Krimi a levéltárban – György Árpád Botond történész Marosvásárhely elfeledett múltjáról

Sejtéseink vannak a szakirodalom és a kortárs kutatások alapján, de nincs elég szakember, aki ezzel foglalkozna. Így egy véletlen folytán nekem jutott az a szerencse, hogy Marosvásárhely 17. századi történelmével mélyebben foglalkozhattam.

– Ez csupán azon múlik, hogy kevés a kutató, vagy közrejátszik az is, hogy esetleg a székelyföldi, vidéki levéltárak a rendezésben – rendszerezésben – le vannak maradva a nagyobb városokhoz képest?

– Nem mondanám, hogy le lennének maradva. Sőt, minél kisebb egy levéltár, minél kevesebb a forrás, annál könnyebb rendezni. Nem arról van szó, hogy a székelyföldi levéltárak hátrányban lennének, egyszerűen csak kisebbek. Kolozsvárra például már a 19. századtól kezdve bekerültek nemesi családok irattárai, és maga a város is több dokumentumot termelt, mint Erdély más települései. A források többsége magyar nyelvű, és az erdélyi magyar történetírásban, kutatástörténetben több törés is volt. Az első nagy törés Trianon után következett be, amikor azok az intézmények, amelyek korábban Erdélyben működtek – például az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Ferenc József Tudományegyetem –, visszaszorultak. Az egyetem Szegedre költözött, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek pedig a létfenntartásért kellett küzdenie. A két világháború közötti időszakban nem jöttek létre olyan intézmények, ahol magyar nyelven lehetett volna kutatni. Aztán 1940 és 1956 között fontos eredmények születtek, például Bónis György és Jakó Zsigmond ekkor alkotta meg alapműveit, a kommunizmus idején a Bolyai Tudományegyetem beolvasztása után viszont ismét hiányzott az intézményi háttér.

Gyakran előfordul, hogy kutatók csak mellékállásban tudnak dolgozni, helytörténészek végzik a feltárást, vagy épp a 20. század történetének vizsgálata kap nagyobb figyelmet.

– Helytörténészeket említettél, akiknek megítélése meglehetősen vegyes, hiszen ők gyakran inkább lelkes amatőrök, mint történelmet végzett szakemberek. Mennyire segítik vagy hátráltatják a helytörténészek a valódi, mélyebb kutatást? Előfordul, hogy miattuk a szakembereknek duplán is ellenőrizniük kell bizonyos állításokat?

– Történészként nemcsak duplán, hanem triplán, sőt négyszeresen is le kell ellenőrizni az információkat. De ez nemcsak a helytörténészek miatt van így, hanem maga a történettudomány is így működik. Egy történész munkája olyan, mint például egy orvosé: vannak jó orvosok és rossz orvosok, akik nem akarnak fejlődni, vagy mindenre aszpirint írnak fel, ahogy jó és rossz történészek is, akik fejlődnek, művelődnek vagy ugyanazt írják újra és újra.

A jó történész véleményem szerint úgy nyúl a forrásokhoz, hogy az eredmény közérthető és szakmailag hiteles legyen. A helytörténészek egyik nagy előnye, hogy jól ismerik a kutatás tárgyát.

Vegyünk egy példát: ha valaki például az Udvarhely és Segesvár középkori kapcsolatait vizsgálja, akkor, ha ő éppenséggel helytörténész, pontosan tudja, milyen terepviszonyok voltak ott, mekkora lehetett egy település, milyen templomok álltak, mi tűnt el azóta, ami sokat segíthet a folyamatok megértésben. Egy nem helybéli kutató csak analógiák alapján dolgozik, így könnyen tévedhet.

– Visszakanyarodva a könyvedhez, ami a doktori disszertációd alapján íródott: gondolom, Marosvásárhely választása részben személyes kötődés is, hiszen Maros megyéből származol, de miért pont ezt a korszakot választottad?

