Lépéshátrányban a helyi termék

A környékbeli gazdáktól felvásárolt tejjel együtt a százharminc fős szarvasmarha-állománnyal termelő étfalvazoltáni Csutka család nyári időszakban mintegy 7-8 ezer, télen pedig napi 4 ezer liter tejet termel és értékesít Háromszéken. Noha cégüket kiváló minőségű sajtjairól ismerik, a tej zöme mégsem a telken található sajtgyárba, hanem a sepsiszentgyörgyi Covalact tejfeldolgozó vállalathoz kerül. Az otthoni birtokon mindössze napi 500 liter tehéntejből lesz félérlelt vagy füstölt sajt. Ennyi ma a kereslet egy biominőségű, adalékanyagokat nem tartalmazó kézműves sajtra, amely azért sem lehet versenyképes a kétes értékű és ezért olcsóbb importsajtokkal, mert az üzletek mindkét terméket egyazon polcon kínálják. A legtöbb vásárló nem olvassa el a termék összetételét leíró apró betűs tájékoztatót, így nincs honnan tudnia, hogy a harmadával vagy éppen felével olcsóbba kerülő „vetélytársnak” csak a neve tehénsajt, mert valójában növényi eredetű alapanyagokból készül, amit jó esetben összekevernek némi tejjel.

Az EU-s csatlakozás óta a lejtőn

Ülünk a család által megvásárolt és gyönyörűen felújított  Benkő-Zágoni kúria tágas nappalijában, és közösen keressük a választ arra a sokak által feltett kérdésre, hogy belátható időn belül erdélyi ember fog-e még inni erdélyi tehéntől származó tejet, illetve vásárolhatunk-e olyan tejterméket, amely nem külföldről behozott tejből készül. Vendéglátóim szerint minden eddiginél nehezebb helyi termékkel piacon maradni. A naponta ezer liter tej feldolgozására épített üzemük jó ideje csak félgőzzel működik: annyi sajtot termelnek, amennyinek ellenértékét az eladók ki is fizetik.

A piac túlzsúfoltsága az Európai Unióban érvényben levő tejkvótarendszer tavalyi felszámolásával vált kritikussá. Csutkáék nosztalgiával emlékeznek Romániának az EU-ba történő belépését megelőző időszakra, amikor a tejágazat virágkorát élte és értékesíteni lehetett a hazai kisüzemek termékeit is. Az EU-s csatlakozás óta az élelmiszeripari kisvállalatok helyzete folyamatosan romlik: az első hullámban a szakhatóság tucatnyi kisebb céget zárt be. Akiknek pénzük és kitartásuk volt a megkövetelt beruházásokra, azok mostanra szembesülnek a túltelített piaccal. Pedig tapasztalatban, szakértelemben és kitartásban az étfalvazoltáni birtokon sincs hiány. Az 57 éves Csutka Attila még a családból hozta magával a szarvasmarhatartás iránti elköteleződését: amikor főállású munkahelye mellett a rendszerváltás után a termelőszövetkezettől visszakapott kisebb tehénállománnyal hozzáfogott gazdálkodni, már tudta, hogy mit szeretne elérni. Fia, a 34 éves Róbert Nagyszebenben végzett mezőgazdasági mérnöki szakot, és sok fiatalkori barátjától és ismerősétől eltérően – akik az első adandó alkalommal elmentek külföldre dolgozni – itthon maradt az immár 90 hektáros családi birtokon gazdálkodni. A sajtkészítéshez régi receptek is előkerültek: azt próbálták kisüzemi keretek között tökélyre vinni, amivel elődeik is sikeresek voltak.

Minőségi tejhez jó takarmány kell

A felújított kúriától nem messze, az egykori termelőszövetkezeti állattelepen idősebb és fiatalabb Csutka is arról beszél, mi mindent kellene megváltoztatni, mibe kellene beruházni, hogyan kellene korszerűsíteni az állattelepet. A terveknek azonban egyelőre az szab korlátot, hogy a saját telephelyen az 1,2 lejes önköltségi áron előállított tejet literenként 1,15 lejért tudják értékesíteni a szentgyörgyi tejgyárnak. Nyilván, hogy a sajtkészítéssel járnának jobban, de az egyelőre illúzió, hogy a túltelített piacon megélénkülne a kereslet. Sok külföldi termelő eleve azért tud olcsóbban tejet előállítani, mert minden kétes minőségű szeszipari mellékterméket vagy a bioüzemanyag kinyerése nyomán, vegyi folyamatokon átesett, és ezért szennyezett növényi hulladékot is feleteti a tehenekkel. Aki hagyományos módon szénával, abrakkal és silótakarmányokkal eteti állatait, az olcsó kínálatra berendezkedett hazai piacon eleve lépéshátrányba kerül.

„Szakemberként tisztában vagyok vele, hogy milyenek a lehetőségeink. Ha minőségi tejet akarunk előállítani, csak ez az út marad számunkra” – magyarázza Csutka Róbert, aki szerint mindenféle híresztelés ellenére az állami támogatások esetlegesek és kiszámíthatatlanok. Soha nem akkor jut pénzhez a termelő, amikor a legnagyobb szüksége van rá. A tavaszi munkálatok idején emiatt kell bankhitelhez folyamodni. Szerencsére cégük hitelképes maradt, így többször megesik, hogy nem ők keresik a bankot, hanem a bank jön kedvező hitelajánlattal.

Nincs kisgazda-utánpótlás

A családi gazdaság könyvelőjeként Csutka Mária-Magdolna arról beszél, hogy a környékbeli tejtermelő gazdák – akiknek tejét cégük értékesíti – zömében 65 év fölötti emberek, az utánpótlás viszont hiányzik. A két-három tehenes gazdák nemzedéke a következő években kifut, a fiatalok viszont a kevés jövedelem miatt nem állnak be a sorba. Az idősebb nemzedék nyugdíj mellett, zömében önellátásra termel és a tejfelesleget értékesíti. Ezért is tévhit, hogy a kistermelőktől származó tej nem jó minőségű vagy éppen szennyezett lenne – magyarázza Magdolna. Férje, Csutka Attila szerint az már romániai jelenség, hogy a tejtermelő gazdák 80 százaléka kistermelő, ami eleve megnehezíti a tejbegyűjtést. De ez sem volna gond, ha a nagy tejfeldolgozó üzemek abban lennének érdekeltek, hogy a saját vidékükről vásárolják meg a nyersanyagot. Ezzel szemben, ha az ország másik részéből vagy éppen külföldről pár banival olcsóbban jutnak tejhez, faképnél hagyják a helyi gazdákat.

„Egy megoldás van: az embereket vissza kell szoktatni a helyi termékek fogyasztására. Amikor az erdélyi emberben tudatosul, hogy a helyben megtermelt tejet, sajtot vagy disznóhúst vásárolja, a helyi termelők is meg fognak élni. Addig viszont a kisüzemeknek szélmalomharcot kell folytatniuk a kétes minőségű és gyakorta az egészségre káros, dömpingáron érkező külföldi kínálattal” – fogalmazza meg a bajok igazi okát Csutka Attila.