Gombos Genovéva egyik kiállításának megnyitóján, Kolozsváron
Gombos Genovéva 59 éves korában fogott először festőecsetet a kezébe. Barátai biztatására saját verseskötetét illusztrálta, majd az alkotás örömén felbuzdulva elkezdett festeni. Mindenféle technikát kipróbált, végül a pasztellfestészetnél állapodott meg. Korábban évtizedekig egy kolozsvári kórházban dolgozott, majd 2010-es nyugdíjazása óta 17 kiállításon mutatta be több száz festményét. A kedvtelésből alkotó kolozsvári képzőművészt sokan ismerik a kincses városban, alkotásai iránt gyűjtők is érdeklődnek. Beszélgetésünkben a 13 éves ,,képzőművészeti életút” fontosabb állomásait jártuk körbe.
2023. június 29., 09:382023. június 29., 09:38
– Hogyan lesz valakiből képzőművész, aki nyugdíjazásáig soha nem festett?
– Földereng bennem, hogy az iskolában a rajztanárom dicsért, mert látott bennem némi tehetséget, de akkor ez semmiféle impulzust nem adott számomra, nem is gondoltam a festészetre. Nyugdíjazásomig nem fogtam ecsetet a kezembe. 35 éven keresztül a kolozsvári tüdőgyógyászati klinikán statisztikus voltam: az egészségügyi rendszer külön nyilvántartását vezettem Kolozs megye tbc-és betegeiről. A férjem a katonaságnál dolgozott villamossági szakemberként, civil alkalmazotti minőségben. 55 éves korában ment nyugdíjba, mert rengeteget kellett terepre járjon, így az első adódó alkalommal búcsút mondott munkahelyének. Később azonban megbánta, nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna. Egészségileg is megviselte a történet, emiatt sokat szenvedett, és 69 éves korában elhunyt.
Fotó: Gombos Genovéva
– Nyugdíjaskori özvegysége mennyire játszott szerepet abban, hogy új szabadidő-foglalkozást keressen a festészetben?
– Igazából nem festészettel, hanem versírással kezdtem. Egy képzőművész és író házaspár-ismerősöm biztatott, hogy írjak. Amikor összeállt egy kötetre való vers, a festő azt javasolta, illusztráljam a könyvem. Bátortalanul, de nekiláttam. A verseskötet végül magánkiadásban jelent meg nyugdíjazásom előestéjén. Kiadtam román változatban is, hogy ezzel búcsúzzak kórházbeli kollégáimtól. Ma sem tudom, hogyan történt, de
Csupán egy részük fért be az üzletbe, a többiek az udvaron álltak. Sok olyan ismerősöm is ott volt, akiket meglepett a hír, hogy én ilyesmivel foglalkozom.
Fotó: Gombos Genovéva
– Akkoriban már festett?
– A könyvbemutató idejére öt festményem készült el, ezeket Magyari Eszter könyvesboltjába állítottam ki. Kezdetleges festményeknek éreztem, de ha már elkészültek, megmutattam őket. Igazából a könyv illusztrálásával kaptam rá a festészetre. Vásároltam kartonokat, vásznat és autodidakta módon elkezdtem festeni.
– Három unokája mellett mikor festett legszívesebben?
– Amikor kinn nem volt szép idő, és otthon akadt annyi szabadidőm, hogy ezzel foglalkozzam. Ha hét ágra sütött a nap, inkább mozogtam, sétáltam. Gyakran kijártunk Vasasszentegyedre a barátnőm tanyájára. Gyönyörű hely volt halastóval. Miután a férje meghalt, ez egy időre megszakadt, mert a barátnőm nem tudott autót vezetni. Betársult mellénk egy másik házaspár, akinek a férfi tagja vállalta a sofőrködést. Utána még ritkábban jutottam ki a tanyára, ahol korábban több festményem készült. Sokat festettem itthon, a négy fal között, a tömbházlakásban.
Fotó: Facebook/Gombos Genovéva
– Hogyan jött össze az első kiállítása?
– A festményeimet megmutattam Szép Gyulának, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának. Azt ajánlotta, állítsam ki az opera előcsarnokában. A kiállításra 2011. novemberében került sor, 12 festményemet mutatták be.
Visszhangja lett az eseménynek: sokan megkerestek, gratuláltak, felhívtak telefonon, újságcikk jelent meg rólam. Kezdtem ízlelgetni a képzőművészetet kedvelő tárlatlátogatók elismerését.
Fotó: Gombos Genovéva
– A siker nem maradhatott el, ha tíz év alatt további 16 kiállítása jött össze...