– Ez jó kérdés. Amikor ismerősökkel beszélgetünk erről, mindig előkerülnek aranyos történetek. Aki ügyvéd akart lenni, az gyerekkorában bírósági tárgyalást játszott a babáival, aki orvos, az mindent és mindenkit „megoperált”. Nálam nagy hatással voltak a gyerekkori olvasmányok, illetve az, hogy nagyszüleim világháborús történeteit hallgattam, ezek nyomán lettem történész. Továbbá mindig megragadott a középkor „regényessége” – a lovagok világa, Erdély gótikus templomai és középkori műemlékei. Valahogy ez lett az utam. Bár még nem tartok ott a pályámon, hogy teljesen meg tudjam fogalmazni, miért így alakult.

Többféle bűncselekményről van szó: lopások, megcsalások, házasságtörések, szeretőkergetések, verekedések. Maga a könyv borítója is arra utal, hogy egy kicsit nyomozni kell, ugyanis a 17. századi Marosvásárhelyről egyetlen egy bírónak maradt fenn a sírköve, Nagy Szabó Mihályé, aki Borsos Tamással és Nagy Szabó Jánossal közösen lényegében újraalapította Marosvásárhelyt. Félig akarva, félig akaratlanul is arra hajaz, hogy ki kell találni, mi az összefüggés a sírkő, a borító és maga a könyv tartalma között.

– Azt mondtad, hogy a könyvben az első rész szárazabb, a második rész pedig krimiszerűbb. Felmerült benned, hogy ezt a könyvet másképp is ki lehetne adni, csak a krimire fókuszálva, úgy hogy a laikus, a történelem iránt kevésbé érdeklődő olvasó is értse, élvezze?

– Érzésem szerint így is érthető a laikus olvasók számára. A fejemben megfordult, de nincsenek Arthur Conan Doyle vagy Agatha Christie-szerű ambícióim. Tény, hogy ha történetet kellene írnom belőle, akkor olyasmit írnék, mint Ken Follett A katedrálissal indult sorozata, mely öt könyvben mutatja be egy délnyugat-angliai kisváros Kingsbridge fantáziadús életét, az angolszász kortól egészen a 19. századig. Nem egy család, hanem egymáshoz kapcsolódó szereplőkön keresztül mutatja be a hétköznapokat, ami nagyon izgalmas. Talán egyszer, ha lesz annyi időm, akkor nekiállok regényt írni belőle.

Több tudomány-népszerűsítő kiadvány kellene

– Regényességet, lovagokat emlegettél. Ilyen téren az emberek hajlamosak nyugatra tekintgetni, Franciaország, Anglia felé, de közben sejtjük, hogy Erdélyben is rengeteg izgalmas történet lapulhat kiaknázatlanul. Szerinted hiány van ilyen téren, hogy nem is annyira a szakkönyvek, de a tudomány-népszerűsítő munkák nem fókuszálnak eléggé Erdélye?

– Alapvetően a magyar nyelvű piac kicsi. Továbbá le kell szögezni, hogy a történelem iránti érdeklődést többek között két dolog befolyásolja: az iskolai történelemoktatás, és a popkultúra. Mostanság pedig elsősorban a filmek. Ha angol nyelven elkészül egy film, mondjuk a keresztes hadjáratról vagy a II. világháborúról, azt megnézik Romániában, Magyarországon, Oroszországban, Indiában, Kínában is. Ezzel szemben, ha a magyar történelemről készítenének ilyen alkotásokat, vagy akár az erdélyi magyar történelemről, nem vagyok biztos benne, hogy Nyugaton el lehet adni. És ez nem is olyan hatalmas gond.

Nemcsak arról van szó, hogy például a Hunyadi-sorozaton nagyon sokan számon kérik a történelmi hitelességet, miközben maga a Hunyadi sorozat nem történelmi tényeken alapul, hanem egy történelmi fantasy regényen. És a kettő között vannak különbségek. Ez nagyjából olyan, mint a lengyel nemzetépítésben Henry Sienkiewicz szerepe, 25 perc és némi angoltudással kideríthető, ő sem sokkal hitelesebb, mint Gárdonyi. Mégis mindkettő mennyire fontos. El kell fogadni, hogy a tudomány népszerűsítése sosem lesz olyan fontos a szakma nagy része számára, mint egy történelmi szaktanulmány. Addig, ameddig a szakma, a kritika, és a közvélemény nem fogadja el ezeket a kompromisszumokat, addig nagyon nehéz dolgunk lesz. Ha a történész népszerűsítő munkát ír, a szakma bírálni fogja, de ha egy laikus ír ilyen munkát, akkor nem felel meg a történészi elvárásoknak, és néha valóban akadnak szarvashibák. El kell azon gondolkodni, hogy miért lett népszerű Nemere István. Elfogadóbbnak kellene lenni.

Ez az identitásteremtés nemcsak az erdélyi magyarságra vonatkozik. Ugyanezeknek a legendáknak és eseményeknek a helyi lokálpatriotizmus kialakításában is fontos szerepe van, amit ismerünk, ott sokkal erősebben gyökeret tudunk verni. A tudományos munkákra is szükség van, de fontos lenne, hogy kisebb népszerűsítő munkák is eljussanak minden korosztályhoz.

– Hogyan fogadta a könyvedet a szakma?

Alapvetően jó és biztató visszajelzéseket kaptam. A doktori kutatás egy belépő szint, a maradandó alkotások később jönnek. A kapott kritikák is jogosak és építő jellegűek voltak.

– Mennyire fontos egy fiatal történésznek a könyvkiadás?

– Az első könyv kiadása mérföldkő a szakmában, hiszen a könyv bekerül a könyvtárakba, és a Google keresések során már a könyv is megjelenik az önéletrajz mellett. De ez nemcsak a történész szakmára, hanem minden humán tudományra igaz.

– A jövőben is folytatod ezt a kutatást, vagy más témák felé is elkalandozol?

– Számos projekt van a fejemben, amelyek kapcsolódnak Marosvásárhely történetéhez.

• Jó lenne a vallatási jegyzőkönyveket kiadni, mivel ezek nemcsak a történészek, hanem a történeti szociológia és nyelvészet számára is értékes források.

• Emellett szeretnék a szülőfalum, Nagyernye történetével is foglalkozni, mivel Marosszék határán fekszik, és érdekes konfliktusok voltak ott a nemesi birtokosok és a székelyek között. Székelyföld, a székely és az erdélyi városok kutatásában is van még lehetőség.

• Egyébként a helytörténeti kutatások minden régióban fontosak.

• A Partium és a Szilágyság jól áll, de vannak olyan területek, mint Dél-Erdély, ahol a források feldolgozásnak hiánya miatt sok kérdés még nyitott.

• A helytörténeti kutatások szempontjából a legfontosabb a források pontos és alapos feldolgozása, amihez a régészek munkája is elengedhetetlen.

– Tanítasz a BBTE Történelem és Filozófia Karán. A diákjaidnak jó példa, hogy a tanáruk kutat, könyvet ad ki?

– Alapvetően nem az én példám a motiváló, hanem az, hogy a történelmi kutatásban mindig van lehetőség a felfedezésre, és a diákok is láthatják, hogy a szakmai pálya nyitott számukra.

– Van utánpótlás a szakmában?

– Igen, sokkal jobban állunk, mint 50 éve. A fiatalok szívesen érdeklődnek, és van egy erős intézményi háttér. Az utánpótlással nincs gond, véleményen szerint a legjobbak mindig megtalálják a helyüket.

korábban írtuk

Magyar vagy román volt-e Hunyadi János? – Köő Artúr történész a magyar és román történetírás párhuzamos világáról

A Kárpát-medencei magyar tévénézők türelmetlenül várják a Hunyadi János életét bemutató tízrészes magyar filmsorozat tv-premierjét. A film kapcsán Köő Artúr erdélyi származású, Budapesten élő történésszel a román és magyar történetírásról beszélgettünk.