Erdélyi búzából sütik a jó kenyeret a Szilágyságban

Lélek sincs a kétemeletnyi, nem túl zajosan működő, patikatisztaságú malomban. Kísérőm szerint egy-két ember szokott itt lenni váltásonként: a őrlés annyira precíz számítógép-vezérlésű technológián alapszik, hogy kiiktatható a munkások állandó jelenléte. A számítógép-terem informatikusa a malom minden apró részletét látja, érzékeli, a számítógépes programok által szabályozott és felügyelt rendszer ma az egyik legmodernebb malom Erdélyben, nem csak berendezése, hanem napi 180 tonnás kapacitása miatt is. A malom száját jelentő gabonasilónál billenős teherautók szabadulnak meg rakományuktól, a lecsorgó búzát pillanatok alatt elnyeli a rácsokkal fedett mélység. Innen szalag szállítja előzetes tisztítóba a lisztnek való gabonát, őrlést követően pedig a liszt útja a zsákoló részlegen folytatódik, ahonnan szalag viszi tovább a raktárterembe kerülő, méretre töltött zsákokat. Csak a végállomáson látok emberi mozgást, villástargoncák cikáznak a raklapokra pakolt rakománnyal: az erdélyi pékségek zömével kereskedelmi kapcsolatban álló sarmasági Europan Kft. ma már Moldvába és Havasalföldre is szállít lisztet.

A német malomipari és svájci informatikai berendezéssel ellátott gabonamalom kívül-belül úgy fest, mintha reklámlapból pottyant volna ide. Kilóg abból a sorból, amit az utóbbi két évtizedben újságíróként tapasztalhattam meg kisebb-nagyobb élelmiszeripari vállalatokban. De hasonlóan jól mutat a cég sütőipari részlege is, ahol napi tíz tonna kenyér és negyvenféle más pékáru készül. A sütőben nincs idő alkalmazottal társalogni, a kemencéből hat-hat kenyeret tartalmazó tepsiket szednek ki a pékek, a ládákba jutó kenyér előbb szeletelőbe, vagy így, egészben kerül fóliába: a kenyérszállító járművek naponta többször is útnak indulnak a cég üzletei fele a megyébe.Valamivel lazábbnak tűnik a program a süteményes részlegen, ahol házi receptek alapján készített pékárukat, aprósüteményeket formálnak az asszonyok, lekváros kiflijük íze csemegének számít.

Kis malomból nagy malom

A három Ágoston-fívér tulajdonában levő sarmasági élelmiszeripari vállalat menedzsere, Ágoston József szokva lehet az újságírókkal, hiszen az üzemet mintagazdaságként tartják számon a megyében, és a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökségnél is, ahol időnként körutat szerveznek újságíróknak olyan vállalkozók háza táján, akik uniós és hazai pályázatokból építették ki cégeiket. A sarmasági élelmiszeripari nagyüzem ilyen szempontból is fontos szilágysági célállomás. Jómagam ezúttal egymagamban érkeztem, amolyan gazdasági sikertörténetekre vadászó újságíróként, aki egy ilyen méretű, óraműpontossággal működő beruházást nem kerülhet el. Egy 250 embert foglalkoztató cég menedzserénél nem könnyű szabadidőt találni – mondja is, hogy késő délután akár hosszabb beszélgetésre is szívesen látna –, végül kompromisszumot kötünk, hogy beleférjünk a szűkre szabott időkeretbe.

Beszélgetésünkből kiderül, a kilencvenes években alapított cég 2000-ben indította el első malmát. A kevéske befektetésből nagy beruházásra nem futotta, azonban a kezdeti nekirugaszkodás így is kifizetődőnek bizonyult. Erre jött az EU-csatlakozáskor kimondott hatósági verdiktum: nem felelnek meg az uniós elvárásoknak, tehát vagy továbbfejlesztik a céget, vagy bezárják. A továbbfejlesztés az akkori büdzséjükhöz képest csillagászati összeget jelentett. A kezdetben 4 millió euróra tervezett uniós projektről hamar kiderült, hogy nem fedezi költségeiket: az új beruházáshoz legalább ötmillió euróra volt szükség. Belevágtak: az ötven százalékos önrészt bankhitelekből fedezték. Saját pénzük arra volt elég, hogy megvásárolják a zöldmező-beruházáshoz szükséges telket, és a volt gépészeti állomás egyik használható épületét átépítsék irodaházzá. A berendezéseket szállító német cég nem csak világszintű technológiát hozott, hanem német pontosságot és alaposságot is megkövetelt tőlük, így a környék legnagyobb malma eleve jobb lábbal indult, és az általuk kínált lisztválasztékkal meghódították a piacot.

