Életre szóló élmények. A versenyzők bemutatását fény- és hangeff ektusok kísérték a Duna Arénában
Fotó: Somogyi Botond
Öt évvel 2017 után Magyarország ismét vizes világbajnokságot rendez. A medencés úszószámok nyolc versenynapján mi is részt vettünk, szurkoltunk a magyar (és nem csak) versenyzőknek, s feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk.
2022. június 30., 18:572022. június 30., 18:57
Vizet sem vihet a mostani az öt évvel ezelőttinek – fogalmazott a lányom, amikor itthon megkérdezték, milyen volt a budapesti vizes világbajnokság első nyolc napja. A gyerekekkel együtt ugyanis 2017-ben is részt vettünk a medencés úszószámokon. A Duna Arénában akkor 12 ezer ember tombolt a lelátókon, nem egyszer délelőtt is telve volt a lelátó, most a visszabontott 5 ezer szék sem telt meg mindig. Akkor két szurkolói zónát alakítottak ki, amely ugyancsak telve volt emberekkel, most csupán a Margitszigeten lehetett követni az eseményeket kivetítőkről. Csupán néhány adat, hogy összehasonlítsuk, milyen volt 2017-ben és milyen volt most a hangulat a két világbajnokság között. Persze ehhez tudni kell azt is, hogy akkor sokkal több idő állt a szervezők rendelkezésére, noha – akkor is, most is – Budapest a szervezés szempontjából „beugrónak” számított. Ezt emelte ki Szántó Dávid is jó néhány nappal ezelőtt.
így egy hazai rendezésű vb sikere nemcsak a szervezők munkáját dicséri, hanem minden magyarét” – fogalmazott a szervezőbizottság operatív igazgatója a rendezéssel kapcsolatban.
A világbajnokságot különben Budapest ezúttal a japán Fukuoka helyett rendezte meg a költséghatékonyság jegyében. Ennek ellenére első nap egyesek úgy gondolták, érdemes tüntetniük az aréna előtt számonkérve a pénzüket valakiken Hol van a pénzünk? jellegű molinókat aggatva a kerítésekre. Az ilyenek nyilván nem látják, hogy tíz éven belül az ország háromszor ad otthon a világ egyik legrangosabb sporteseményének (2027-ben is Budapest látja majd vendégül a legjobb úszókat). Nem látják a sportszakmai előnyöket, mint ahogy Magyarország presztízsének növekedését sem. Hogy a turizmusról most ne is beszéljek. Szóval első nap hangoskodtak – igaz, alig három-négy személyről volt szó. A helyükben inkább azért tüntettem volna, hogy a vizes vb első napján miért kellett az M3-as metrót leállítani. Hiszen az emberek éppen azzal tudták volna a legkönnyebben megközelíteni a Duna Arénát. Két másik villamosvonal felfüggesztéséről, több más villamos buszokkal való helyettesítéséről, menetrendváltozásokról most ne is beszéljek.
A kis malőröket azonban messzemenően kárpótolta már az első nap. A hangulat ugyanis – mint mindig, amikor úszásról és Budapestről van szó – kiváló volt (igaz, az öt évvel ezelőttitől azért kissé elmaradt). Láthattuk úszni Szabó Szebásztiánt és a szebb napokat megért Hosszú Katinkát, valamint a váltókat. A férfiak ugyan nem okoztak olyan bombameglepetést, mint 2017-ben, amikor első nap bronzot repesztettek, de az 5. hely is rendkívül jónak mondható. Hány európai ország büszkélkedhet ugyanis négy (pontosabban több) gyorsúszóval, váltóval egy világbajnoki döntőben? És ez természetesen elmondható a lányokról is, akik ezúttal szinte ismeretlen (legalábbis az egyszerű szurkolók számára) felállásban lettek szintén ötödikek.
Egy magyar olimpiai pólókba öltözött svédországi családdal is összefutottam. A papa elmondta, 2017-ben is, most ellátogattak Budapestre, tavaly pedig az olimpiára is szerettek volna eljutni, ám az ismert okok miatt ez nem sikerült, így megmaradtak a pólókkal. Amúgy érdekes volt látni a díjátadó alkalmával Novák Katalin köztársasági elnököt, mint ahogy a folyosókon számos hírességet. És most elsősorban nem Bayer Zsoltra gondolok, akivel az első percben futottam össze a médiacenterben, hanem például a sokszoros világbajnok kajakos Kovács Katalinra, a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea vívóra vagy a sokak által ismert Hajdú B. István televíziós közvetítőre.
