
A kisgazdák előtt álló boldogulási lehetőségek: a képzés és a szövetkezés
Fotó: Szatmárnémeti Híd Egyesület
A Szatmár megyei Lázáriban szervezett gazdakonferenciát erdélyi és magyarországi előadók részvételével a szatmárnémeti Híd Egyesület. A kulturális és hagyományőrző rendezvényeiről ismert partiumi civilszervezet azt tervezi, hogy mezőgazdasági szervezetekkel karöltve gazdafórumokat is szervez. A sorban az idei volt az első. Ennek kapcsán beszélgettünk az egyesület elnökével, Krakkó Rudolffal.
2020. március 07., 09:372020. március 07., 09:37
2020. március 07., 10:162020. március 07., 10:16
– A gazdafórumot szervező egyesület elnökeként hogyan látja, mekkora szükség van a gazdarendezvényekre?
– Rendezvényünk egyfajta premier volt az egyesület tevékenységében. Erdély-szerte nagy szükség van az ilyenekre: örvendetes tény, hogy még sokan vannak, akik a földből, illetve a földműveléshez és állattenyésztéshez kapcsolódó kisipari tevékenységekből szeretnének megélni. Azért is tartom fontosnak a gazdarendezvényeket, mert minél több embert érdemes meggyőzni a mezőgazdasági termelés fontosságáról, a kisebb vagy nagyobb területen való gazdálkodásról.
– Hogyan fogadták a gazdák a kezdeményezést?
– Vegyes fogadtatást tapasztaltam. Ennek egyik oka az, hogy a magyar kormány által a partiumi megyéknek szánt gazdaságfejlesztési támogatást bizonyos körök már beharangozták, de mégsem szolgáltak konkrétumokkal.
Nekünk szerencsénk volt, mert sikerült megszólítani a község gazdáinak jelentős részét sőt, a megye távolabbi községeiből is érkeztek érdeklődők.
– Mi foglalkoztatja manapság a gazdaembert, aki az ilyen fórumokra eljön?
– Minden előadást érdeklődés övezett. Érdekelték a termelőket a beharangozott gazdaságfejlesztési program részletei, figyelemmel követték a kis területen és kevés erőforrásból megvalósítható családi vállalkozások témakörét. Jól fogadták a délvidéki és kárpátaljai meghívottakat is, akik az Európai Unión kívüli országok állampolgáraiként nagy nehézségek árán igyekeznek szülőföldjükön megélhetést teremteni maguk és családjaik számára.
Krakkó Rudolf, a Híd Egyesület elnöke több gazdafórumot szervezne
– Kozári József gödöllői agráregyetemi oktató a rendezvény kapcsán úgy fogalmazott, hogy minden gazda számára elkerülhetetlen a továbbképzés. Mennyire igénylik a gazdák a tanulást?
– Meghívott előadónk továbbképzésre vonatkozó gondolatai nem egyszerűen megszívlelendő tanácsok voltak, hanem konkrét lehetőségek is, hiszen a gödöllői Szent István Egyetem egyik vezetőjeként pontosan ilyen jellegű képzéseket, illetve továbbképzéseket tart a határon túli magyar gazdáknak is.
Jobban átlátják, hogy a változó klímaviszonyok között új termelési módszerek, plusz tudás szükséges mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben.
– Egyre több gazda teszi fel a kérdést, hogy mivel érdemes foglalkozni, mit érdemes termeszteni. Az ilyen előadások mennyire tudnak eligazítani?
– Többen is részt vennének képzéseken, ha sikerülne megértetni a gazdákkal, hogy miként tudják hasznosítani az ismeretanyagot. Arra kellene rávezetni a gazdákat, hogy meglássák, eleink például egy-két évszázada miből éltek meg a környéken. Vagy a pár kilométerrel odébb fekvő anyaországi falvak mivel foglalkoznak manapság. Lehet tudni, hogy
ezért ma kevesen látnak ebben lehetőséget. Ma egyre több embert a mezőgazdaságban is a gyors haszonszerzés ígérete hajt. A gyümölcstermesztéshez azonban kitartásra és türelemre van szükség.
– Mennyire igazolja ezt saját tapasztalata, hiszen gyümölcstermesztéssel is foglalkozik?
– Egyelőre csak szenvedélyből foglalkozom gyümölcstermesztéssel. A térségben őshonos, a betegségeket és a szárazságot is jól tűrő fajtákat telepítettem: vad alanyokba oltottam a valamikor igen kedvelt gyümölcsfajtáinkat. Van penyigei szilvám, piros ringló, batul, vajalma és régi jonatán fajta. De ültettem birst, meggyet és oltottam cseresznyét is. Célom, hogy májustól novemberig mindig legyen friss gyümölcs a kertben, hiszen három gyerekem van. Igaz, a gyümölcsösben sok a munka, és csak 4–6 év múlva lesz látható jele az eredménynek, de aki ezzel tisztában van, annak megéri.