– A következő esztendőben jóval több képpel jelentkeztem a Heltai Gáspár Alapítvány Mikó utcai székházának nagytermébe. Ide nem csak több kép, hanem több látogató is eljutott. Kezdtek megismerni Kolozsváron: kialakult egy olyan látogatói törzsgárda, akikkel később is találkoztam a kiállításaimon. Fordulópontot hozott számomra, amikor a Kolozs Megyei Könyvtárban meglátogattam egy szintén amatőr kiállítást, amit volt kollégám, a tüdőkórház pszichológusa szervezett a tordaszentlászlói szanatórium betegeinek kerámiáiból. A betegek terápiás céllal foglalkoztak kerámiakészítéssel. Megismertem a könyvtár igazgatóját, aki felajánlotta, hogy a megyei könyvtárban is kiállíthatok. A kapcsolat tartós lett, mert
Volt munkahelyemről, a klinikáról egy szintén amatőr festő gyógyszerésznőnek megtetszettek a munkáim, és arra biztatott, hogy az orvosokkal közös kiállításon is lépjek fel. Az elején vonakodtam, de végül beadtam a derekam. Jól tettem, mert nagyon szép élmény volt a közös kiállítás.
Fotó: Gombos Genovéva
– Mindenféle festészeti technikát kipróbált, többek között az akrilfestészetet is. Milyen volt ez az útkeresés?
– Kíváncsiságból minden kipróbáltam, amit festészetben lehet. Elöször üvegkannákra festettem temperával – ezeket eltettem emlékbe, ma is őrzöm. Utána következett az újabb stáció: olajjal kartonra és vászonra. Később akrillal vászonra, de vegyestechnikát is alkalmaztak, olajat és akrilt egyaránt. Kipróbáltam a késes festést spaklival… Ebből született egy nagyon jól sikerült, A4-es méretű festményem. Vászonra festettem olajjal és spaklival, a festményt odaajándékoztam a barátnőmnek. Végül
Kiteszem a festményhez szükséges színeket, és a tíz ujjammal festek. Jobbra-balra viszem a színeket, amíg kijön a kívánt forma.
Fotó: Gombos Genovéva
– Mennyire nehéz nyugdíjból fedezni a festészettel járó kiadásokat?
– Nem olcsó mulatság, annyi bizonyos. De a nyereséget nem pénzben, hanem örömben és elégedettségben mérem. A legtöbb képem ajándékba adom barátoknak, ismerősöknek, családi eseményekre, de vannak vásárlóim is. A festményeim eljutottak Dániába, Izraelbe, az Egyesült Államokba, Németországra, Magyarországra… A legjobb alkotásaimról tudom, hogy hol találhatók, kinek az otthonában vannak.
El voltam képedve, hogy valaki pénzt ad a festményemért. Őszintén meglepett, mert erre nem számítottam.
Fotó: Gombos Genovéva
– Nem kis teljesítmény, hogy már gyűjtők is vásárolnak öntől. Sokan ismerik?
– Úgy gondolom, 13 év alatt sok kolozsvári otthonába eljutottam a festményeimmel. Az elején bátortalan voltam, szégyelltem megmutatni a képeket. Amikor láttam, hogy értékelik, megjött az önbizalmam. Hasonló történet az értékesítés is. Időnként elkelt egy-egy képem, aztán megjelent három gyűjtő, akik rendszeresen vásárolnak tőlem.
Közben megjelent egy informatikus hölgy is, aki amatőr énekes. A szülei nem engedték, hogy énekes legyen, ezért most éli ki a szenvedélyét. Nagyon szereti a képzőművészetet is, rendszeresen vásárol tőlem festményeket. Idén szeptemberben egy újabb kiállítást tervezek. Nagyon várom, mert 2020-ban, a koronavírus-járvány évében volt az utolsó.
Fotó: Gombos Genovéva
– Festményei szerint közel áll a természethez. A szabadban is fest?
– A vasasszentegyedi mezőségi tájról született festményeket készítettem a szabadban, minden más a képzeletem szüleménye, nem valós tájképek. Nagyon szeretem az eget, mostanában sokat fényképezem, és valamilyen színkombinációban megjelennek a festményeimen. Alkotásaim zöme a pillanat szüleménye, nem szoktam előre tervezni. Van, amikor nagyon jó kép készül, és van, amit elrontok. Mindig az első impulzusokra hagyatkozom.
Fotó: Gombos Genovéva
– A kritikusok hogyan ítélik meg munkásságát?
– Aki az elit képzőművészetről ír, annak én amatőr vagyok. De ez egyáltalán nem zavar: számomra a festészet fantasztikus feltöltődést, terápiát és sok-sok örömet jelent! Ez az alkotás elsődleges jelentősége. Beszélgettem, persze, hivatásos képzőművészekkel is.
A pasztellfestménytől nem tudok felállni, amíg be nem fejezem. Még ha négykézláb is támolygok ki a szobából. Amikor befejeztem, kiteszem a hálószobába, az ágyammal szembe. Ha éjszaka kimegyek a mosdóba, megnézem, barátkozom a képpel. Lépésről lépésre kerül közelebb hozzám.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!