Olcsó kölcsönért a gatyádat kérik

Ma már nem csak a Nemzetközi Valutaalapról szóló cikkek kommentárjai esnek neki kíméletlenül az ENSZ 1945-ben létrehozott, washingtoni székhelyű pénzügyi szervezetének, hanem egyre több jeles közgazdász és pénzügyi szakember is kételyeit fogalmazza meg az IMF jó szándékával kapcsolatban. Miután a magyar kormány „külön utas” politikájával a pálya szélére szorította a szocialista országok közül elsőként Magyarországon, 1982-ben megtelepedő Valutalapot, a magyar példa immár több kelet-európai országban, közöttük Romániában is visszhangra talált. A közismert bukaresti pénzügyi szakembernek, Ilie ªerbãnescunak a magyar kormányfő, Orbán Viktor gazdaságpolitikáját méltató megnyilatkozásai után, Christine Lagarde IMF-elnök két napos, július 15–16. bukaresti látogatását követően a Romániában közkedvelt esti tévés kerekasztal-beszélgetéseken nem egy esetben „elszabadult a pokol”. Neves gazdasági szakemberek beszéltek arról, hogy az IMF-csomaggal kapott megszorítások miatt az országnak többe került a leves, mint a hús.
A két fél megállapításait hallgatva a gyanútlan szemlélő arra is gondolhat, olcsó populizmus az átlagban 3 százalék alatti éves kamatra lehívott, kedvező hitel gazdáját okolni földi bajainkért, miközben a nemzetközi pénzpiacról jó esetben e kamatszint másfélszereséért vagy duplájáért kaphatnánk kölcsönt. Arról nem is beszélve, hogy az IMF-politikát fenntartások nélkül támogató politikusok érdekünkben meghozott reformokról, gazdasági struktúraváltásról beszélnek, hogy nekünk, adófizető állampolgároknak jobb legyen.
Egyszerű fogyasztói logikával közelítve vállalhatónak tűnik a Valutaalap hitelnyújtó szolgáltatása, hiszen ki ne szeretne évi hatszázalékos kamatú euróhitelt 2,5 százalékos kamatra megkapni? Vállalható, míg ki nem derülnek a feltételek. Amíg például a roppant kedvezményes hitelt ajánlgató bank ki nem jelenti ügyfelének, hogy a hitel aláírásának pillanatától kedve a következő években annyira kell spórolnia, hogy nem mehet szabadságra, nem vásárolhat ruhát, cipőt magának, sőt, jó állapotban levő kocsiját is el kell adnia, hogy annak költségeivel ne terhelje a családi kasszát. Nem vitás, egy ilyen hitelajánlat nem lenne kapós, mert az ember nem azért vesz fel bankkölcsönt, hogy cserébe lemondjon legszükségesebb földi javairól annak érdekében, hogy a bank jól járjon. Ezek után a nagy kérdés az, hogy a hasonló forgatókönyv alapján működő Nemzetközi Valutalap meghökkentő követeléseire miért vevő a világ több tucat országa?
A Valutaalappal szemben kritikus gazdasági szakemberek szerint az IMF eddigi tevékenysége enyhén szólva sem sikertörténet: jó néhány országot csődbe juttatott. Itt elsősorban a dél-amerikai óriás, Argentína tíz évvel ezelőtti államcsődjét kell kiemelni, ami arra késztette az argentin politikai elitet, hogy saját gazdaságpolitikát folytasson. A vérre menő megszorítások fejében „megtámogatott” Görögország állapota nem hogy javulna, de mintegy harminc százalékkal esett vissza a bruttó nemzeti össztermék.
Orbán Viktor nem akart belesétálni az ördögi körbe, s a Magyar Nemzeti Bank elnökváltása kapóra jött számára. Az IMF Kormányzótanácsa ugyanis valamennyi tagország nemzeti bankjának vezetőiből áll – nem véletlen, ha ezek a bankkormányzók jobban elkötelezettek a Valutaalap irányába, mint saját kormányuknak. Ekként könnyebben érthető az IMF nyomulásának háttere, a kikényszerített kompromisszumok, amelynek levét az egyszerű adófizető polgár issza. Ahogyan Romániában is történik a fizetések 25 százalékos megnyirbálásától kezdve a földgáz, az áram és más, hazai szolgáltatás árának „liberalizálásáig”, miközben ezeket minden lehetséges módon igyekeznek privatizálni. Ebből az országra hátrányos gazdasági játszmákból van elege egyre több román közgazdásznak is. Kérdés, Bukarestben mikor kerül sor a Budapesten már meghozott döntésre, ahol ma már az IMF-iroda bezárásáról folyik az egyeztetés.