Hirdetés

A színpad egy szent hely, akárcsak a szószék – beszélgetés Simon András színművésszel

Simon András és Darkó Éva •  Fotó: Archív

Simon András és Darkó Éva

Fotó: Archív

Ötévesen állt először színpadra, Sepsiszentgyörgyön tizenöt évet játszott, a budapesti Nemzetiben a legnagyobb magyar színészekkel szerepelt együtt. Simon Andrással beszélgettünk nem mindennapi pályájáról.

Nánó Csaba

2022. szeptember 09., 11:362022. szeptember 09., 11:36

2022. szeptember 09., 12:202022. szeptember 09., 12:20

– Korán kezdte a hivatását, hiszen ötéves korában már szerepelt színpadon. Hogyan történt ez a korai bemutatkozás?
– Valóban, kisgyerekként már ott totyogtam a Kolozsvári Román Opera színpadán. A Pillangókisasszonyt mutatta be a társulat, és kellett egy ifjú Pinkerton. Vékonyka voltam, a híres szoprán, Lya Hubic ölbe tudott venni. Az volt az első fellépésem, azután, ha gyerekszínész kellett például a Carmen vagy a Tosca előadásaiba, hívogattak az operától. Alkatilag predesztinált voltam, jó mozgású, és tetszett is a balettművészet, arra gondoltam, oda jelentkezem. Közben sárgaságos lettem, a balett kiesett, de a táncról nem tudtam lemondani. Bekerültem a kolozsvári Kultúrpalota balett-körébe, párhuzamosan pedig felléptem a Stúdió Színpad román társulatával. Nekik ugyanis kellett egy „nyulacska” az egyik előadásukba, jól beszéltem románul, bár román iskolába sosem jártam, a családban nem beszéltünk románul. Lehet ez is egy adottság, rám ragadt a román nyelv.

Idézet
Később még Budapesten is hasznát vettem nyelvtudásomnak, ugyanis szaktolmács voltam a híres román rendező, Vlad Mugur mellett.

– Hogyan került a Stúdió magyar társulatához?
– A magyar társulat ugyanott próbált Horváth Béla és Bisztrai Mária vezetésével, természetesen láttam az előadásaikat. Az egyik Csongor és Tünde darabjukba kellett egy „kisördög”, mert az egyik szereplő betegség miatt kiesett, így hát beugrottam én. Olyan szereposztás volt, hogy a fellépők közül majdnem tízen lettünk később hivatásos színészek: Kiss Törék Ildikó, Csíky Ibolya, Flórián Antal, Jancsó Miklós, Rajhona Ádám, Banner Zoltán, Győry András, Rokk Ilona. Hivatásos színészek rendeztek, Az arany embert például Bereczky Júlia, a Kolozsvári Magyar Színház örökös tagja.

Hirdetés
Idézet
Nagyon erős társulat volt akkoriban a Stúdióban, rengeteget lehetett tanulni, a színészi mesterség alapjait ott sajátítottam el. Minden előadásunkat eljátszottuk hatalmas sikerrel a Kolozsvári Magyar Színház nagyszínpadán is.

Nem beszélve arról, hogy a hivatásosok három előadásba is meghívtak, így kerültem barátságba például Péterffy Gyulával. Andrási Márton, Kós Zsófia, Orosz Lujza, Krasznai Paula, Borbáth Júlia, Imrédy Géza társaságában léphettem színpadra, Széles Anikóval is jó barátok lettünk. Olyan levegőt szívhattam magamba, ami meghatározó volt, ezek után pedig egyenes út vezetett a színészi pálya felé, amit a sors adományának tekintek.

