Zsúfolt lépcsőktől a digitális kódexekig

– Ön hogyan olvas szívesebben: kézbe vehető könyvet lapozgatva vagy számítógépen?

– Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek tagjai szívesebben olvasnak papíralapú könyvet, nyomtatott szöveget. A munkám közben azonban elsősorban számítógépet használok.

– Az utóbbi évtized egyik legvitatottabb kérdése, hogy mi lesz az olvasás élményével? Mit gondol, meddig élvezhetjük még ezt az élményt?

– Az olvasás-írás kultúrája örök, csak folyamatosan átalakul. Annak idején Egyiptomban a legszentebb szövegeket a legszentebb helyekre, a templomok falaira írták. Az első „mobil” eszközök, az agyagtáblák már sokkal törékenyebbek voltak, kevésbé díszesek. Ehhez képest a papírra írás újra csak merőben eltérő kategóriaként érkezett, viszont így egyre több ember számára bizonyult hozzáférhetőnek a szöveg. Miután Gutenberg feltalálta a nyomtatást, újabb nagy áttörés következett. Nem olyan szépek, nem annyira értékesek, mondták a nyomtatványokra, viszont minden korábbinál nagyobb tömegekhez képes volt eljutni az írott szöveg. Ez elmúlt húsz esztendő során újabb nagy átalakulás tanúi lehetünk, az internet révén majdnem mindent olvashatunk számítógépen, és így a könyvtárak funkciója is jelentős átalakulásban van.

– A digitalizálás kora milyen mértékben alakítja át a Széchenyi könyvtár mindennapjait – figyelembe véve, hogy nem közkönyvtárról beszélünk, ahonnan olvasnivalót lehetne kölcsönözni?

– A magyar nyelvterület legnagyobb könyvtáraként, mintegy tízmilliós állománnyal – benne két és félmillió könyvvel – rendelkező intézményként valóban más kihívásokkal kell szembenéznünk, mint a közkönyvtáraknak. A régóta a Széchenyiben dolgozó kollégák szokták emlegetni a kilencvenes éveket, amikor még diákok százai üldögéltek a főlépcsőn arra várva, hogy hely szabaduljon fel az olvasóteremben. Nos, ez azóta jelentősen megváltozott, közel sincs akkora tolongás az olvasótermeinkben, egy másfajta könyvtárigény azonban igenis, továbbra is létezik. Úgy próbáljuk ezt kielégíteni, hogy egyre több mindent digitalizálunk és teszünk hozzáférhetővé a világhálón. Ennek az átalakulásnak egyik elsődleges előnye, hogy az anyaország határain kívül élő egyetemistának vagy kutatónak nem kell több száz kilométerről Budapestre utaznia jelentős pénz és energiabefektetéssel, hanem egyre több anyagot érhet el az otthoni számítógépén is.

– Ebben az átalakulásban követnek-e valamilyen konkrét könyvtármodellt?

– Igyekszünk minél több könyvtári modellt tanulmányozni, legutóbb május végén tizenöt magyar könyvtárvezető járt angliai, hollandiai és dániai tanulmányúton. Nem véletlenül épp ezekben az országokban, ott ugyanis nagyon fejlett a könyvtárkultúra, és az innovációban is élen járnak. Angliában például tele vannak az egyetemi könyvtárak és közkönyvtárak egyaránt. Általánosan jellemző, hogy a helyszíneken is rendelkezésre állnak számítógépek, illetve szinte mindenki kis hordozható számítógéppel érkezik. Ezzel együtt bőven jellemző a könyvekben való tényleges lapozgatás is – a munka, a kutatás eredményét azonban szinte kivétel nélkül számítógépen rögzítik.

– Az ön által mondottak alapján nem feltétlenül hitelt érdemlők a könyvtárak kiürülését jósoló apokaliptikus képek...

