
2013. november 15., 19:542013. november 15., 19:54
Ősz volt, pityókaszedés ideje, estére mindenki fáradtan került haza, én is. Már a másnapi feladatokat terveztem, amikor valamivel tizenegy előtt megcsörrent a telefon.
– Doktor úr! Le kéne jőjjön a Patak utcába, mett a teheny erőst meg van puffadva, minnyá szétduvad! – kiabál egy ijedt női hang. – Én vagyok Bálint Borbála az alszegből, tuggya a mérlegház mellő. Úgyé lejő? Laji kinn van az estállóba a teheny mellett.
Ha ezt a szakmát választottam, rögvest mennem kellett. Akellemesen trágyaillatú istállóba nyolc komótosan kérődző tehén társaságában találtam Lajost.
– Pityókaszedni vótunk, s mikor a Bezsi meg a többi teheny a csordával hazajöttek, még adtam nekik egy-egy fél villa szénát, s egy kissebb kas apró pityókát. A legelőn má nem erőst van mit egyenek, de azétt kijáratom mert Bezsi nagyidős borjuzzó. Amíg fejtem úgy meg puffadt ne – mutat a beteg állatra.
– Mennyi idős borjúzó ? – kérdem megsimogatva a feszülő tehenet.
– Jövő hónapba bételik az ideje.
– Van e még abból a pityókából, amit adott?
– Ott van a csűr előtt a fődön leöntve.
– Lajos, hát maga ebből a megzöldült pityókából adott? Ez mérgező!
– Ammá bíztos nem! A disznyóknak es szoktunk adni.
– Figyeljen ide: ha a pityókát kiszedték és az még a földön maradt a napon, vagy a csűr előtt tartja, az enyhén megzöldül. Ez a zöldes réteg mérget tartalmaz, ami nem jó sem az embernek, sem az állatnak. Az ilyet nem szabad odaadni. Inkább dobja el, ha nem tudja idejében felszedni. Csak annyit pergessenek ki, amennyit felszednek.
– Jól van, no.
Bemegyek a nyárikonyhába Bori nénihez.
– Bori néném, van-e élesztője?
– Van lelkem, a búcsúra akarok sütni.
– Na, akkor tegyen fel a kályhára melegedni 5-6 liter vizet, s mikor jó langyos, akkor morzsoljon bele úgy felinél nagyobb kocka élesztőt. Tegyen bele egy jó marok cukrot és figyelje, amíg el nem kezd dolgozni. Mikor már futna ki a fazékból, akkor szóljon – mondom a tüsténkedő asszonynak.
Az istállóban Lajos türelmetlenül vár.
– Doktor úr, hát aggyon má valami inyekciót annak a tehenynek! Minnyá kifokad !
Türelmesen vizsgálom a tehenet, majd bal horpaszába egy vastag vénás tűt döfök. Pfffff... – sóhajtott ki rajta a bendőben felgyülemlett büdös gáz. Mintha a tehén is, gazda is megkönnyebbült volna. Tovább vizsgálom a Bezsit. Bendőmozgás egyáltalán nem észlelhető.
– Ha a tehén nagyidős borjúzó, nem szökünk neki egyszerre gyógyszerrel. Az nem jó ilyenkor. Jobb ha megpróbáljuk egyszer természetes kezeléssel, ami nem olyan erős, de épp oly hatékony – oktattam Lajost.
– Amióta megette a pityókát, volt-e lefeküdve a tehén? Látta-e kérődzni? – kérdeztem.
– Annem. Azóta csak topog, nyugtalan és puffad. A kérőjét egyszer sem láttam, hogy felvette vóna.
Megérkezik Bori néni: doktor úr, az élesztő minnyá kifut. A konyhában leszűrjük az élesztős levet, kérek egy literes üveget meg egy tölcsért. Figyelem a tehenek kérődzését: rágnak, nyelnek, majd visszaöklendezik a bendőtartalmat, és újból rágnak.
– Na, Lajos, most óvatosan fogja meg ennek a tehénnek a szarvát – mutatok az egy nyugodtan csámcsogó pirostarkára, amelyik éppen visszaöklendezett egy adag bendőtartalmat.
Óvatosan benyúlok a szájába, kiveszem a félig megrágott masszát. A Bori néni kezében levő megszűrt élesztős lébe morzsolom. A háziak ámuldozva, hitetlenkedve néznek: mi ez a kuruzslás?
A megfosztott tehén zavartan néz. Abbahagyja a kérődzést.
– Lajos, most óvatosan, anélkül, hogy megijesszük, fogja azt a másikat, amelyiknek visszajött a gulóka a szájába – biztatom.
Három tehéntől végül sikerült annyi visszaöklendezett bendőtartalmat begyűjtenem, amennyi úgy gondoltam, hogy elég lesz.
Időközben a beteg tehén újra felfuvalkodott. Újabb tűbökés, levegőeltávolítás, megkönnyebbülés.
– Most bevisszük a feldúsított élesztős levet a konyhába, a melegbe – magyaráztam. – Tudják, a tehenek, amikor megeszik a füvet, szénát vagy egyebet, a bendőjükben sok-sok baktérium segítségével dolgozzák fel. Ennek a beteg tehénnek azzal segítünk az emésztésben, hogy a többiektől kivett bendőtartalomban levő baktériumokat elszaporítjuk az élesztős-cukros lében, majd a betegnek visszatöltjük. Így megindul a kérődzése.
Fél órát elbeszélgettünk, megittunk egy pohár almapálinkát, majd visszamentünk az istállóba. Bori néni megtöltötte az üveget, majd Lajossal leöntöttük az öt liter levet a beteg tehén torkán. Jó erősen meggyúrtam a tehén bal horpaszát.
– Most oldja el Lajos a Bezsit, és hajtsa hátra a kertbe, fel arra a dombra, és vissza. Kell a mozgás, hogy a beöntött lé jól átjárja a bendőt, és elinduljon a kérődzés.
Bezsinek viszont nem sok kedve volt az éjjeli sétához, így hát én is besegítettem a hajtásba. Hátra a kertbe, fel a dombra, vissza, majd kezdtük elölről. Bizony megizzadtunk, amikor fél óra múlva azt mondtam, elég lesz, vizsgáljam meg, hogy van-e eredmény. És volt. Lassan, de biztató rendszerességgel elindult a bendőmozgás.
– Há doktor úr, én megmondom őszintén, nem hittem vóna. Mikó látom, hogy nem ad gyógyszert, hanem az asszonnyal valamit kotyvaszt, azt gondolám, na Bezsi, ettő te nem jössz helyre.
– Ez még nem minden Lajos. A tehenet még legalább fél órát kell hajtani. Nem kell kergetni erősen, de azért ne álljanak meg. A bendő akkor indul meg, és dolgozik rendesen, ha a tehén úgy kérődzik, hogy két nyelés között 40-45 rágó mozgást végez. Én ennél többet nem tehetek most, egy óra körül jár az idő. Elmegyek haza, de ha bármi baj van az éjjel, azért maga csak szóljon telefonon.
Reggel kutyaugatásra ébredek. Kinézek az ajtón. Lajos kissé fáradtan, de boldogan kiáltja : „44 doktor úr! A jó Isten fizesse meg!”
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!