Simon András nyugdíjas éveire Kálnokra, az ősi birtokra költözött •  Fotó: Horváth László Galéria

Simon András nyugdíjas éveire Kálnokra, az ősi birtokra költözött

Fotó: Horváth László

– Először Budapesten próbálkozott a felvételivel. Miért ott és nem Marosvásárhelyen?
– A származás és a családi kötelék vezetett oda. A családban én vagyok a harmadik színész: édesanyám anyai nagybátya dr. Hosszú Zoltán volt, a Budapesti Nemzeti Színház örökös tagja. Fia, Gera Zoltán a Nemzet Színésze volt. Ő találta ki, hogy jó lenne, ha Budapesten felvételiznék. El is kezdtem a vizsgákat, és amikor a harmadik rostára került volna sor, megkaptam a katonai behívót. Haza kellett jönnöm, másképp katonaszökevénynek minősülök. Hogy megszabaduljak a hosszú bakaságtól, gondoltam előveszem a család egyházi vonalát, és felvételizek a teológiára. Megvolt az énekvizsga, amikor a püspök behívott – nyilván látta az aktáimból, hogy előtte hova próbálkoztam –, kicsit elege volt már az olyanokból, akik a teológia után színészek lettek. Voltak ilyenek jó páran. A püspök megmondta, érvényes az énekvizsgám, de a következő évben inkább próbáljam meg Marosvásárhelyen a színit és ha nem sikerül, akkor menjek vissza a teológiára. Egy évet kirakatrendezői és díszlettervezői technikumba jártam, és 1970-ben sikeren felvételiztem a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára.

– Kovács György lett az osztályvezető tanára, aki már életében legendának számított. Ön hogyan emlékszik, milyen pedagógus, színész, ember volt?
– Kívülállónak megközelíthetetlennek tűnt. Amikor viszont feloldódott, elmosolyodott a bajsza alatt – annyira férfias alkat volt, hogy szinte szégyellt mosolyogni –, csodálatos volt. Megvoltak a külön gesztusai, amikor bejött órára, levegőt nem mertünk venni. Kezdett oldani bennünket, hiszen tisztában volt azzal, mennyire tiszteljük. Osztályvezető tanárként ő rendezte a vizsgaelőadásunkat – A néma leventét –, amiben Agárdi Pétert alakítottam, az előadásnak hatalmas sikere volt, bérletbe játszottuk több városban is.

– A főiskola után Sepsiszentgyörgyre került. Hívták, helyezték vagy választotta a háromszéki színházat?
– Hívtak több helyre is, bár akkor sajnos csak három színházi hely volt. A fiúk közül elsőnek választhattam, ott voltak a színházigazgatók, egy táblára felírva az üres posztok. Egyik kolléganőm, aki a lányoknál választhatott elsőnek, Kolozsvárt választotta. Maradt Temesvár és Sepsiszentgyörgy. Engem azelőtt már kinézett a szentgyörgyi színház igazgatója, Dukász Anna, előszerződést is kötöttünk. Közben Dukászt leváltották, amikor odakerültem 1974-ben már csak színészkollégák lettünk.

Idézet
Nem bántam Szentgyörgyöt, hiszen szüleim kilenc kilométerre onnan, Kálnokról származtak. Végül Sylvester Lajos szerződtetett, Balázs Évával ketten kerültünk oda.

Sinka Károly nagyon akart engem Temesvárra, de lakást nem tudott volna adni. Messze is volt Temesvár, lakás sem volt, nem mentem, Sinka egy ideig rám sem akart nézni, bár később nagyon jóba lettünk.

– Hogyan sikerült a beilleszkedés Szentgyörgyön?
– Nekem akkor meghatározott szerepköröm volt, többnyire hősszerelmeseket játszottam. Viszont jobban szerettem a karakterszerepeket, volt bennem egy karakterformáló adottság, figyeltem az embereket, mozgásukat, gesztusaikat, és ezekből építkeztem. Ettől vált színesebbé a pályám is.

Idézet
Átálltam a karakterszerepekre, emellett játszottam pár zenés darabban is. Szentgyörgyön összekovácsolt, jó kis társulat volt.

Annak idején népszínházként indult, minden szakmából volt egy kollégám: kőműves, rőfös, textilkereskedő, akik kiváló színészek lettek. Remek volt a székely közönség, ott valóban kiderült, hogy a templom után a színház következik. A közönség is, mi is imádtuk a szilveszteri kabarékat, még májusban is játszottuk. Rengeteget jártunk tájolni, úgy is minősítettek bennünket, hogy „faluszínház”. De elmentünk Bukaresttől Szatmárig, és mindenhol telt ház fogadott. Az a „faluszínház” bemutatta Sütő András trilógiáját. Az Advent a Hargitán című darabját Sütő a szentgyörgyi színháznak írta, évekig állt az igazgató fiókjában, a rendszer nem engedte játszani, végül a budapesti Nemzeti mutatta be. Sütőéket ki sem engedtek a bemutatóra, az előadáson két szál fehér rózsa volt az ülésükön.

