Szinte észrevétlenül ment el Román Győző

„Szomorúan értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy elhunyt ROMÁN GYŐZŐ (1943–2022), a romániai magyar újságírás jeles képviselője. Számos erdélyi és központi lap szerkesztője és főmunkatársa, szótárszerző és az erdélyi itthonlét lírikusa. Temetése 2022. július 29-én, pénteken 10 órától lesz a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Emlékét megőrizzük, életöröme, kitartása és emberibb létért folytatott küzdelme lelkünkben marad örökké. Nyugodjék békében! A gyászoló család. »Itt vagyok itthon, hol enyémek a hegyek, / Ismerősök a lankák, emberek. / Erdélyt imádni számomra örök!« (Román Győző: Erdély, szerelmem)”

Az egykori Maros-Torda vármegyei, Szászrégen melletti Abafáján született 1943. szeptember 10-én. Középiskoláit a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban végezte (1961), majd a Babeș-Bolyai Egyetemen szerzett közgazdasági diplomát (1968). Később elvégezte a bukaresti Ștefan Gheorghiu Politikai Akadémián az újságíró szakot (1981). 1968–89 között az egyetlen országos magyar nyelvű napilap, az Előre szerkesztője, 1984-től a közügyi, majd a mezőgazdasági rovat vezetője. A diktatúra bukása utáni Romániai Magyar Szó egyik újraindítója, 1992-ig szerkesztőbizottságának tagja. 1993–1996 között a Bukarestben megjelenő Orient Express főszerkesztője. Közben átmenetileg szerkesztette 1992-ben a Változó Valóságot, 1993-ban a rövid életű Üzleti Ötletek című közgazdasági lapot. 1996 nyarától főmunkatársa a Nagyváradon szerkesztett Erdélyi Naplónak és a Székelyudvarhelyen megjelenő Pulzus című közgazdasági hetilapnak. 2008-tól kezdve nyugdíjasként a sepsiszentgyörgyi Székely Hírmondó külmunkatársa. Egyik alapítója volt a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének, 1990–1992 között alelnöke is, 1992–1996 között pedig az immár Magyar Újságírók Romániai Egyesülete néven máig létező szakmai szervezet szociális bizottságának elnöke. (Elhunytáról egyetlen sort sem közölt MÚRE. 1997-ben nyugdíjba vonult.

Első írásaival (mesékkel) még egyetemi hallgató korában, a Napsugárban jelentkezett (1963), később saját lapjain kívül riportokat közölt a Falvak Dolgozó Népében és az Új Életben is: beszámolt az 1970-es árvízről Szatmárról, az 1977-es bukaresti földrengésről, a nyolcvanas évek árvizeiről az Al-Duna mentén, az 1989. december 21-ével kezdődő bukaresti eseményekről, amelyeknek résztvevője is volt. Tudósítást írt az 1990-es marosvásárhelyi pogrom után a súlyosan bántalmazott Sütő András betegágyától (Sütő András: Naplójegyzetek. 1990. RMSZ-zsebkönyvek), interjút készített Király Károllyal (újraközölve Király Károly: Nyílt kártyákkal. Budapest 1995). 1990 után az Orient Express című lapban rendszeresen tudósított a román parlamentben folyó munkáról, az ottani eseményekről.

Szerkesztője volt az Előre Kiskönyvtárának, valamint az 1990-ben indított RMSZ-zsebkönyveknek. E sorozatok, valamint a Kriterion Könyvkiadó számára több riportkötetet szerkesztett, ezekben saját írásai közül több is megjelent. 2005-ben a Reinhart Erzsébettel és feleségével, Lázár Edittel szerkesztett Magyar–román szótárt, 2015-ben pedig a Román–magyar szótárt jelentett meg. 2018-ban Pokoli főpróba, 2019-ben Az öregség ifjúsága, 2021-ben Vérrózsa a falon címmel jelent meg verseskötete, mindhárom a bukaresti Carocom könyvkiadónál. Főleg az Előrében megjelent írásai közül többet román, szerb és német nyelvre is lefordítottak. Írói álnevei: Asztalos Viktor, Abafái István, Anonymus, Ergyé, Pretori György, Régeni István, Szilviczky János.

Egykori kollégája, alapító- és alelnöktársa a MÚRE-ban, Stanik István így emlékezett rá egy Facebook-bejegyzésben: „Olyan csendben ment el Győző, hogy észre sem vettük, pedig a romániai magyar sajtó egyik megkerülhetetlen „jelensége” volt, aki a napi újságírói penzumok mellett maradandót is hátra hagyott.  Csak kettőt említenék: a kilencvenes években az újhangú hetilap, az Orient Express főszerkesztője volt, az ismert váradi Nilgesz családból származó feleségével, Lázár Edittel pedig, a 2015-ben megjelent román–magyar, magyar–román szótárakat szerkesztette.  Évekig volt a szépemlékű Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) alelnöke. A kilencvenesévek elején konkurens lapokat szerkesztettünk, adtunk ki, de mindig a kölcsönös tisztelet és szimpátia jellemezte kapcsolatunkat. Hálával emlékszem önzetlen segítőkészségére: egyike volt azoknak a keveseknek, akik 91-ben, a Bihari Napló-s puccs után kiállt mellettem, és segített leállítani az ellenem indított hajtóvadászatot, néhány éve pedig ő volt az egyetlen, aki traktort tudott szerezni Sztánán, ami kihúzta a sárban elakadt autómat. A rendszerváltó valódi újságírók nyughatatlan életét élte. Nyugodj hát békében, Győző!”