A szlovéniai Kobarid, a valamikori Caporetto múzeum gazdag 1. világháborús kiállítási anyagot mutat be
Fotó: Csermák Zoltán
Magyarország számtalan településén áll első világháborús emlékmű. A kisebb falvakban is megdöbbenünk a hosszú, márványba vésett listákon, szinte minden család gyászolt valakit. A kataklizmában viszont gyakoriak voltak az emberi gesztusok, amelyekhez hasonlóak a második világháborús feljegyzésekben már csak elvétve szerepelnek. Az emberek emlékében is egyre dicsőbbé vált a négy borzalmas év.
2020. március 25., 18:402020. március 25., 18:40
Nehéz az első világháborúról egy évszázad távlatában objektíven beszélni, hiszen tragédiája mind a mai napig kihat a határon túli magyarság hétköznapjaira. A megítélésében gyakran a valóság és a képzelet keveredik. Amíg Németország élén egy tettre kész császár állt, a monarchiát egy elaggott, az életben csalódott uralkodó vezette. Ferenc József fia és felesége már elhunytak, s amikor Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinándot, az idős, magányos király viszonylag könnyen döntött a háborúról – milliókat taszítva ezzel a halálba. Tény, hogy páratlan munkabírása volt, viszont történelemlátása, az aktuális nemzetközi politikában való eligazodása ekkor már hiányzott. De dolgozott rendületlenül. Egy kedves barátomnál láttam eredetiben azt a kérvényt, amelyen személyes aláírásával mentesít egy sikkasztó magyar hivatalnokot a felelősség alól. A hadsereg vezetését nem látta át, a harcok közepette is, ha nagyobb baj volt, mindig a németek siettek segítségünkre.
A második világháborúról – ha csak tehette – mindenki némán hallgatott. A kommunizmusban már az is bűnös volt, akit besoroztak a Szovjetunió elleni háborúba, vagy hadifogságból tért haza. Az első világégésnél még másként volt: a nehéz évekre az egykori hadfiak némi büszkeséggel gondoltak vissza.
Sebesülését egy rohamban dum-dum golyó okozta; a robbanólövedék életre szóló károsodást okozott a combjában. Közben az orosz katonák elértek hozzá, az egyik megállt, lecsatolta derékszíját, és elkötötte a vérző sebet. Még azt is magyarázta széles gesztusokkal, hogy bújjon egy gödörbe, mert itt még eltalálhatják. Nagyapám félholtan gurult a mélyedésbe, ahol hamarosan beteghordók találtak rá. A súlyos sebével egy tábori kórházba került, ahol a lábát is meg tudták menteni több műtéttel. Hónapokig nyújtották a sérült végtagot, míg végre felkelhetett. Fél évig nyomta az ágyat, ha fáradt volt, még idős korában is sántított egy kicsit.
Érettségi után nekem adta oldalfegyverét, amit ma is gondosan őrzök.
Az olasz front lövészárka egy múzeumi rekonstrukció alapján
Fotó: Csermák Zoltán
Másik nagyapámtól vidámabb történetet hallottam. Lehóczky Lajos a délvidéki Adáról vonult be, és Lengyelországba került. A görög kultúrának nagy tisztelője lévén minden kapcsolatát bevetette, hogy Hellászba helyezzék, de csak Albániáig jutott; postatisztként az Ohridi-tó partján látta el a szolgálatot. A rémségek talán nem érintették közvetlenül, legfeljebb a cattarói matrózlázadást említette többször. Ha jó kedve volt, mesélt bécsi útjáról is. Albániából indultak, s a hosszú úton összeismerkedett egy szimpatikus katonával, akinek nevét a bemutatkozáskor nem értette. Napokon keresztül utaztak, s Bécsig végig törték a németet. Leszálláskor, amikor bajtársa fejére esett egy csomag, nagyapám a cifra mondásból állapította meg, hogy honfitársak, sőt később azt is tisztázták, hogy az illető a harmadik faluból való.
A legtöbbet az olasz fronttal foglalkoztam. Emlékszem, amikor a szlovéniai Kobarid,
s hogy a későbbi német tábornok, Rommel is itt ereszthette ki először oroszlánkörmeit. Az újságírócsoportból volt, aki figyelt, volt, aki egykedvűen nézegette a vitrineket, a szétbontott srapnelt, a magyar vonatkozásokat. A vitrinek s az elhangzottak tanúsága szerint az olaszoknak elegük volt a háborúból. Akit elengedtek szabadságra, az nagy bizonyossággal nem tért vissza; népes családja elrejtette Itália zegzugos hegyei között. A pacifizmusra jól rímel a híres olasz zeneköltő, Puccini legfőbb gondja: amíg a fronton honfitársai hullottak, mint a legyek, a háború számára azt a „tragédiát” jelentette, hogy nem tudta Bécsben bemutatni A fecske című operettjét. A premier végül Monte-Carlóban volt, de a darabot már 1920-ban a császárvárosban is műsorra tűzték, s maga a szerző is megjelent a bemutatón.