– A rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra. Mi késztette a távozásra?
– Családi okokból mentem el, nekem eszembe nem jutott volna kitelepedni. Egészségügyi okok miatt a feleségem kénytelen volt kimenni a fiammal, én még lehúztam két évet egyedül Szentgyörgyön.

Idézet
Bennem erős a hivatástudat, soha nem gondoltam arra, ha szerződést kötök, mennyit kérhetek. A színpad egy szent hely, akárcsak a szószék.

Kovács György mesterem mondta: a bejáratnál van egy képzeletbeli lábtörlő, mindenki törölje meg a lábát, mielőtt belép a színházba. Ami nem oda tartozik, azt hagyja kint…

– Amikor kiment, a bizonytalanságot választotta, vagy tudta, hova megy?
– Tudtam, hiszen a kapcsolataim megvoltak. Beadtam hivatalosan a kitelepedési kérelmet. Nehéz volt, ugyanis szüleim Kolozsváron éltek, családom Budapesten, azzal vigasztaltam a szüleimet, hogy a távolság Szentgyörgyről vagy a magyar fővárosból Kolozsvárra ugyanaz. Így hozta a sors,

Idézet
akaratom ellenére budapesti színész lettem, de a fontos az, hogy nem vagyok panaszos. Külön adomány, hogy kikkel játszhattam,

kiknek lehettem partnere: Sinkovits Imre, Agárdi Gábor, Kállai Ferenc, Kozák András, Drahota Andrea, Császár Angéla kollégáim voltak. Magyarországon négy Shakespeare-darabban játszottam, Sepsiszentgyörgyön egyben. Igazán nem panaszkodhatom.

– Az erdélyi színészeket nem mindenki fogadta tárt karokkal. Ön hogyan élte ezt meg?
– A bőrömön nem tapasztaltam, de volt olyan magyarországi kolléganőm, aki megkérdezte, miért megyünk oda, hiszen elvesszük a kenyerüket. Erre annyit tudtam válaszolni, hogy aki kiitta magát a pályáról, annak biztos nem vesszük el… Volt néha románozás is, de én mindezt a tudatlanságukra fogtam. Másrészt rengeteg szeretetet, ragaszkodást, segítőkészséget is tapasztaltam.

Idézet
A Nemzetiben bemutatott My Fair Lady 369-ik előadásán már csak én voltam az eredeti szereposztásból, külön megünnepeltek.

A Nemzetiből Pesti Magyar Színház lett, onnan vonultam nyugállományba, tanári régiségemmel együtt 46 évem van. Két szerepem továbbra is megvan, ezek a budaörsi Latinovits színházhoz kötnek, csak hát közbejött a járvány. Időközben hazaköltöztem Kálnokra, az ősi birtokra, édesanyám szülőházába. Adózva elődeim emlékékének, dr. Hosszú Zoltánnak és Gera Zoltán színművészeknek, megbeszéltem a kálnoki elöljárókkal, hogy rendezzek be egy emlékszobát. Kitűnően érzem ott magam, megpihenni jó, bár nagyon hiányzik a színpad…

Simon András színművész
Kolozsváron született 1950. december 15-én. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végzett Kovács György tanítványaként. 1974-től 1989-ig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház társulatának művésze volt. 1989-ben települt át Magyarországra. 1990-től két évadon át volt a Józsefvárosi Színház tagja, majd 1992-től szabadfoglalkozású színművészként, szerepekre szerződve, de rendszeresen játszott a Nemzeti Színház, majd a névváltoztatás után a Pesti Magyar Színház társulatának előadásaiban, amihez 2000-ben leszerződött.
Színészi munkája mellett 1978–88 között tíz éven át a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola színésztagozatának tanára, Magyarországon pedig 1999-től 2002-ig a Nemzeti Színiakadémia, később a Pesti Magyar Színiakadémia színészmesterség tanára volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés