Szilágypanit: ahol többet keresztelnek, mint temetnek

Nem véletlen, hogy annyi új házat sehol nem láttam a Szilágyságban, mint Panitban. Szilágyi Zoltán református lelkipásztor szerint a rendszerváltás óta 200–300 új ház épülhetett a faluban, azaz alig van olyan porta, amely az utóbbi három évtizedben ne újult volna meg.

A szülőföldjén maradt lelkész

A falu református lelkipásztora huszonhat évvel ezelőtt került a Zilah melletti településre. Annak idején az elhíresült „százas évfolyamon” végzett a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Az 1990-ben induló nagy évfolyamnak hatalmas erdélyi és partiumi lelkészhiányt kellett kielégítenie, így a teológusok már negyedévesen kikerültek gyülekezetekbe szolgálni. A kolozsvári vizsgákra visszatérve, az egyetem sikeres elvégzése után többségüket visszavárták a gyülekezetek. Szilágyi Zoltán két év alatt több fele szolgált, így több egyházközségbe is szívesen látták volna, de végül Szilágypanit mellett döntöttek. Feleségével együtt bogdándi születésűek, amely szintén a történelmi Szilágyság tövisháti tájegységéhez tartozik, így örültek a lehetőségnek, hogy szűkebb pátriájukban alapozhatják meg jövőjüket.
Az elmúlt évtizedekben már többször találkoztunk, így nyomon követhettem nem mindennapi munkáját, ami a prosperáló szilágysági magyar közösséghez köti.

Ami abból is meglátszik, hogy a sok gyereknek új, modern iskolát építettek, hiszen a régi épület semmilyen módon nem felelt meg a kor követelményeinek.

Új iskola

Az ötlet az 1960-as években, a faluban tanító Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet nyugalmazott tanárnőtől származott, aki tartotta a kapcsolatot a szilágysági faluval. „Már teológus koromból ismertem a tanárnőt, hiszen sokat segédkeztünk annak idején az úgynevezett kolozsvári Tőkés-udvarban a segélycsomagokat lepakolni, osztályozni, majd kihordani különböző szórványgyülekezetekbe. Ezt a hatalmas munkát Erzsébet asszony felügyelte nagy szeretettel és elköteleződéssel. Amikor szilágypaniti lelkész koromban nálunk járt, és megnézte, hol tanulnak a gyerekek, felvetette, hogy kezdeményezzük egy új óvoda megépítését. Ez volt a szikra, ami elindította a sokéves szervezőmunkát” – emlékezik vissza a kezdetekre Szilágyi Zoltán.
A folytatás azonban sokkal nehezebbé vált, mind gondolta. Megalakult egy bizottság az akkori polgármesterből, alpolgármesterből, iskolaigazgatóból és a református lelkészből. Mint a legtöbb bizottságnak, ennek is az lett az egyetlen erénye, hogy megalakult, miközben a kitűzött cél tapodtat sem haladt előre. A holtpontról végül úgy mozdultak ki, hogy az egyházmegye ifjúsági megbízottjaként többnapos képzésre Sepsiillyefalvára ment, ahol részletesen elmesélte a vajúdó óvoda történetét a helyi református lelkésznek, Kató Bélának, akit később az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választottak.

Az egyházközség felügyelete alatt kezdjen el pályázni és építkezni.

Ami jó munkakapcsolatot jelent iskolaigazgató, polgármester és református lelkipásztor között.

A fiatalokért a kocsmába is el kell menni

A lelkész számára mindig természetes dolog volt gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozni. Teológus kora óta szoros kötődése alakult ki a fiatal korosztályok irányába, így mindig örömmel vállalta a gyerekkel és a fiatalokkal végzett egyházi munkát. Hosszú ideig a Zilahi Református Kollégiumban is szolgált, és őrá bízták az egyházmegye összes ifjúsági táborának a szervezését.

Ha a fiatalokat nem sikerül becsábítania a templomba, azzal a gyülekezet jövőjét pecsételi meg. A mai világban ritka jelenség, hogy a gyerek- és ifjúsági csoportok rendszeresen ott vannak a templomban, egyházi ünnepeken és imahéten az istentisztelet aktív részeivé válnak. Nem csak a péntek délutáni vallásórákon és a különböző kalákaszerű munkákban vesznek tehát részt.
A lelkész elmeséli, hogy negyedéves hallgatóként olyan partiumi faluban is szolgált, ahol a Ceaușescu-rendszer hozadékaként a fiatalok messze elkerülték a templomot. Alkut kötött: elment velük asztaliteniszezni a helyi bárba, majd vasárnap „cserébe” ők jöttek el a templomba. A módszer működött, és sikeres lett.

Csak interaktív módon lehet a fiatalokhoz közelíteni, és megnyerni őket egyházi szolgálatokra. E sokrétű folyamat része a rengeteg tábor is, ahol olyasmiről is őszintén beszélnek, amit soha nem tennének szóvá egy lelkipásztor előtt.
A szilágypaniti sikertörténet „titkát” minden bizonnyal abban is meg lehet találni, hogy a szülőföldjükön élni akaró, ügyes mesteremberekből álló magyar közösség szerencsésen találkozott egy elkötelezett lelkipásztorral.