Otthonról értékesített méz – a méhészeknek nemcsak az időjárással, hanem a növekvő mézimporttal is meg kell küzdeniük

Ez a látlelet a mézpiacra még inkább ráillik. Annak ellenére, hogy Romániában kiemelkedően sok a méhállomány és a méhtartó gazda, az áruházak polcain az importméz dominál. A beszállító nagykereskedők nehezen ellenőrizhető módon legtöbbször keleti országokból származó, kétes minőségű, olcsó mézzel keverik a hazait. Ez a módszer drasztikusan visszavetette a méz nagybani felvásárlási árát. A román kormány újabb törvénnyel próbálja helyzetbe hozni a hazai méhészeteket, kérdés azonban, hogy a szándéka mennyire lesz eredményes.

A kézdiszéki Szentkatolnán élő Csákány Attila évek óta így tud talpon maradni mintegy száz méhcsaládjával. Az alacsony felvásárlási árak miatt a kereskedőknek szánt nagybani értékesítést zsákutcának tartja. Őstermelői engedéllyel kisebb üzletekbe is nehéz bekerülni, mert a méhésznek nem éri meg a felkínált ár, így a boldoguláshoz az egyetlen járható út a direkt értékesítés marad. „A környékbeli településekre minden rendelést elvállalok. Még egy kiló mézet is házhoz szállítok, mert számomra létfontosságú, hogy megőrizzem törzsvásárlóimat. Bevizsgált, ellenőrzött mézet árulok, külön dossziéban vezetem a folyamatosan frissülő laboreredményeket. Ha vevőim elégedettek a minőséggel és az árral, ez számunkra biztonságot jelent” – magyarázza a nyolc éve méhészkedő Csákány Attila.

Felelőtlen permetezők

A tavalyi szeszélyes időjárás miatt közepesre sikeredett méhészeti év idén sem indult túl jól, ezért mindennél fontosabb, hogy a méhész anyagi biztonságát olyan vevőkör garantálja, amely a jó minőségű kistermelői mézet és az egyéb méhészeti termékeket értékeli. A minőséggel Csákányéknál nincs is gond, hiszen a korábbi évek rossz tapasztalatai miatt nemcsak a vándoroltatással hagyott fel, hanem olyan ipari és mezőgazdasági szennyeződésektől mentes telekre költöztette méheit az erdő alá, ahol biztonságosan termelhet vegyes erdei mézet. Akkor szánta rá magát erre, amikor

Hiába bizonygatta igazát laboratóriumi eredményekkel, mert egyetlen bani kártérítést sem kapott az államtól. Megmaradt a sanyarú tapasztalattal, hogy mára kiveszett a tisztességes együttműködés a méhészek és a szántóföldi növénytermesztők között. „Olyan világban élünk, amikor az emberek azt hiszik, saját földjükön bármit megtehetnek. Noha erre törvény van, hogy a mezőgazdasági termelőnek értesítenie kell a méhészt, amikor permetez, az előírást szinte senki nem tartja be. A méhészek kiszolgáltatottakká váltak. Velem is előfordult, hogy kaptáraimtól pár méterre meglepetésszerűen megjelent permetezőgéppel a traktor, és csápjait kieresztve fújta is a növényekre a mérget. Ha nem vagyok ott, újra elpusztul a méhállományom” – fogalmaz a méhész. Csákány Attilát az ilyen tapasztalatok késztették arra, hogy mezőgazdasági tevékenységektől távol álló telephelyet keressen méhállománya számára.

Családi vállalkozás

Az indulás körülményeiről a kézdiszéki gazda azt meséli, kényszerből lett méhész, amikor egészségügyi okokból fel kellet hagynia korábbi vállalkozásával, az autószereléssel. A kórházi ágyon egy idős méhésszel ismerkedett meg, aki ezt ajánlotta neki. Amihez később egy barát is kellett – korábbi munkahelyi kollégája –, aki kitartó türelemmel oktatta a méhészkedésre.

A kezdetben ajándékba kapott méhkaptár mellé folyamatosan vásárolt újabb és újabb méhcsaládokat. A stresszmentes életmód jót tett az egészségének: felépülését igazából a méztermékek fogyasztásának és a méhészetnek köszönheti. Munkájába besegít óvónő felesége, Zsuzsa asszony is, aki hétvégeken és szabad idejében együtt vállalja férjével a méhészkedést. „Sokat köszönhetek a feleségemnek. Az ő segítségével és bátorításával kezdtem újra a méhészkedést, miután a teljes méhállományunk odaveszett. Azóta többszörösen szeretjük a méheket, nem tudnánk elképzelni az életünket nélkülük” – meséli a családi hátteret a gazda. Amíg itthon voltak, két lánya is besegített, de ma már mindketten külföldön élnek.

Meg kell fizetni a tanulópénzt

Csákány szerint régóta terjedő tévhit lengi körül a méhészszakmát, amit tömören úgy lehetne összefoglalni: „a méhész beteszi a kaptárba az üvegkannát, és csak az a dolga, hogy a mézet eladja, azaz jöjjön pénz”. Ezt a mentalitást nagyon károsnak tartja, mert rengeteg hozzá nem értő ember sodródott a mezőgazdaságnak erre a területére. Sok állami támogatás érkezett a méhészekhez, amit bárki megpályázhatott, ha összevásárolt pár tíz család méhet. Mivel nem értenek hozzá és tanulni sem akarnak, az ilyen konjunktúralovagok megbetegedett és kezeletlen méhállományai a környező méhészeknek is kárt okoznak.

Ehhez tanfolyamok és hozzáértő méhészek társasága kell, akik eligazítják a kezdőt. Segítség hiányában a próbálkozás fiaskóban végződhet. „Minden kaptárról, minden méhcsaládról pontos nyilvántartást vezetek. A 40–42 napot élő méhek igen aktív életet élnek, így pontosan követni kell, mikor mi történik a kaptárban. A méhésznek meghatározott időközökben kell ellenőriznie a méhcsaládok életét, hogy ne érjék meglepetések” – foglalja össze legfontosabb teendőit a méhész.