A pasztellszínekkel festő poéta – 135 éve született Áprily Lajos költő, műfordító

Áprily néven 1918-ban az Új Erdély című folyóiratban publikált először. Feleségén kívül legszűkebb környezete sem tudta, hogy ő rejtőzik az Áprily név mögött, ám gondosan csiszolt formájú, csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek. 1921-ben végre megjelent első kötete is, a Falusi elégia, melynek alaphangja a szomorúság, verseiben a háborúban odaveszett barátait, iskolatársait siratja meg.

A kiváló tanár

1924-ben az akkor már népszerű költő részt vett a kolozsvári Ellenzék című folyóirat szerkesztésében, hamarosan családjával Kolozsvárra költözött, ahol a református kollégium tanára és az Erdélyi Helikon szerkesztője lett. 1929-ben feleségével, Schéfer Idával és három gyermekükkel áttelepültek Budapestre. Áprily ezt azzal indokolta, hogy azt szerette volna, ha tehetséges, tizenéves költő fia, Zoltán számára kellő „nagyságú” irodalmi tér nyílik. Az erdélyi magyar irodalmárok és olvasók viszont úgy érezték, cserbenhagyta őket… Áprily a Lónyay utcai református gimnáziumban vállalt állást, emellett 1938-ig a Protestáns Szemlét is szerkesztette. 1934-ben kinevezték a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójává,

1935-36-ban hosszabb tanulmányutat tett Észak- és Nyugat-Európában, tapasztalatairól pedagógiai témájú cikkeiben adott számot. A fasizmus előretörése, a háború közelsége megriasztotta a mélyen humanista Áprilyt, aki rövid időre családjával visszaköltözött Parajdra, a gyermekkori idill helyszínére. Visszatérve Pestre, a Baár-Madas igazgatójaként nem volt hajlandó végrehajtani iskolájában a zsidótörvényeket, inkább lemondott és nyugdíjaztatását kérte. 1945 után a Visegrád melletti Szentgyörgypusztára vonult vissza, és haláláig ott élt.

Elismert poéta

A húszas-harmincas években sorra jelentek meg verseskötetei. Melankolikus hangulatú, csendes rezignációt, ugyanakkor életörömöt és derűt sugárzó költeményeinek impresszionista képeit klasszikus formafegyelemmel alkotta meg, látszólagos egyszerűségük mögött az örök nagy emberi kérdések szólaltak meg. A láthatatlan írás című 1939-es kötete megjelenése után csaknem két évtized telt el az újabb könyv kiadásáig. E hosszú szünet idején,

Gazdag formakultúrája, verseinek fogalmon túli sejtelmekkel játszó zeneisége, impresszionista-szimbolista vonásai a költőt az első Nyugat-nemzedék hagyományához kapcsolják.

Németh László már 1927-ben úgy írt róla mint szigetről „a magyar líra pillanatnyi bomlásában”. Rónay György magyarság és európaiság szintézisét fedezi fel lírájában.
Az 50-es években bontakoztatta ki tehetségét a műfordításban is, neki köszönhetjük például Puskin Anyeginjének páratlan szépségű újrafordítását, Ibsen Peer Gyntjét, de tolmácsolt Turgenyevet, Lermontovot és Schillert is. A költészet és a műfordítás mellett drámaírással is megpróbálkozott, darabjait (Idahegyi pásztorok, Oidipus Korinthusban, A bíboros) mégis inkább költői kompozícióknak, mintsem klasszikus drámáknak lehet tekinteni.
Az 1957-ben megjelent Ábel füstje korábbi verseiből válogatott, és ízelítőt adott visszavonultsága alatt írt új formájú, négysoros verseiből is. A kötet nagy sikert aratott, újra felfedezték, sorra jelentek meg versgyűjteményei, majd elbeszéléseit is kiadták. Időskori lírájának fontos hírmondója a Jelentés a völgyből című kötete, amelynek darabjaiban a halál motívuma is egyre hangsúlyosabbá válik.
Áprily Lajos 1967. augusztus 6-án Budapesten, a hárshegyi szanatóriumban halt meg.