A póló Maracanája. A Hajós Alfréd uszodában a szurkolók mindig jó hangulatot teremtenek a lelátókon
Fotó: Somogyi Botond
Másnap az est fénypontja a női 200 m vegyes volt, ahol hosszú ideig nem volt kérdéses, ki a legjobb. A világcsúcsot még most is Katinka tartja 2015-ből. Azonban végiglapoztam a programfüzetet, s még véletlenül sem találtam olyan sportolót, aki 1992 előtt született volna (a férfiakat is beleértve), márpedig Katka 1989-ben látta meg a napvilágot.
Úgyhogy már az is csoda, hogy az egyik legnehezebb számban döntőt úszhatott. Ezt nyilatkozta amúgy a vegyeszónában is. „A felkészülésem most nem volt a legjobb. Ezért örvendtem, hogy döntőbe kerültem. Annak meg különösen, hogy a közönség meghallotta, amit a verseny előtt nyilatkoztam, s nem várta el, hogy éremért hajtsak” – mondta Katinka.
A hétfői nap viszonylag nyugodtan telt, alig volt magyar érdekeltség, az est pedig David Popovici aranyérmétől volt hangos. A fiatal úszó történelmet írt, hiszen ő az első román férfi, aki aranyérmet szerzett úszó-világbajnokságon. A döntő után csupán angol újságírók voltak rá kíváncsiak, az egyetlen román újságíróhölgy után én is románul kezdtem faggatni, amitől igencsak meglepődött. Kérdésemre elmondta, szeretne továbbra is hasonlóan komolyan edzeni, hogy eredményeivel rányomja bélyegét a nemzetközi úszósportra. Ezt tulajdonképpen máris megtette, hiszen 200 méteren minden idők negyedik legjobb idejét úszta Biedermann, Phelps és Agnel után. Arról nem is beszélve, hogy később 100 m-en sem talált legyőzőre. Akkor már több román forgatócsoport is megjelent filmezni, s meglepődve tapasztalta, hogy a jogdíjak miatt fizetnie kellene, amit persze nem volt hajlandó. Ezért csupán a román közszolgálati tévé készíthetett interjút Daviddal, itthon állítólag olimpiai döntőről beszélt a bemondó, később a román újságírók – akik a leghangosabbak voltak ottlétük alatt – el is jöttek, mert vége volt a szenzációnak (biztos újabb Gigi Becaliról szóló posztot nyomtak fel a világhálóra). Meg sem várták, hogy utolsó nap Robert Glință is versenyezzék, holott a román sportoló majdnem bronzérmet szerzett.
Kedden már látszott, hogy magyar érdekeltségű döntőket rendeznek – sőt, mi több, „aranyért szállhatunk a vízbe”. A tömegközlekedési eszközökről özönlöttek az emberek az aréna felé, igaz, a dudákat, zászlókat árusítók mintha nem is léteztek volna (bezzeg később a Hajós Alfrédnál nem ez volt a helyzet).
A sor végére beállóknak félórát kellett várakozniuk a beléptetésre, jó páran el is késtek. Szerencsére a férfi 800-as döntőre nem mi, hanem a másik piros-fehér-zöld szurkolói csapat volt kíváncsi inkább. Ezen a távon úsztak ugyanis az olaszok. Az már más kérdés, hogy ezt a számot is amerikai nyerte. A fiam meg is jegyezte – pedig még csak kedd volt –, hogy az amerikai himnusz olyan, mintha a világbajnokság hivatalos zenéje lenne, minden nap elhangzik kétszer-háromszor. Szombatig jó néhányszor azért még eljátszották az „O say, can you see” kezdetű éneket.
Mire a magyarok kerültek sorra, az aréna nagyjából megtelt, s az ováció és a taps kezdett hasonlítani a 2017-ben átéltekhez. Amint belépett Milák Kristóf, fel is robbant a nézőtér. Hát még akkor, amikor világcsúccsal utasította maga mögé az egész mezőnyt megdöntve saját rekordját.