A Duna Televízióban Észak-Olaszország egykori hadszínterein forgathattunk egy filmtrilógiát. Érdemes felidézni történetét. A Trentino megyei Roveretóban élt egy idős újságíró, Gabriele Benzannak hívták. Triesztben született, édesanyja magyar, édesapja olasz volt. 1956-ban tudósítóként dolgozott Pesten, s ő volt az utolsó külföldi újságíró, aki elhagyta az országot.
Lehóczky Lajos a délvidéki Adáról vonult be, és Lengyelországba került
Fotó: Csermák Zoltán
Gabriele Benzan elhatározta, hogy újságírói tapasztalataival segíti a rendszerváltás óta helyét kereső médiát, s három példaértékű film forgatását szervezte meg. 1996-ban a Megtörhetetlen vesszőnyaláb az észak-olasz szövetkezeti mozgalom legszebb példáit dolgozta fel, és állította példának. Két évre rá a Porló sziklák alatt című a Trentino megyei kisebbségek életébe engedett bepillantást. A film alkotói, Pekár István, a Duna Televízió egykori elnöke, Mánfai Miklós operatőr voltak, s magam a zenei szerkesztésért és a szervezésért voltam a felelős. A második filmnél szembesültünk az első világháború emlékeivel, hiszen a forgatás helyszínei egybeestek a világháború egyik legkegyetlenebb frontszakaszával. A magyar katonák földi maradványait is rejtő temetők látványa egy újabb film gondolatát érlelték meg, amely a Mire a levelek lehullanak című alkotásban valósult meg.
A sírok között sétálva, a feliratokat böngészve próbáltunk magyar neveket találni, eredménnyel.
A leszármazottakat meglelni viszont sziszifuszi feladatnak tűnt. Balla Tibor hadtörténész sietett ekkor a segítségünkre, a kutató a bécsi levéltárban azonosította és másolta ki az érintett temetők térképét és az eltemetettek listáját.
Megható volt az első találkozás a családtagokkal. Az elesett emlékét ápolták, a nevek a helybéli hősi emlékművön is szerepeltek. Előkerültek a fényképek is a fiókból, így már a hant alatt nyugvók arcmását is megismertük. A film – a leszármazottak elbeszélése nyomán – a kászonújfalui Szilveszter Mátyás, a kézdialbisi Bod Antal és a kézdiszentléleki Deák Ferenc sorsát követte. Az elhunytak emlékét megtiszteltük azzal, hogy az alkotást augusztusban Kézdiszentléleken mutattuk be.
A helyi kultúrházat a három település lakosai töltötték meg. A vetítés halálos csöndben folyt, a legtöbb idős résztvevő gyakran törölgette szemüvegét.
Az átélt személyes élmények hatására feleségemmel, Judittal ismét elutaztunk az egykori harcok színhelyére, s meglátogattuk az akkor már nagybeteg Benzant. A roveretói múzeumban olasz hadifoglyoknak a komáromi fogolytáborban rajzolt képeit fedeztük fel. Meglátogattuk a híres Maria Dolens harangot, amit harctéri ágyúkból öntöttek, s rá XII. Pius pápa szavait vésték: „semmi sem veszhet el a békével, de minden elveszhet a háborúval.”
Végezetül
Az ellenséges katonák felváltva töltötték meg demizsonjaikat, megkínálták egymást cigarettájukkal, esetleg meghúzták a másik butykosát, majd elköszönve tovább lőtték a másikat. Egy csepp emberség az embertelenségben; Szilveszter Mátyás, Bod Antal és Deák Ferenc talán többet tudott volna erről mesélni unokáinak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Radikális lépésre szánta el magát Erdély egyik legvonzóbb pontja: Brassó a tömegturizmus helyett inkább a minőségre fókuszál, 2034-től a „Kárpátok fővárosaként” reklámozza magát. Íme a nagyszabású, multikulturalizmusra is építő stratégia.
A szerdai kellemes, napos időt csütörtöktől kiadós esőzés és jelentős lehűlés váltja fel Erdélyben. Pénteken mindössze 13 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, a hétvégére azonban javul az idő, és ismét előbújik a nap.
Akár húszmillió ukrán menekült is Európába indulhat, ha Ukrajna vereséget szenved – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozón. A lehetséges menekülhullámról kérdeztük az Európai Bizottság szóvívőjét.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.
A tiltás mindenkire vonatkozott, a terheket az érintettek mégsem egyformán viselték: akinek pénze vagy kapcsolata volt, biztonságosabb utat talált, a falusi és munkásasszonyok viszont sokszor az életükkel fizettek.
Az Egyesült Államok élőben közvetítheti Nidal Hasan kivégzését, akit 2009-ben 13 ember meggyilkolásáért ítéltek halálra a texasi Fort Hood katonai bázison. A volt katonai pszichiátert december 3-án kivégzőosztaggal tervezik kivégezni.
Változékony felhőzet, időnként napsütés, helyenként záporok jellemzik Erdély időjárását a következő egy hétben. Jelentős lehűlés egyelőre nem várható: a változékony időjárásban a nappali csúcshőmérsékletek többnyire 14–16 Celsius-fok körül alakulnak.
A gyenge PISA-eredmények hátterében több tényező áll, de a tanárképzés átalakítása, a több iskolai gyakorlat és a személyiségfejlesztés megkerülhetetlen. Birta-Székely Noémivel, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatójával beszélgettünk.
Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul.
A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!