Ötvös József lelkipásztor szerint Marosvásárhelyen a magyar kultúrélet hosszú évtizedek óta erős
Fotó: Beliczay László
Ötvös József marosvásárhelyi református lelkipásztor 2017-ben vonult nyugdíjba, de a helyi magyar sajtóban megjelenő írásaival, rádiós megszólalásaival és egyházi tevékenységével továbbra is fontos szerepet vállal a marosvásárhelyi magyar közéletben. Az eredeti szépségében felújított Vártemplomban beszélgettünk a székely főváros szellemi örökségéről.
2020. december 04., 08:062020. december 04., 08:06
– Az elmúlt években sokan temették a marosvásárhelyi magyar összefogást. A város lelkészeként és a környék református gyülekezeteinek espereseként hitt abban, hogy ez változhat?
– Kultúrájában mai napig megmaradt a város annak, ami volt. Egy istentisztelet után az 1990-es évek végén itt a Vártemplom ajtajában álltam meg Fodor Imre néhai polgármesterrel beszélgetni, aki arra panaszkodott, hogy a magyarság elveszíti a terepet a város életében. Erre azt válaszoltam: Imre bátyám,
Ez még akkor alakult ki, amikor 1948-ban ide hozták az orvosi egyetemet. Tanárai jelentős húzóerőnek bizonyultak: sokan verset írtak, festettek, az egyetemnek működött a filharmóniája. A hatvanas évekre hihetetlenül pezsgő kulturális élet alakult ki. Ezt a vonalat erősítette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi térhódítása is. A pandémia előtti időszakban több rendezvény jellemezte a város kulturális életét. A közelmúltban négy helyen is tartottak képzőművészeti kiállítást: a Kultúrplotában, a Bernády-házban, az unitáriusoknál és a reformátusoknál egyaránt. Az 1989-es rendszerváltás után is egy darabig a filharmóniába járó emberek mintegy nyolcvan százaléka magyar volt.
– Hogyan emlékszik a kommunista korszak Marosvásárhelyére?
– A hatvanas években csodálatos hangulata volt a városnak, mi ebben nőttünk fel. Vásárhely a népegyüttes, a pezsgő színház, és később Bölöniék városa lett. A maihoz képest teljesen más hangulata volt. Mivel akkor többségében magyarok éltek, szóba sem jöhetett román–magyar konfliktus. Bolyais diákként soha nem éltem át ilyen ellentétet, pedig akkoriban már három román és három magyar osztály működött az iskolában. Igaz, nemrég, amikor a kicsengetési kártyákat nézegettem, kiderült, hogy a román tannyelvű osztályoknak is legalább hatvan százaléka volt magyar. De
Ha bementem egy vendéglőbe, a pincérrel magyarul beszéltem. Ami épp oly természetes volt, mint ahogy az üzletekben is meg lehetett szólalni magyarul. Közben változott a lakosság nemzetiségi összetétele. Először az 1970-es években hozták be a románokat az Azomureș kombináttal, és akkor építették az új negyedeket. De ezeknek is vegyes lett a lakosságuk: a harmincezres lélekszámú Tudor-negyedbe például sokan beköltöztek a környék magyar falvaiból is.
– Mikor érezte a gyökeres változás előjeleit?
– A konfliktusok 1990-ben kezdődtek el, de ennek gerjesztésére már a nyolcvanas években megtették az első lépéseket az orvosi egyetem gyors elrománosításával. Nemcsak azzal, hogy a magyar diákok számára kevesebb helyet biztosítottak, hanem a magyar végzősök zömét moldvai településekre helyezték ki. Lépéshátrányba kerültünk. Az 1990-es márciusi pogromkísérlet – ami a mai napig nincs rendesen feldolgozva – gyökeresen átalakította Marosvásárhelyt. A családomból is volt, akit megvertek és kórházba került. Az azóta eltelt harminc évben fogalmazódott meg, hogy itt már nincs együttélés.
Aminek az a hozadéka, hogy sikerült elkerülnünk a későbbi nagyobb konfliktusokat. Ezek már csak választások idején szoktak felerősödni, aztán újból elcsitulnak.
– Esperesként leült román pappal beszélgetni erről a furcsa marosvásárhelyi helyzetről?
