
Nem férnek el a mezőgazdasági gépek a felújított hídon
Fotó: Arad Megyei Tanács
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét, így a járműveik vagy azok tartozékai beleütköznek a hídszerkezetekbe. A megyei önkormányzat szerint jól sikerült a majdnem egymillió eurós költségű munkálat, a helyi gazdatársadalom szerint azonban éppen arra nem használható a híd, amit korábban szolgált, mert most csak kerülővel közelíthetik meg földjeiket.
2026. április 30., 13:012026. április 30., 13:01
Az Arad megyei tanács mintegy 4,8 millió lejből újította fel a 709. számú megyei rangú úton lévő hidat, amely Arad-Hegyaljának a Fehér-Köröstől délre eső nagyközségei felé teremt összeköttetést, illetve eddig nagy segítséget jelentett a gazdatársadalomnak is, mert ezen keresztül közelíthették meg földjeiket. A tavaly több mint fél évig tartó munkálat befejezése után azonban kiderült:
A felújítás során a hídra ugyanis olyan korlátokat szereltek fel, amelyek a hasznos szélességet 4,25 méterre szűkítették. A helyi földművesek sürgős intézkedést kértek a hatóságoktól, mivel a kerülőút jelentős többletköltséget jelent a megnövekedett üzemanyagárak mellett. Az egyik érintett gazda, Petru Hălmăgean az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a helyiek mintegy 500 hektárnyi földterületet művelnek meg a folyón túl.
„A híd felújítása előtt nem volt gond, traktorokkal és egyéb gépekkel is át tudtunk kelni. Most viszont több mint húsz kilométert kell kerülnünk Borosjenő felé. Ez jóval nagyobb kiadásokat jelent. Vannak, akik kockáztatnak, és a Fehér-Körös medrén próbálnak átkelni, de többen el is akadtak, és segítséget kellett kérniük” – panaszolta.
Hozzátette: a problémát az jelenti, hogy a híd szélén elhelyezett korlátok közötti túl kicsi a távolság, mindössze 4,25 méter. Egy másik gazda szerint a korlátok ráadásul több mint egy méter magasak, így azokon áthajtani sem lehetne. „Ha legalább csak 40 centiméter magasak lennének, még át tudnánk menni rajtuk” – mondta.
„Akkor szembesültünk ezzel, amikor a gazdák elkezdték művelni a földjeiket. Megkerestük a megyei tanácsot, amely az út és a híd kezelője, és kértük, hogy találjanak jogszerű megoldást. Azt a választ kaptuk, hogy a híd a jelenlegi szabványoknak megfelelően lett tervezve, ugyanakkor van nyitottság a probléma megoldására” – nyilatkozta az elöljáró.
A megyei tanács szerint jól van az úgy
Fotó: Arad Megyei Tanács
Andó András, a megyei önkormányzat kommunikációs igazgatója az Agerpres megkeresésére elmondta: a hidat meghatározott tengelyterhelésre tervezték, és a túlméretes járművek esetében külön díjat kell fizetni az átkelésért. „A sikulai híd csak bizonyos súlyú járműveket bír el, ellenkező esetben – bár nemrég újították fel – gyorsan károsodhat, ahogyan ez korábban is történt. A földtulajdonosok számára két lehetőség van: vagy speciális szállítást szerveznek trélerrel, ami pluszköltséggel jár, vagy vállalják a több tíz kilométeres kerülőt” – tette hozzá.

A technológia valós időben azonosítja azokat a járműveket, amelyek megszegik a 7,5 tonnás súlykorlátozást – közölte az Arad megyei tanács. A rendszer beüzemelése óta már több szabálysértőt is sikerült azonosítani és megbírságolni.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!