar színészek nem magyar nyelven adják elő a darabot, de üsse kő, a mai össze-vissza és agyonglobalizált világban tán még ezt is megértjük. Azt már kevésbé, hogy a nézőt miért kell éppen a teátrumban „kimozdítani a komfortzónájából”, ahogyan a rendező fogalmazott a bemutató előtt. Ha szeretnék kimozdulni a kényelmi területemből, elmegyek epret szedni külföldre, a híd alá aludni, vagy kiállok az esőben ázni. Nyilván erre is lehet válasz: a kényes ember menjen a cukrászdába süteményt zabálni, vagy ki se mozduljon otthonról, akkor nem érik meglepetések sem. Valóban kissé kényelmetlenül érezte magát az ember a színpadon összevissza elhelyezett székeken, forgattuk is a fejünket rendesen a körülöttünk zajló események követésére.

Hol a hiba?

De még ez sem lett volna probléma. Nem is tűnt vészesnek az a kimozdítás a komfortzónából, láttam már ennél elviselhetetlenebb előadást is, amelyen – minősége miatt – valóban kényelmetlenül éreztem magam. Előfordul minden színházban. Mi több, remek zenei aláfestést hoztak létre az alkotók, amely kimondottan tetszett, és amit a közönség nagy része is élvezett, értékelt (a színházból kijövet többektől is hallottam ezt a megjegyzést: legalább a zene jó volt).

Ha nem vagyunk álságosan prűdök, ma már a meztelenkedést is elviseljük a színpadon. Még akkor is, ha ebben az előadásban történetesen a férfi szereplő vetkőzik anyaszült meztelenre. Nem is tűnt öncélúnak a rendezőtől megkövetelt pucérkodás, hiszen embert nem ismerek, aki felöltözve fürödne. Igaz, legalább egy fürdőnadrág elkelt volna, de hát ez sem a világ vége. Az sem, hogy a történet a nézők körében zajlik, a színészek ott forognak körülöttük. Néha még meg is botlanak bennük.

Mégis…

Egészében mégis volt valami zavaró az előadásban. Ezt az érzést talán azoknak az apróságoknak az összessége okozta, amiket felsoroltam. Tompa Gábor, a színház igazgatója már a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a színpadképet a szükség is alakította, hiszen a Regény nagybőgővel „költségvetés nélküli” előadás. Talán ez a szűkösség is hozzájárult annak a bizonyos kényelmetlen érzésnek a kialakulásához. Mindazonáltal Gergely Edó remek dalszövegei és a valóban jó zene valamennyire kárpótolta azt a hiányérzetet, ami a bemutató után bennem maradt. Csak hát ez így kevés egy élvezhető előadáshoz. A nézők boldogságához…

Viola Gábor sokszor bizonyított már a kolozsvári színpadon. Most is valódi profiként alakította szerepét, rajta biztos nem áll vagy bukik az előadás sikere. A pályája kezdetén levő Ötvös Kingáról nehezen lehetne akár jót, akár rosszat mondani: az előadásban betöltött szerepe, a rendező által megkívánt játéka igen kevés színészi eszköz megvillantatását igényelte. Így hát értékelni sem lehet azt, amit produkált. Bizonyára pontosan betartotta a rendezői utasításokat, és valószínűleg várnak még rá nagyobb alakítások is.

 

A. P. Csehov nyomán: Regény nagybőgővel
Rendező: Paco Alfonsín. Az előadás szereplői Ötvös Kinga, Viola Gábor és Platz János, valamint videofelvételen Bodolai Balázs, Bogdán Zsolt és Farkas Loránd látható. Díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu. Dramaturg: Demeter Kata. Az előadás zenéjét Alex Catona jegyzi, közreműködött Barabás Ábel és Ötvös Kinga. Hangszerelés: Farkas Loránd és Antal Attila. A zenekar tagjai: Farkas Loránd, Balla Szabolcs, Antal Attila, Bajusz Gábor. A dalszövegeket írta: Gergely Edó, Bodolai Balázs és Paco Alfonsín. Az előadás bemutatója szombaton, január 13-án volt.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés