Muskóczi történeteihez a rajzokat is Muzsi Attila készítette
Az 1966-ban Kolozsváron született Muzsi Attila a kincses városban nevelkedett, és a Déva melletti Marosnémeti faluban telepedett le. Asztalosműhelyt hozott létre, famegmunkálásból él. És közben ír. Nemrég jelent meg az első e-book könyve. A történetekben gyerekkori emlékek és a régi Kolozsvár elevenedik meg. A szerzőt többek között történeteinek főszereplőjéről, Muskócziról kérdeztük.
2021. augusztus 31., 18:252021. augusztus 31., 18:25
2021. szeptember 02., 11:132021. szeptember 02., 11:13
– Visszaemlékezéseidet, gyerekkori emlékeidet veted papírra. Honan jött az ötlet, hogy a főszereplő Muskóczi révén add tovább történeteidet?
– Gyerekként ott futkároztunk a kolozsvári Főtéren Mátyás király lovasszobra körül. Akkor a tér még tele volt padokkal, zöldövezettel, nem volt ennyi autó és ritkább volt a román szó. Ma is magam előtt látom a várost, és azt szeretném, hogy ezt mások is lássák, hallják, érezzék. Ha másképp nem, hát Muskóczi által. Az írás mindig kikérezkedett belőlem. Képekben gondolkodom, és Muskócziként látom magam. A kíváncsi, őszinte, nem épp tehetséges, de alkotni vágyó kisfiút, akinek ha nincs megfelelő eszköze, kitalál valamit, de sosem a tökéletességre törekszik.
Miközben írogattam, megfordult a fejemben, miért ne tárnám ezeket a nagyközönség elé? A blogszférában már többnyire véleményeztek és azt is többen említették, hogy a magyar irodalom nem kér belőlem. De emlékszem, ugyanígy nevettek rajtam, amikor ezelőtt harminc évvel azt mondtam, asztalos műhelyem lesz. Elkezdtem tudatosabban írni a Muskóczi történeteket. Muskóczi valóságos kisgyereket alakít, igazi gyermek, aki nem repül, nem varázsol, nem zseni, nincsenek traumái, hacsak az iskola nem számít annak, és szándékai nem világmegváltóak. Muskóczi gondolatai a felnőtteket is gondolkodásra késztetik.
– Szavaid szerint Muskóczi történetei „egy gyermek felnőttes tapasztalatairól” szólnak. Miért volt szükség erre az együgyű, de mégis szeretnivaló, tüneményes karakterre?
Egy nap volt egy megvilágosodásom: a gyermekek angyalok, a Paradicsom gyeremekei, akiken még ott a mennyei köldökzsinór, és mi ezt erőszakkal elvágjuk, rákényszerítjük őket a mi rendünkre, hogy minél hamarább elfelejtsék, honnan jöttek és kik ők. Muskóczit is együgyűnek érzékeljük, mert őszinte. De vajon miért nem sikerül mindannyiunknak kicsit „Muskóczinak”, gyermeki énünknek maradni? Persze, nehéz az élet, de nem keseredhetünk bele. A blogolásom a keseredés útja volt, mert aggasztott mindenféle társadalmi probléma, végül Muskócziban találtam meg a vigaszt és a kiutat.
– Asztalosként a legtöbb időd a műhelyben töltöd. Muskóczi ott is jelen van, vagy ő csak egy átszellemült világban/állapotban lép színre?
– Muskóczi karaktere folyamatosan jelen van az életemben, nem akkor jön elő, amikor elvonulok. Mint egy kis kobold, ott van a műhelyben és figyel. Egyre azt hajtogatja: „pihenj, írj, rajzolj, írj hozzám zenéket.” A napokban megláttam egy pillangót, és eszembe jutott, gyerekként hányszor akartam pillangót fogni, ami Muskóczinak is jó móka lenne. Felírtam a listára: Muskóczi és a pillangó. Bármit csinálok, eszembe jut, hogy Muskóczi ezt hogyan élte, vagy élné meg, hogyan reagálna bizonyos helyzetekre? Hatalmas Muskóczis lista vár rám, amiket valamikor meg kell írnom. Van egy külön Muskóczis füzettervem. Egyszer Mákóban vakációztam, és ma is tisztán élnek bennem az akkori élmények.
A sorozat első e-book könyve
– Történeteidben gyakran megjelenik a szegénység, amelyet a humor, a túlélés, a pozitív életfelfogás igyekszik tompítani. Szerzőként miért tartod fontosnak a nehéz sorsról írni?
– Érdekes módon Muskóczi gyerekként a szegénységet nem fogyatékosságként éli meg, hanem inkább korlátozott eszköz-hozzáférésként. Nekünk, olvasóknak feltűnik, hogy Muskóczi szegény gyermek, de én abban az időben nem ezt éreztem. Muskóczi kiszedi bugyijából a gumit, és parittyát csinál belőle. De miután megöl vele egy madarat, megbánja. Ez neki sokkal nagyobb probléma, mint az, hogy nem egy pisztollyal lőtte le.
– Történeteidben megragad a régvolt Kolozsvár arca, amelyben az elit világot kikerülve a hétköznapi kincses várost mutatod be. Kiknek szólnak történeteid?
– Sosem gondolkodtam azon, hogy melyik korosztálynak írom a történeteket. Tévedés, hogy a gyermekvilág felfedezése fejezetekre osztható. A gyerek hamar megérti a természetes folyamatokat. Ami számára érthetetlen, azt hiszem, később a felnőtt ember számára is az marad. Bármit megtapasztaltam gyermekként, utána felnőttként sem értelmeztem másképp. Nem volt, amire azt mondjam, hogy oktalan gyermeteg voltam. Mindig mindenből annyit fogtam fel, amennyire szükségem volt. Ahogy teltek az évek, egyre többet láttam meg a dolgokból, de az első benyomásom nem változott. Azt mondták, hogy öntörvényű gyermek voltam. Ha számba sem vettek, elcsendesedtem, visszahúzódtam és úgyis azt csináltam, amit akartam. Ez van ma is, ugyanilyen a történetekben szereplő Muskóczi is. Hiszem, hogy lesznek gyermekek, akik nyolcévesen megértik Muskóczit, és lesznek felnőttek, akik hatvanévesen sem fogják megérteni. Muskóczi a Paradicsom gyermekeihez szól, mindegy milyen korúak.
A szerzőről készült „önarckép-karikatúra”
Fotó: Facebook/Muzsi Attila
– Nemcsak saját rajzaiddal, karikatúráiddal illusztrálod írásaid, hanem a színes kivitelezés mellett egyedi színező is boldogítja a gyermekeket. Hogyan születnek ezek az alkotások?
– Mindig szerettem rajzolni. Ha van mágikus eszköz, amit imádok, az a faceruza. A tehetségem nem volt kiemelkedőbb, mint bármely gyereké. Ha azt mondták, rajzolj egy bácsit, rajzoltam egy karikát és bele pár krix-kraxot, az volt a bácsi. Az iskolában unalmamban úgynevezett „pofákat” rajzolgattam padtársaim szórakoztatására, később ezekből születtek a karikatúrák.
Direkt úgy, mint egy gyerek, úgy ahogy Muskóczi festené. És akkor jött a gondolat, hogy hátha más is élvezné? A színező egy bónusza lett a füzetnek.
– Az idén megjelent Muskóczi történetei az „első füzet”. Hány füzetet tervezel és milyen formában? Tudtommal a jelenlegi kötet egyelőre csak e-könyvként olvasható ...
– A blogomon megjelenő első Muskóczis történetekre a reakció mondhatni nulla volt. A Facebookon hiába készítettem külön oldalt, akkori többszáz ismerősömet valahogy nem hozta lázba. Ez elbátortalanított, de azért mégis elkészítettem egy 15 történetből álló anyagot és két kiadónak is elküldtem a kéziratot. Válasz híján egy évre újra fiókba kerültek a történetek. Végül találkoztam ezzel az automatizált kiadási koncepcióval, amely elektronikus terméket készít kevés beavatkozással, és több virtuális üzletbe is el lehet juttatni.
De aki rámkeres a világhálón, annak szívesen elküldöm olvasásra.
– Mik a terveid?
– Amikor elkezdtem az erdély. ma oldalán a blogjaimat írni, rám írt Fábián Kornélia, a Székelyföldi Stúdió szerkesztő-riportere, hogy az egyik írásom tetszik neki. Ahányszor fel akartam adni, támogatott, bíztatott a további munkámba. Kornélián keresztül ismertem meg Erdély egyik legnagyobb élő íróját, Elekes Ferencet. Írtam neki pár levelet, és ő válaszolt, sőt küldött dedikált könyvet. Nagyon boldoggá tett! Elekes Ferenc írásaiban ismertem meg Bohumil Hrabal könyveit, ami végre hazahozott. Olyan ez, mint Kós Károly kóricálása a világban, hogy addig-addig vándorolt, amíg meg nem értette, miért kell hazatérni. A Muskóczihoz való hazatérést Hrabal indította el bennem: ez volt az a pont, amikor megértettem, hogy nekem Muskóczi a jövőm. Honlapot tervezek, nyomtatott papírkönyvet és hangoskönyvet szeretnék kiadni, de mindent rendre. Egyelőre be kell fejezzek négy faházat külföldre, és utána egy évre leállok, hogy úgymond talpra állítsam Muskóczit.
Muskóczi hangoskönyve angolul
Muskóczi történeteit Fábián Andor dokumentumfilm-rendező, forgatókönyvíró fordította le angol nyelvre az e-book megjelenését követően. Jelenleg a székelyudvarhelyi rendező együtt dolgozik Muzsi Attilával a Muskóczi történetek hangoskönyvén is, mint narrátor. Az elmúlt napokban jelent meg az első füzet egyik történetének, A varjú című fejezetnek a hangos változata. A történethez a szerző saját stúdiójában komponálta és dolgozta fel a zenei hátteret Liszt Ferenc több művéből.
Jakab Mónika
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!