„A gyerekekért öltöztünk gyönyörű köntösbe” – Szőcs Ildikó igazgató a nagyenyedi Bethlen-kollégium 400 éves évfordulójáról

Sokan szokták kérdezni, mi a helyzet, elfogyunk-e teljesen. Azt szoktam mondani, hogy a diáklétszám egy ideje 500 körül állandósult, s ennek már örülni tudunk. Az is változott, hogy a kollégium ajánlatában a szokásos szakok, illetve képző mellett megjelent a szakoktatás is. Külső igényre reagálva, hiszen azok a gyerekek, akik szakiskolát választottak volna, kizárólag román tagozaton tehették volna meg. Így egyre több diákot sikerül megszólítani. Az oktatási kínálatban a reál szakot kétfelé osztottuk – természet-tudományokra és matek-infóra. Tavaly óta a képző is kétfelé oszlik: tanító-óvóképzőre és kisdedóvó-képzőre, s bölcsődei pedagógusi képzés is indult. Az elmúlt 25 évben állandó dinamizmusban vagyunk. Jó irányba haladunk, remélem, az idő is ezt igazolja majd.

– Sikerült-e a református egyháznak minden épületet visszaszereznie, felújítania?
– A fő épületeket a Regionális Operatív Program keretében újítottuk fel, csodás együttműködéssel az egyház, az önkormányzat és a kollégium vezetése között. A tornacsarnok az Országos Fejlesztési Alaptól nyert pályázattal újult meg, a konviktus és a szomszédos tanári lakás a Bethlen Gábor Alapítvány magyar kormánytól nyert támogatása révén. Szintén

Nincs felújítva a régi óvoda, illetve a Kós-épület, mindkettő visszaigénylés tárgya. Ezekről a szemlélő is látja, hogy várják a sorukat. A tornakertben is változások történtek, egyházkerületi és magyar állami támogatásból fejlesztettük, és még folyamatban van.

Az is fontos, hogy olyan román nyelv- és irodalomképzést biztosítsunk számukra, amit itthon kamatoztathatnak. Jól fizető állásokat Erdélyben is lehet szerezni, ha az állam nyelvét beszéljük. Ez azt feltételezi, hogy tökéletesen kell tudni magyarul, ismerni a történelmünket és a szaktantárgyakat is el kell sajátítani, hogy majd a román nyelv ismeretével együtt „el tudjuk adni magunkat”. Ennek az iskolának az is célja, hogy az itt tanuló diákok az erdélyi közösségünket gyarapítsák. Az évek folyamán a román szakos tanáraink és diákjaink bizonyítottak, a nyolcadikos záróvizsgán vagy érettségin egyre jobb az átmenési arány románból. Még akkor is, ha azt mondják, Dél-Erdélyben nem nehéz tudni románul. Itt a legnehezebb, mert a gyerekek szórványból érkeznek, lehet, hogy mi tanítjuk meg őket helyesen beszélni magyarul. De olyanok is vannak, akik a Székelyföldről, Partiumból vagy akár Kolozs megyéből érkezve nem tudnak románul, őket is megtanítjuk. És van egy másik réteg, amely keveri a két nyelvet, sokan ugyanis vegyesházasságból érkeznek. Őket is szépen terelgetjük jelezve: ha mindkét kultúrában otthon vannak, az a sokat emlegetett transzilvanizmusunkat növelheti. A kollégiumnak az elmúlt és az elkövetkezendő évtizedekben is az a feladata, hogy szakmailag és személyesen elégedett embereket tudjunk kiküldeni innen, akik megállják a helyük ott, ahova kerülnek.

– Régen Máramarosszigettől Bukarestig érkeztek diákok Enyed­re. Most mekkora területről jönnek?
– Kolozs, Maros, Hargita megyéből jönnek, de gyimesi és bákói csángóink is vannak. És nem csak a képző vonzza őket, a szakiskolánk is vonzónak bizonyult, vannak más megyéből diákok. Az 516 diákból 104-en a bentlakásban nyertek elhelyezést, ezek fele más megyéből származik. Hétvégén is itt vannak, hiszen a bentlakás nagy erősségünk. Rájuk tudunk a legjobban hatni az alternatív, kulturális tevékenységek ajánlatával. Ez a másik erőssége a kollégiumnak, amely közösséggé kovácsolja őket, sok tehetséget felszínre hoz.

Ezeket azért is szervezzük, hogy ebben a közösségben szocializálódjanak, ne a városban. A járvány miatt rendkívül hiányzik, hogy összeülhessünk, tevékenységeket szervezhessünk.

– Milyen jellegű a szakképzés, és mire lehetne még igény?
– A turisztika-közélelmezés szakirányba indultunk el, azóta akkreditáltuk is. Nagy előrelépés, hogy a beiskolázási terveinkben szerepelhet a pincérképzés, de a szakács-, illetve cukrászképzés is. Ezeket a 14 év feletti generációnak tudjuk ajánlani, de felnőttképzésben is gondolkodunk, amely a borkultúra felé irányul. Nagyenyeden ennek hagyománya van, egy sommelierképzés előrevinné a dolgot, annál is inkább, mert a Bethlen-utcában borutca készül. Látnék ebben fantáziát, és a környékbeli borászokat is tömörítené, más szintre emelné a borturizmust.

– Példaértékű, ahogyan Enyeden együtt tud működni a református egyház, a város, illetve az iskola vezetése. Mi a titka ennek, lehetne-e ezt máshol is alkalmazni?
– Valóban az, pedig amikor elkezdtük, más volt a polgármester. Sok kommunikáció van e mögött, hogy érezzék: együtt, és nem egymás ellen vagyunk. Ha az iskolában rendezvény van, a polgármestert is meghívjuk. Mert ha jelen van, jó szájízzel távozhat, megértheti, nem valaki ellen, hanem valamiért akarunk dolgozni. Ezt évtizedek óta gyakoroljuk, de partnerek is kellenek. Érdemes kitartóan dolgozni, mert az meghozhatja a gyümölcsét.

– Ön szerint milyen lesz a 425 éves iskola?
– Gyerekzsivajjal tele. Kívánom, legyen minél több diákja, legalább a jelenlegi létszámot lehessen tartani. Gyönyörű köntösbe öltözött a kollégium a gyerekekért, a jövendőbeli nemzedékekért. Ha 25 év múlva gyerekzsivajjal tele iskolában fogunk ünnepelni, az azt jelenti, mindenki odafigyelt arra, mit adott a Bethlen-kollégium. Azokra a szülőkre értem, akik a kollégiumban végeztek, és a gyerekeiket is visszahozzák. Ha lesz gyerekzsivaj, akkor Erdélyben is több helyen lehet majd magyar szót hallani. Bízom benne, hogy lesz. Azt kívánom, minél hangosabb legyen.