Szivattyúk és szivattyúházak mesterei

A kolozsvári pályaudvar mögötti Ráctelep a rendszerváltás előtt még nagyvállalatoktól volt zajos, a gyárak közötti kis utcák bontásra ítélt lakóházak tömkelegét rejtették. Mára a nagyipar eltűnt, helyette apró cégek uralják a telepet, a korszerűsített utcák kertváros-hangulatot árasztanak. Itt találok rá Tóth Ferenc (képünkön) cégének kétemeletes irodaházára. A mintegy negyven alkalmazottat foglalkoztató cégvezető régi ismerősként vezet végig az épületen. Kapkodom a fejem, hiszen jómagam még az 1996-ban indult kis szivattyúforgalmazó cég kezdeti éveire emlékszem, amikor a családi ház szobájából átalakított irodában székeltek. 17 év alatt nem csak modern irodaház épült, hanem egy Erdély-szerte bejáratott, évi négymillió euró összforgalmú cég lett a Wilo Trans Kft., amely a német Wilo-szivattyúk legnagyobb romániai forgalmazójaként Szatmárnémetitől Brassóig vesz részt a települések ivóvízellátásában és a szennyvíz-elvezetésben. Tóth Ferenc cégük nagy megrendelései között említi Torda, Gyulafehérvár vagy Topánfalva közművesítésének teljes átépítését: a munkálatokat végző fővállalkozók első számú alvállalkozói, akik a szivattyúkat és a működtetésükhöz szükséges szaktudást biztosítják. A berendezések karbantartását öt szervizcsapat vállalja Erdély-szerte.

 Viszonteladástól a nagyberuházásokig

A népnyelv szerint pénz dolgában jól álló üzletembertől nem ildomos az első millióról kérdezősködni. Tóth Ferenc ezen elmosolyodik: neki nem volt első milliója, sőt szerényebb kezdőtőkéje sem. A kolozsvári Termoenergetikai Kutatóintézet mérnökeként a rendszerváltást követően megelégelte, hogy tucatnyi szabadalma után a vállalattól soha nem kapott pluszpénzt. A Ceausescu-rendszerben ő dolgozta ki a házi hőközpontok hazai elődjeit, szélenergia-kutatásokban vett részt, illetve tervei alapján korszerűsítették a Román Vasúttársaság (CFR) több mint 3000 személyszállító szerelvényének a fűtését. Amikor 1996-ban távozott a kutatóintézetből, egyetlen szabadalma, a vasúti kocsik fűtése hozott jövedelmet számára, miután a berendezés legfontosabb darabjait saját cége állította elő. Az igazi áttörést azonban a világhírű német Wilo-szivattyúk hazai forgalmazása jelentette. Ez sem ment könnyen: a budapesti műszaki vásáron találkozott először a Romániában még ismeretlen német szivattyúkkal, a vállalat igazgatói azonban elzárkóztak a romániai kirendeltség ötletétől. Az első szivattyúkat viszonteladóként importálta Magyarországról, a megrendelőktől kért előleg fejében. Következő lépésként egyik mérnök-kollégáját alkalmazta, aki országszerte népszerűsítette az új technológiát. Mire a német vállalat Bukarestbe jött, Romániában már bejáratott volt a Wilo. Tóth Ferenc büszke rá, hogy cége úgy lett a német termékek első számú hazai forgalmazója és szervizelője, hogy a németországi vállalattól nem kért, és nem is kapott támogatást. Az utóbbi években a németek tucatnyi kitüntetéssel, diplomával ismerték el Tóthék teljesítményét. Ma az országban 250-300 viszonteladó forgalmaz Wilo-szivattyúkat, azonban a kolozsvári cég – minőségi szervízszolgálata és piacvezető eladásai miatt – megkerülhetetlen lett Erdélyben. Megkeresik őket Konstancáról vagy Galacról is, hiszen a termékek beszerelése és biztonságos üzemeltetése minden beruházásnál alapvető követelmény – magyarázza a cégvezető.  

 Megszállott műgyűjtő

„Cégünk nem érzi meg az országot sújtó gazdasági válságot, mert forgalmunknak alig 5 százalékát teszik ki a háztartási szivattyúk. A forgalom zömét közbeszerzési pályázatokon elnyert munkálatok, berendezések adják, településeink infrastruktúráját uniós pénzekből újítják fel. Ennek a folyamatnak vagyunk a haszonélvezői” – foglalja össze Tóth a cég fejlődésének titkát. Több külföldi cég is megkereste őket, bőven van más ajánlat is. A vállalat teljes kapacitással működik, amolyan önjáró céggé vált, ahol mindenki pontosan tudja, mi a teendője. A 67 éves Tóth Ferenc a siker egyik titkának tartja, hogy két fia – egyik közgazdász, másik mérnök-informatikus – vele dolgozik a cégben, együtt irányítják a vállalatot. Azt mondja, az első öt év volt a legnehezebb. Szerinte sok vállalkozó ebben a periódusban követ el hibát, amikor több pénzt vesz ki, mint amennyit a cég megbír. „A kezdeti években nem szabad luxusautót venni vagy villát építeni” – mondja vendéglátóm, mintegy intésként a pénzszagot érző, új vállalkozóknak.

A gyönyörű irodaház előtti parkoló márkás kocsijait látva azt is tudom, a cég profitjából nem csak erre futja: Tóth Ferenc megszállott műgyűjtő, megvásárolt festményei önmagában vagyont érnek. Pénzbeli adományainak pedig sok kolozsvári gyülekezet örül.