Háromféle liszt a menő Erdélyben

A piac általában háromféle lisztet igényel, attól függően, hogy mit gyártanak belőle. A finomliszt, vagy simaliszt (nullásliszt) az igényesebb sütemények, házi tészták alapanyaga, ez tartalmazza a legkevesebb korpát. A második kategória, a jó sikérminőségű fogósliszt a szárított tészták kedvelt alapanyaga, míg a kenyérliszt magasabb korpatartalma miatt sötétebb, több héjrészt tartalmaz, pékségek számára ebből készül a legtöbb. A szakember szerint egyik vagy másik lisztféleségből megrendelésre nagyon sok változat készülhet, a modern malomban egy-egy apró számítógépes paranccsal legalább hatvanféle liszt állítható elő, attól függően, hogy milyen szitákon és milyen járatokon megy keresztül a végtermék. A piac azonban az alaplisztekre vevő. A napi 180 tonnás kapacitás önmagában jelzi, mekkora a cég lisztforgalma, amelyből egy hónapban csupán egyetlen nap lisztgyártása fogy el a helyi péküzemükben, a többi zsákokba és teherautóra kerülve indul útnak a kis- és nagyüzemi pékségek, cukrászdák fele.

Nehezen tudom elhinni, hogy ezt a temérdek ó minőségű búzát Erdélyben termelik meg, de hamar kiderül, egyetlen kilónyit sem importálnak. Cégük a környező megyék gabonaforgalmazó nagyvállalataitól vásárolja fel a búzát. „Az erdélyi búza minősége nem különbözik az elmúlt években sokkal jobb minőségűnek tartott magyarországi búzától. A helyi gabonatermelők az elmúlt 5–10 évben látványos fejlődésen estek át, elsősorban pályázatokból vásároltak modern gépparkot, amellyel az eddigieknél magasabb hektárhozam és jobb minőség érhető el. Mi erdélyi búzából gyártunk lisztet. Az a tény, hogy mind árban, mind minőségben versenyképesek vagyunk az importliszttel, jól jelzi, hogy az erdélyi mezőgazdaság kezd talpra állni” – mutat rá vendéglátóm.

Adós, fizess!

Válságról, adókról, törlesztésről kérdezem Ágoston Józsefet, arról, hogy ez így együtt mennyire visel meg egy jól menő erdélyi céget 2013-ban. Kiderül, nem ez a legnagyobb gond. A bank fele történő részlettörlesztések éppúgy be vannak tervezve, mint az államnak és a társadalombiztosításnak fizetendő adók és illetékek. Ezzel már az elején számoltak. Az okoz nagyobb fejfájást, hogy a kimenő áru után lassan, vontatottan érkezik be a pénz. A pékségek zöme rosszul fizet a megvásárolt lisztért, a cégvezetők közül többen is nagyobbat nyújtóznak, mint ameddig takarójuk ér. „Magam is tudom, hogy a legyártott és eladott kenyeret a vásárló helyben kifizeti az üzletben. Kilenc saját üzletünk van a megyében, és újabbakat is tervezünk. Az igazi gond az, hogy sok cégvezető a másik cégen élősködik, mert ezt a hazai törvénykezés lehetővé teszi.” Ágoston szerint a kormány azzal tudna segíteni legtöbbet a tisztességesen dolgozó cégeken, ha törvény szabályozná a kereskedelmi tartozások törlesztési határidejét. Ma ezt sokan kijátsszák, hatalmas károkat okozva az üzleti életben. Az államnak nem csak adókat kell beszednie, hanem szerepet kell vállalnia az üzleti élet megtisztításában is. E nélkül a legsikeresebb vállalkozói projekt is zátonyra futhat.