– Lázáriban és környékén mennyire tudnak a földből megélni az emberek?
– Kiváló minőségű termőföldek vannak a térségben és igen szorgalmas emberek, ez megadná a siker kulcsát. Hogy sok esetben ez nem jön össze, annak több oka van. A termőföld jelentette kiváló adottságokat hasznosítani kellene, mindenekelőtt öntözőrendszerre és feldolgozóüzemekre van szükség, hogy a gazdák ne aprópénzért prédálják el portékáikat. A térségben végbement erdőirtások, a Túr, a Tisza és a Szamos mellékágainak korábbi lecsapolása és kiszáradása mára azt eredményezte, hogy a Partiumnak ez a része Erdély egyik legszárazabb mikrorégiója a legalacsonyabb éves csapadékmennyiséggel és a legtikkasztóbb alföldi nyarakkal. Jó hír, hogy ennek ellenére mindenhol magas a talajvíz, azaz 5–6 méteres mélységben forrást találnak. Erre pályázati pénzeket lehetett volna lehívni, hogy öntözőrendszert alakítsanak ki a környék falvaiban. Az elmúlt harminc évben sajnos senki nem foglalkozott a kérdéssel.
– Aki végigutazik a környéken, nagy kiterjedésű parcellákat lát. Mekkora esélye van itt a kisgazdának?
– Nem tett jót a vidéknek a birtokkoncentráció. A közép- és nagybirtokok mindvégig egymással versenyeztek, így alig volt együttműködés közöttük. A kisbirtokok számára egyre kevesebb lehetőség maradt, ezért a térségből sok olyan gazda vándorolt el, aki korábban mezőgazdasággal foglalkozott. A demográfiai helyzet mégsem negatív, mert Szatmárnémeti és a magyar–ukrán–román határ közelsége, valamint az utóbbi évek infrastruktúrafejlesztései következtében az elvándoroltak helyére máshonnan érkezettek költöztek. A folyamat azonban nem nekünk kedvez.
– Vajon hogyan lehet az olyan városközeli magyar falvakat megmenteni, mint Lázári?
– A város közeli falvak jövőjével kapcsolatban nem vagyok optimista. A lakosság egyre kisebb része akar gazdálkodni vagy hagyományos falusi életet élni, közben egyre nagyobb az itt élők vándorlása. Csökken a közösség szerepe a települések életében. A lakosság egyre nagyobb része szeretne városi jellegű életet élni, ami előbb-utóbb a nagyvárosba történő beolvadáshoz vezet. Ezt a folyamatot tudná lassítani az olyan gazdaságfejlesztési támogatási rendszer, amely a kisgazdaságokban élőknek jelenthet fenntartható fejlődést és biztos jövőképet.
– A gazdakonferencián is elhangzott a szövetkezés fontossága, ami egyre több agrárszakember szerint megkerülhetetlen. Lát-e erre esélyt a környéken?
– Fontosnak, sőt üdvösnek tartanám, ha a kis- és közepes gazdaságok valamilyen formában szövetkeznének. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy mi ennek a folyamatnak a gátlója. A mai gazdálkodók jelentős része belekóstolt a kommunizmus kényszerszövetkezeteibe, és ez elevenen él egész nemzedékek emlékezetében. Másrészt az utóbbi harminc év ultraliberális vadkapitalizmusa az egyént helyezte a központba a közösséggel szemben. Gyakorivá vált a mindenen és a mindenkin átlépő törtetés. Ezért Lázáriban is
Ebben nagy szerep hárul a történelmi egyházak képviselőire, a mindenkori önkormányzati képviselőkre és a polgármesterekre. Radikális szemléletváltásra lenne szükség ahhoz, hogy falvaink ne szívódjanak fel, hogy az itt élő magyarság számára jövőt ígérjenek.
– E szemléletváltás a szövetkezést jelenti?
– Ahhoz, hogy életképes szövetkezeti mozgalmat lehessen elindítani, mindenekelőtt szakszerű tájékoztatásra és felvilágosításra van szükség. A szövetkezeti mozgalom csak akkor lehet sikeres, ha a kis földterületeken gazdálkodók meggyőződnek arról, hogy összefogva könnyebben boldogulnak. Sőt, ez az egyetlen esélyük a több száz vagy ezer hektáros agrárvállalkozók által uralt termény- és munkaerőpiacon a megméretkezésre. Meggyőződésem, hogy nálunk is beindul a szövetkezeti mozgalom. Ennek sikeréhez azonban kiemelt jelentősége van az ügyet kézbe vevő személyeknek. Alapvető elvárás, hogy ez ne pártalapon valósuljon meg Erdélyben, azaz a szövetkezetet felkarolók ne politikai haszonszerzés céljából kampányoljanak a gazdák körében. Ezzel ugyanis a gazdák egy része eleve kimaradna a fejlesztési lehetőségekből.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!