Milák Kristóf többszörös világbajnokot kérdezik a vegyeszónában
Fotó: Somogyi Botond
„Kristófot csak megnézzük”, „Milákért megyünk ki” – ezt nyilván már csütörtök délután mondogatták az emberek a 100 m pillangó előtt. És hogy csak Kristóf nyert aranyérmet? Lehet, hogy ez így van, az is lehet, hogy David Popovici kettőt zsebelt be, ám Romániát két úszó képviselte a vb-n, a magyarokat viszont több tucat. Ráadásul rengeteg számban volt döntősünk, nem egyszer két úszó is, ráadásul a férfi és női váltó is pontszerző helyen végzett, mint ahogy több döntőben szereplő sportolónk.
Engem mégis az a jelenet ragadott meg, amikor a Duna Arénából kijövet egyik család két gyereke is elkezdte utánozni az úszókat. Kezeikkel ritmikusan kalimpáltak a levegőben, mintha vízben lennének, s közben még kiabáltak is. „Képzeljétek el, amikor évek múlva nektek fognak így szurkolni az emberek. Csak ehhez sok munka és edzés szükséges” – mondta nekik a nagytatájuk. Elnézve a lelátókon helyet foglaló sok családot, a gyerekeket, az úszóiskolák fiatal képviselőit, a piros-fehér-zöldbe öltözött kicsi pólósokat, eszembe jutott az autókra, autóbuszokra és sok minden másra felírt jelmondat: Úszó Nemzet Program. Valószínű, az utánpótlás meg lesz oldva, s a 2027-es vizes világbajnokságon is lesz kinek szurkolni – Budapesten.
Amúgy pénteken ismét magyar nap lett, nem lehetett jegyet kapni, csupán 19 ezer forintos VIP-belépőt. Az arénát színültig töltötte a közönség, mindenki kíváncsi volt Milák második aranyérmére. Merthogy mindenki meg volt győződve, Kristóf csakis elsőként szállhat ki a vízből. És úgy is történt. Óriási hangzavar közepette teljesítette a táv utolsó részét a lábon álló, folyamatosan buzdító szurkolók őrjöngése közepette. „Jobb időt is úszhattam volna, de az úszás jól esett” – mondta Milák a medencéből kiszállva, nekünk pedig különösen jól esett, hogy este ismét elénekelhettük a magyar himnuszt.
Unalmas lesz az utolsó nap, fölöslegesen megyünk ki – mondták a gyerekeim az utolsó medencés úszónap reggelén. És mennyire tévedtek! A Duna Aréna meglepően tele volt, a 400 m vegyesen pedig az Iron Lady, Hosszú Katinka döntőzött, nem is akárhogyan, egyetlen európaiként került be a legjobb nyolc közé, ahol végül a negyedik helyet szerezte meg. S olyan ovációt kapott (egyébként minden alkalommal), mint aki aranyérmesként száll ki a medencéből.
Az egész nézőtér egyemberként szurkolt neki, hogy megdöntse Sun Yang világcsúcsát (ez nem jött össze), hogy legyőzze az amerikait, és hogy meghallgassuk az olasz himnuszt. Egy adott pillanatban az olasz szurkolók elkérték a magyar zászlót, függőlegesre fordították, s gyerekeim szerint jó kiejtéssel mondogatták: olasz, magyar, olasz, magyar. Közben pedig forgatták a piros-fehér-zöld zászlót.
Paltrinieri végül győzött, a közönség tombolt (az volt az érzésem, mintha Milák úszott volna), a talján himnuszt (a szokásos két-három amerikai mellett) persze ismét meghallgattuk, ugyanis az olaszok is sok érmet szereztek. Az itáliai himnusz (amelynek kimondottan fülbemászó dallama van) második felét különben vastaps kísérte a nézőtérről. Olyan volt, mintha az újévi Strauss-koncerten vettünk volna részt Bécsben, amikor a karmester a Radetzky-indulónál beint a közönségnek. A végére jutott a slusszpoén, hiszen a közönség szinte kiszurkolta, hogy az olasz váltó az amerikaiak előtt csapjon célba.
Szép és érdekes volt, érdemes volt eljönni – vonta le a következtetést egy hölgy, miután az utolsó díjkiosztó ceremónia után elhagytuk az arénát. S ezzel szerintem mindenki messzemenően egyetértett. Azóta a nyíltvízi váltónk újabb éremmel gazdagította a csapatot, a pólósok továbbjutottak, van tehát még kinek szurkolni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!