Aradra vándorló szárnyasok

A húsvásárlás olyan, mint az orvosválasztás: bizalom kérdése. Ezért tapasztalható világszerte, hogy az emberek kisebb húsüzletekben, hentesboltokban, piacokon szerzik be a friss baromfi-, disznó- vagy marhahúst. Londonban, Sydneyben vagy Miamiban egyaránt ezt láttam, ezért gondoltam arra, hogy idehaza, Aradon miért ne alakulhatnának ugyanígy a vásárlói szokások – magyarázza Bányai István húsforgalmazó vállalkozó Arad központjában, a Forrai/Meţianu utcában található húsbolt emeleti irodájában. A világot látott üzletemberrel és mangalicatartó gazdával nemcsak a 2008-ban indult vállalkozásának történetét vesszük számba, hanem a romániai húspiac nehézkes talpra állását is.

Két évtizedes világjárás

Bányai István 1988-ban, a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb időszakában, 18 évesen szánta rá magát a szökésre: a zöldhatáron keresztül jutott ki Magyarországra, ahol hat évet élt. A magyar hatóságok két munkalehetőséget ajánlottak számára, egy békéscsabai céget és a pécsi uránbányát. Ő az utóbbit választotta, ahonnan hat hónap után vendéglátósnak állt be Harkányban. Előnyére vált, hogy beszélt németül és valamennyit angolul is, így jobb esélyt látott ezen a területen boldogulni. A rendszerváltás utáni Magyarország gazdasági gondjai azonban sok jóval nem kecsegtették, így amikor divatba jött a luxushajókon történő munkavállalás, ő is kapott az alkalmon és jelentkezett. A ranglétrán főpincéri munkakörig vitte. Tíz évet élt az Egyesült Államokban és másfél évet Ausztráliában, ahová cége küldte. Közben nyolc hónap erejéig elidőzött Londonban is. Ausztráliában ismerkedett meg Békéscsabáról elszármazott második feleségével, aki rábeszélte, hogy térjenek haza, és próbáljanak itthon szerencsét.

Megfizethető minőség

Ma már az itthon Aradot és a magyarországi Battonyát jelenti: napi rendszerességgel ingázik át a határon. Odaát van a disznófarmja, de Magyarországról szerzi be három aradi üzletének a friss baromfihús áruját is, kizárólag magyar termékeket forgalmaz.

„A 2008-ban indult vállalkozás annak ellenére lett sikeres, hogy nyolc évvel ezelőtt Romániában még elképesztő állapotok uralkodtak. A kaotikus rendszerben mindenhol korrupció fogadott: csúszópénz nélkül semmit nem lehetett elintézni. A megmaradt román állampolgárságommal és néhány tízezer euróval mindent nulláról kellett elkezdenem” – magyarázza az indulás körülményeit. A barátságtalan vállalkozói környezet ellenére üzleti terve sikeresnek bizonyult. Az addig jórészt fagyasztott baromfit forgalmazó aradi élelmiszerüzletek felhozatalában újdonság volt a prémium minőségű friss csirke-, pulyka-, kacsa- és libahús.

A jobb minőség a hazai áraknál némileg drágább felhozatalt jelent, de így is kialakult a napi több száz emberből álló törzsvásárló-közönsége, – megfogalmazása szerint –, amely az aradi lakosság elitjét jelenti. Mintegy nyolcvan százalék a visszajáró vásárló, aki az elmúlt években a három húsbolttal és az eladókkal bizalmi viszonyt épített ki. Ha többet fizetnek is, mint más aradi boltban, mindig ugyanazt a minőséget kapják. A hústermékek esetében kilenc százalékra csökkent ÁFA némileg normalizálta a piacot, amelyből az elmúlt években sok forgalmazó kirostálódott.

Hiányzik a képzett munkaerő

Nyolc év alatt Bányai István sok mindenben kiismerte a romániai piacot. Arra is rájött, hogy több kiváló minőségű termékre – pecsenyekacsára például – nincs igény. „Az emberek nem tudnak főzni, a kommunizmus mindent tönkretett. Odahaza persze nem úgy főz az ember, mint egy éttermi szakács, de ahhoz, hogy valami finomat egyen, alapok kellenek, amire építkezhet. Nagyon sok családban ezek az alapok hiányoznak” – magyarázza a rossz étkezési szokások egyik okát.

A szárnyasok közül az erdélyi piacon elsősorban a csirke- és a pulykahús kelendő, erre a két baromfiárura van a legnagyobb igény. A romániai felhozatal azonban nem minőségi. Bányai szerint azért kell behoznia Magyarországról a friss árut, mert hasonló minőséget Erdélyben egyetlen nagybani termelőnél sem talál. Az itthon forgalomba kerülő húsfélékről messziről látszik, hogy a gyengébb minőségű és olcsóbb kategóriába tartoznak. „Elsősorban a minőségi gondok miatt nehéz Romániából élelmiszert exportálni. Nagyon kevés a piacképes, egyéni gazda, a néhány nagyüzem pedig olcsó és gyenge minőségű árut dob piacra. Romániában nem az a gond, hogy nincs vágóhíd, hanem az, hogy nincs mit levágni, mert nincs állattenyésztés. Sem a gazdák, sem a vállalkozók nem akarnak társulni, miközben jól látható, hogy az is szélmalomharcot folytat, aki képes lenne minőséget termelni” – magyarázza a hazai élelmiszerpiac legnagyobb gondját az aradi vállalkozó.

Három húsüzletből álló vállalkozása mára képes lenne arra, hogy nagyobb hálózattá fejlődjön, de ennek romániai viszonyok között nem látja a realitását. Mindenféle fejlődésnek, fejlesztésnek a súlyos szakmunkáshiány szab gátat, pedig a Bányai féle vállalkozásban az alkalmazottak a romániai átlagbér fölött keresnek. „Olyan állapotban van a romániai munkaerőpiac, hogy maholnap embert sem találni, aki egy szeget be tudjon verni. Képzett munkaerő nincs: nemcsak az orvos, a kőműves, vagy a vendéglátós, hanem a hozzáértő eladó és a talpraesett üzletvezető is hiánycikk” – fogalmaz Bányai István.

Mangalicaszenvedély

Miközben Battonyán több vállalkozóval közösen próbál vágóhidat építeni, ahol a saját sertéseit is levághatná, folyamatosan fejleszti mangalica és egyéb húsdisznóállományát. Sokan nem értik, hogy miért disznótartásban gondolkodik, hiszen a magyar és a román sertéságazat egyaránt a csőd szélén áll. A Németországból és Hollandiából dömpingáron érkező disznóhúst az üzletekben a hazai önköltségi ár körül lehet megvásárolni, illúzió tehát disznótartásból megélni.

A mangalicatartás egy külön történet, amelynek igazából sem Romániában, sem Magyarországon nincs piaca: itt az tud labdába rúgni, aki kellően nagy állománnyal rendelkezik ahhoz, hogy a prémium minőséget Nyugat-Európába vagy a Távol-Keletre szállítsa. A mangalicasertések nagy felvevőpiaca, Dél-Korea és Japán, kistermelők számára megközelíthetetlen, de már van néhány magyarországi nagytermelő, aki bejutott ezekre a piacokra.

„Eleve azért telepítettem Battonyára a sertésfarmot, mert Romániából nagyon nehéz kijutni disznóhússal a külföldi piacokra” – magyarázza. A külterjes, kétéves tartás után értékesíthető őshonos disznófajta egyelőre Bányai István számára szenvedély, de jó vállalkozói érzékének köszönhetően hamarosan üzletté válhat.