Mentőöv lehet az iskolaközpont – a megszűnés vagy az újrakezdés határán az aranyosszéki közoktatás

Ahol az elemi oktatás megszűnik, onnan azok a fiatalok is elköltöznek, akik kedvelik a települést, és jól érzik magukat. Egy helyi iskola megszűnése mérföldkőnek számít a település életében.
A Kolozs megyei Aranyosszék gyors iramban szórványosodó Torda környéki falvaiban az utóbbi években vált égető kérdéssé a magyar oktatás jövője. A gyereklétszám fogyásával párhuzamosan nemcsak a tordaszentmihályi, várfalvi, kövendi és bágyoni összevont elemi osztályok és a várfalvi 5–8. osztályos magyar tagozat ,,vevő” a szülők gyerekeire, hanem a sokéves küzdelem árán Tordán 2008-ban létrejött Jósika Miklós Elméleti Líceum is. A Várfalva község iskoláiban dolgozó tanítók és tanárok szerint Tordáról szervezett toborzás keretében csalogatják el az aranyosszéki falvakból az elemista és 5–8. osztályos gyerekeket. Az érem másik oldala, hogy sok szülő nem hajlandó összevont elemi osztályba iratni gyerekét, ahol a tanító több évfolyamot oktat egyszerre.

A várfalvi bentlakásos iskola emléke 

A községközpontbeli iskolában Pálfi Melinda igazgatónővel, angol–francia szakos tanárnővel találkozom, aki a Várfalva község területén működő falusi iskolák és óvodák magyar és román tagozatán tanuló 290 diákért felel. 24 éve dolgozik a tanügyben, és három éve vállalta el az igazgatói megbizatást. Gyerekkorából emlékszik a várfalvi bentlakás nyűzsgésére, ahova a község falvaiból érkeztek a gyerekek 5–8. osztályba hétfőtől szombatig. A kommunista hatalom által kisajátított Jósika-kastélyban a rendszerváltás után szűnt meg a bentlakás, de a kilencvenes években is népes osztályok indultak a várfalvi iskolában. A helyi születésű pedagógus szerint

Székelyhidason pedig román iskola működött. Később telepítették Várfalva bentlakásos iskolájába az 5-8. osztályokat.
Napjaink drasztikus gyereklétszám-csökkenését könnyű végigkövetni a község falvainak népesedési mutatóiban. Míg a második világháború idején a többségében magyar községben  7500 főből állt a lakosság létszáma, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a 3317 lelket számláló közösség 55 százaléka volt magyar. Az utóbbi tíz évben a magyar tagozat folyamatos leépülése mutatja, hogy

Nehéz helyzetben vannak, mert a tordai magyar iskola  innen toborozza a gyerekek egy részét, így a fogyás hangsúlyosabb: a községi falvak iskoláiban folyó magyar oktatás a megszűnés irányába sodródik. Példaként Bágyont hozza fel, ahol akkor kezdődött a magyar tagozat gyors leépülése, amikor az egyik évben nem indult előkészítő osztály. Később több magyar szülő is román tagozatra íratta gyerekét, ez pedig megkérdőjelezi a jelenleg hét kisiskolással működő összevont magyar elemi osztály jövőjét. Amelyik szülő nem akarja összevont osztályba járatni gyerekét, az rendszerint beviszi Tordára, és ezzel a kör bezárul.
Az igazgató asszony egy bentlakással működő várfalvi iskolaközpontban látja a megoldást, ahol önálló osztályokba írathatnák a községbeli gyerekeket. Nem lenne minden faluban elemi képzés, de az egymástól pár kilométerre levő településekről iskolabusszal lehet ingáztatni a tanulókat. ,,Sokat beszélgettünk erről Szabó Enikő kövendi kolléganőmmel, de egyelőre nem született olyan megoldás, amelyben a helyi tanügy és a polgármesteri hivatal partner lehet. Meg kell találnunk a kiutat, amely mindenki számára elfogadható, különben pár éven belül lehúzhatjuk a rollót” – összegzi a nem túl derűs jövőt Pálfi Melinda.

Iskolaközpont vagy szétszórt elemi osztályok?