– Be kell vallanom, hogy 12 éves esperesi munkám alatt egyetlen román papot sem ismertem Marosvásárhelyen. Emlékszem, városunkba látogatott a korábbi ortodox pátriárka, Teoctist, és a protokoll szerint engem is meghívtak. A fiaimtól kérdeztem meg, mit tegyetek, hiszen egyetlen román papot sem ismerek. A nagyobbik azt mondta: édesapám, vedd fel a díszmagyar ruhádat, és úgy menj be a főtéri román templomba. Ezt tettem. A templom előtt sorfalat álltak a vidéki és a helyi ortodox papok. Tanácstalan voltam, hova álljak. Az egyik pap odajött hozzám, és kedvesen bevezetett a templomba. Akkor döbbentem rá, hogy a román egyháznak mennyire jó a diplomáciája. Előzőleg megkérdezték, ki ismeri a magyar esperest, és az figyelt rám. A görögkatolikus esperes már benn volt az ortodoxokkal, közben megérkezett a bukaresti és az alexandriai pátriárka.Rövid köszöntő után Teoctist pátriárka ezekkel a szavakkal fordult felénk: „megkérem a görögkatolikus és a református esperest, jöjjenek mellém. Lássák, hogy mi őszinte ökumenizmusban élünk”. Hogy mennyire volt őszinte, nem tudom, de akkor kissé elszégyelltem magam. A templomban és a templom körül mintegy ötezer román követte Teoctist szavait. Ez akkor nekem jól esett, és elgondolkoztam azon, hogyan lehetne összehozni egy román–magyar találkozót.
– A város nemzetiségi összetételének átrendeződésében mekkora szerepe van a magyarság kivándorlásának?
– Óriási. Az elvándorlás már a nyolcvanas évek végén elkezdődött. Egyrészt az egyetemet végzetteket az ország másik részébe helyezték, de mások is mentek, főleg Magyarországra.
a bűnvádi eljárásokba. Utána beindult az értelmiség elvándorlása, ami viszont nem csak marosvásárhelyi jelenség. Az utóbbi harminc évben a Vártemplomban tartották az orvosi egyetem magyar diákjainak a ballagását. Olyanokat hallottam, hogy a végzett orvosok mintegy fele azonnal elmegy. Amikor rákérdeztem egy professzornál, kiigazított: rosszul tudom, mert a háromnegyede hagyja el az országot. Ez volt a kétezres évek tapasztalata. A magyar fiatalok távozásának másik oka, hogy hiányoznak a gyárak, a befektetések. Létezik ugyan pár magyar befektető, de az édeskevés egy olyan városban, ahol legalább negyvenötezer magyar él. Tapasztalatom szerint a magyar cégek jobban megválogatják az embereket, a munkaerőpiacon pedig nagy a konkurencia, hiszen sokan más vidékekről is itt tanulnak. Az utóbbi negyven esztendőben vették ki a gazdaságot a magyarság kezéből, és ez napjainkban bizony keményen meglátszik.
– Utódja nemrég fejezte be a Vártemplom felújítását. A kilencvenes évek egyik ünnepi istentiszteletére emlékszem, amikor még zsúfolásig megtelt. Manapság mekkora szerepe van a Vártemplomnak a marosvásárhelyiek életében?
– A Vártemplomnak komoly a súlya a közéletben. Ez annak tudható be, hogy elődöm, Fülöp Dénes, jó kapcsolatokat ápolt a művészekkel és az irodalmárokkal. A templomban koncerteket is szoktak tartani. Régebben évente ötször telt meg a mintegy ezer férőhelyes templom: karácsonykor, húsvétkor, konfirmáláskor, az orvosi ballagáskor és Tőkés László istentiszteletén. László tiszteletbeli lelkésze a templomnak. Régebb egy évben egyszer prédikált nálunk, és akkor sokan eljöttek. Marosvásárhelyen mintegy 40 templom van, amiből 20 magyar. Tíz református, hat katolikus, 2 unitárius, egy evangélikus és ide számolom a zsinagógát is, a marosvásárhelyi zsidók magyar kultúrájú emberek. De kifelejtettem a baptistákat. Amikor évekkel ezelőtt egy magyar turistacsoportnak meséltem a vásárhelyi templomokról, sértődötten odalépett hozzám egy fiatal nő, hogy bezzeg a baptistákat nem említem. Igaza volt. Magyar gyülekezetet képezve különváltak a románoktól.
– Sokat foglalkozik Marosvásárhely múltjával. Ennek ismeretében hogyan látja, meg tud-e gyökeresen újulni a székelyek fővárosa?
– Tonk Sándor egyik tanulmányában azt írta, hogy Marosvásárhely háromszáz évenként épült újjá. Először a magyar királyok idején, az 1300-as években, amikor megkapta mezővárosi jogát, utána 1600-ban, amikor Bethlen Gábor megadta az egyetlen székelyföldi szabad királyi város titulust, majd 1900-ban, amikor Bernády György a város polgármestere lett. Remélem, most kegyesebb lesz hozzánk a sors, és nem kell az újrakezdésre ennyit várni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!