– Könnyen elképzelhető, hogy a fizikai olvasói létszám még egy ideig csökkenőben lesz, de éppen erre számítva kell megtalálnunk a becsalogatás új eszközeit. Az angliai közkönyvtárakban például házifeladat-megoldó klubokat láttam, amelyeket nem is feltétlenül könyvtáras vezetett, hanem önkéntes pedagógus, vagy általános iskolás diákok esetében gimnazista – a tanuláshoz szükséges szakirodalom pedig, ugyebár, kéznél van. Azt is tapasztalhattuk, hogy segítik a digitális írástudás elsajátítását. Anglia jóval elébb tart, de még ott is küzdenek ezzel a problémával, ami ma már nem puszta elméleti kérdés, hanem sokak munkahelyi elhelyezkedését is nehezíti.

– A múzeumok többsége interaktivitásra törekszik, így próbál minél több látogatót vonzani. Élnek-e hasonló „trükkökkel” a könyvtárak?

– Természetesen igen, és nemcsak abban abban az értelemben, hogy aktuális témák, évfordulók, személyiségek köré szervezett események keretében próbálunk egybefűzni több csábító elemet is. Egyik fontos törekvésirányunk rendhagyó irodalomórák könyvtári megrendezését célozza, hiszen egy diák számára sokkal érdekesebb, ha nem csak a tankönyvből kell beszereznie a tudást. Ezeken az órákon filmbejátszások, előadóművészek révén válik élőbbé egy-egy irodalmi életmű, esetenként nemes-másolat révén az eredeti mű is kézbe vehető.

– Az okostelefonok elterjedése külön kihívást, netán lehetőséget kínál a könyvtáraknak?

– A folyamatosan épülő nagy virtuális térben a könyvtáraknak is jelen kell lenniük, ellenkező esetben lemaradnak, illetve kimaradnak. Ezért a közgyűjteményekben lévő kulturális kincseket megfelelő módon kell tálalnunk: elsősorban megtalálhatóvá kell tenni őket, második körben pedig kedvet csinálni ahhoz, hogy az emberek bemenjenek a gyűjteményekbe élőben is megnézni az alkotásokat – a középkori kódexektől az üdvözlőlap-gyűjteményekig.

– Ebben az átalakuló könyvtári világban ki az értékesebb ember: a könyvtáros, a könyvrestaurátor vagy az informatikus?

– Mindhárom, a meglévő tudások átalakításával, illetve újabbak beemelésével. Továbbra is nagyon fontos marad a restaurátor és a könyvtáros, hiszen ők gondoskodnak az állomány karbantartásáról, arról, hogy az a könyv kétszáz év múlva is kézbe vehető legyen. Ugyanakkor állandó fejlesztésre szorul a könyvtárosok azon tudása, hogy miként lehet nagy mennyiségű információt nyerni és kezelhetővé tenni, erre kell ráépíteni azt az új tudást, amely lehetővé teszi az információk világhálón való tárolását és elérhetőségét. Nagy hatékonysággal lehet használni a különböző közösségi oldalakat is, a Széchenyi könyvtár szép látogatottságnak örvendő Facebook-oldalán például rengeteg információt jelenítünk meg rendezvények népszerűsítésétől a különböző anyagok elérhetőségének megosztásáig.

Dr. Szemerei Péter
Siófokon született 1965-ben. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1990-ben, később pedig közgazdasági tanulmányokat folytatott. Egy Fulbright-ösztöndíj keretében 15 hónapot töltött az Egyesült Államokban alkotmányjogi témákat tanulmányozva. 1992-től a felsőoktatásban dolgozott, az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék oktatója, a Bibó István Szakkollégium igazgatója. 2000-től a MEH Informatikai Kormánybiztosságának egyik főcsoportját vezette. 2003-tól különböző tanácsadói munkákat végzett, majd 2011 óta az Országos Széchényi Könyvtár általános főigazgató-helyetteseként dolgozik, fontosnak tartja egy modern könyvtári rendszer kialakítását.