Szabó Enikőt nemcsak falujában ismerik – ahol 14 gyerekből és négy évfolyamból álló összevont elemis osztályt oktat, és aktív közösségszervező Kövenden –, hanem Kolozs megye sok iskolájában is, ahol módszertanos előadóként értékeli kollégái munkáját. Amikor az összevont osztályokban folyó oktatás hatékonyságáról kérdezem, a tanítónő határozottan kijelenti, hogy az itt tanuló gyerekek sokkal önállóbbak, mint a külön osztályba járó társaik. A körülmények miatt sokkal több önálló munkát kell elvégezzenek, és fejlődésüknek jót tesz a többi korosztállyal szerzett közös tapasztalat.

aki egyetlen osztályt tanít. Az angol, a torna és a vallásórákat szaktanár tartja, és amikor módszertani ellenőrzésre megyek, a várfalvi iskolából helyettesít egy tanárkolléga. Én örömmel végzem ezt a munkát, soha nem kívánkoztam innen el” – magyarázza a tanítónő.
Szabó Enikő is elismeri, hogy ez az oktatási forma Aranyosszéken is kényszerhelyzet, de hozzáteszi: a tanítónő munkáján múlik, hogyan tekintenek rá a szülők. Kövendről alig vittek el gyereket Tordára, és román szülők is beíratták hozzá elemibe a gyereküket azzal a kéréssel, hogy románul és magyarul egyaránt foglalkozzon velük. „Megtanulunk mindent mind a két nyelven. Ha a román gyerekek ötödiktől román osztályba kerülnek, ez az alapozás is számítni fog az életükben” – magyarázza a kövendi pedagógus.
A jövő épp akkora kérdőjel számára is, mint Pálfi Melinda igazgató asszonynak. Sokféle forgatókönyven gondolkodtak, amiből véleménye szerint kettő lenne megvalósítható.

Iskolabusszal szállítanák el reggelente Várfalváról, illetve a vele összenőtt Aranyosrákosról, Bágyonból és Kercsedből a kisdiákokat. De lehetne hozni diákot olyan román falvakból is, ahol már nincs magyar oktatás. Ennyi gyerekkel öt önálló osztály indulhatna, előkészítőtől negyedikig.
Felvetésemre, hogy mit szólnának azoknak a falvaknak a lakói, ahol megszűnne az elemi oktatás, Szabó Enikő elmondja a második lehetőséget is: ahol a községben iskola működik, helyi gyereklétszám függvényében maradna egy-egy elemis osztály, így az öt önálló osztálynak három falu lenne a gazdája.
A tanítónő szerint a polgármesteri hivatal azért nem partner a kérésükben, mert Bágyonban szeretnék létrehozni az iskolaközpontot. Abban a faluban, ahol ma már a legkevesebb magyar gyerek tanul. Ezt az elképzelést a többi falu sem támogatja.

Ötleteiket a megyei tanfelügyelővel is megbeszélték, aki arra biztatta, hogy érdemben foglalkozzanak az üggyel.

Két iskolabusszal vittük volna az 5–8. osztályos gyereket reggel 8 órára Várfalvára, és visszafelé jövet hoznánk a kicsiket Bágyonba fél kilencre. Minden részlet ki volt dolgozva. Végül nem lehetett életbe ültetni a helyi tanács határozatát, mert a tanítok ellenezték. Azzal vádoltak meg, hogy meg akarom szüntetni a helyi iskolákat. Féltették az állásukat, pedig elmagyaráztam, hogy senkinek nem szűnik meg a munkaviszonya: nem Kövenden vagy Várfalván fognak tanítani, hanem a pár kilométerrel odébb fekvő bágyoni iskolában” – magyarázza a polgármester. Meggyőződése, hogyha valamit közösen meg akarunk oldani, az kompromisszumokkal jár. Úgy véli, a bágyoni iskolaközpont mindenki számára járható út, hiszen a falvak között mindössze pár kilométeres távolság van, és a bágyoni iskola rendelkezik azzal az infrastruktúrával, ami az iskolaközponthoz szükséges.
A polgármester nem tudja, hogy milyen kompromisszumos megoldással lehetne összehozni a régóta vajudó elképzelést. A község falvaiban elszórt elemi osztályok fenntartását irreálisnak tartja, logisztikailag ugyanis nem lehet megoldani a gyerekek egyszerre történő szállítását három különböző helyszínre.

Igaz, egyelőre nincs hozzá pénz, és nem lehet tudni, mikor lesz. Egy minisztériumi visszaigazolást kaptak, hogy a várólistán szerepelnek. Közben sikeresen működik a magyar állami beruházással felépített tordai magyar bölcsőde, amely fontos vonzerő a vidék fiatal családjai számára, akik tordai munkahelyekre ingáznak.

E sokismeretlenes egyenletben egy dolog biztos: sok szülő menekül az összevont magyar és román osztályoktól egyaránt. Ha iskolaügyben nem lesz kompromisszum, pár éven belül az emeletes várfalvi és bágyoni iskola épp úgy ki fog ürülni, mint az egyszintes és felújításra váró kövendi tanintézet.