Generációk közt...

„A mai fiatal nemzedéket megelőző két generáció szomorú örökséget hagyott maga után: világháborúk, totális rendszerek, a természet tönkretétele, az emberi kapcsolatok elbizonytalanodása. A mai fiatalok jogosan fordulnak el elődeiktől, abban bízva, hogy ők talán jobb világot teremtenek. Ám felkészültek-e erre?”

(Popper Péter)

Minden korban jelen voltak a generációs különbségek. Nem egyszerre születünk, nem egyforma hatások érnek bennünket felcseperedésünk alatt... Visszatekintve a történelemben, az előző századokban a szülő-nagyszülő-gyermek kapcsolatok jellemzően a tekintélyelvűségben nyilvánultak meg. Más volt a felelősség elosztása abban a korban, amikor a férfiak voltak a kenyérkeresők, a nők főként anya és feleség szerepet töltöttek be, otthoni teendőket ellátva. Patriarchális vonás uralta a családot. Az emberek adott helyzetben úgy éltek, ahogyan akkori felfogásuk és körülményeik lehetővé tették azt. A hagyományos családképet pontos szabályok határolták be. Volt egy rend, amit a tagok követtek. Noha belül nem mindig értettek egyet felmenőikkel, mégis képviselték a mintát, ami megmaradásuk szempontjából biztonságot jelentett. A mi nagyszüleink és dédszüleink élete sok hasonlóságot mutat. Az a tudás a világról, amit egymástól kaptak, többé-kevésbé azonos volt, ezért jól szolgálta őket. Szüleink már másképpen éltek, új szabályokkal biztosították életük menetét, merítettek ugyan elődeik mintájából, azonban alkalmazkodtak a társadalom változásaihoz, amelyben a nők és a férfiak is dolgoztak. Az én generációm a kulcsos-gyermekek generációja volt. Többet voltunk magunkban, a felelősség is másképpen jelentkezett. Mi kamaszkorunkban lázadozgattunk, majd bűntudatunk volt, mintha azzal, hogy megtapasztaljuk önmagunk határait, szüleinket bántanánk meg. Próbálkoztunk és visszahúzódtunk. Gyermekeink generációja megint más. Őket mi tanítottuk meg lázadni, megengedve a rákérdezést, a véleményezést. Bíztunk abban, hogy önállóságot tanulnak, ha nem erőltetjük rájuk világnézetünket. Szabadon gondolkodóknak neveltük őket, ami kétélű dolog, ismerjük be: bizonytalanságot teremt, ám ugyanakkor megküzdésre sarkalló.

Érdekesen változik a világ... Nem rosszabb és nem jobb, csak más. Unokáink már újszülöttként is érettebbek: gyorsabban képesek felemelni a fejüket, hamarabb kezdenek el beszélni, járni. Megváltozott tanulási képességekkel jönnek világra. A kutatások igazolják azt, hogy a genetikai állomány is folyamatosan változik, hiszen egyre több ismeretet tartalmaz, amit az újszülöttek megörökölnek. Hogy okosabbak-e a mai gyermekek? Részben igen, de tapasztalatok is kellenek, hogy fejlődni tudjanak. Magasabb intellektuális tartalommal indulnak az élet első lélegzetvételével, azonban ránk hárul az a feladat, hogy felismerjük, milyen, a mai világhoz alkalmazkodó nevelés szolgál számukra leginkább. A dolgunk kísérni őket, hogy megtanuljanak disztingválni érték és felszínesség között. Hogy megtanuljanak döntésképessé, felelősségteljessé válni. Nem okoskodással, hanem saját példával. Ez egy „alapcsomag”, amit batyuként visznek magukkal saját önálló életükbe, ahol más problémák lesznek, mint a mi életünkben.

A családi közösség minden emberi lény természetes igénye. Ez nem csupán magában a családban mutatkozik, hanem életünk minden meghatározó csoportosulásában is ott van, legyen az baráti vagy munkahelyi közösség. Társas lények vagyunk, összetartozni vágyunk. Ahol a meghittség érvényesül, ott a korbeli különbségek színessé teszik a közösség életét, mindenkit tanulásra buzdítva.

Munkám során különböző generációkkal találkozom. Ellentétek, elmélyülő konfliktusok, egyre nagyobb szakadékok vannak generációk között. Tulajdoníthatjuk ezt sebesen haladó jelenünknek, tehetetlenül elfogadva ezt a tényt, vagy kreatívan is állhatunk a dologhoz. A hogyanok mindig építőek a miértekkel szemben. A hömpölygő folyón csakis hídon át vezet az út a haladáshoz. A hidat pedig mi magunk építhetjük közénk. Félni a konfrontációtól, struccpolitikát folytatni, vagy éppen megkövesedni idejétmúlt elvekben és ítélkezni egymás felett nem segít előre menni. Hogy ki legyen a kezdeményező? Minden esetben a bölcsebb. Aki változtatni tud, a körülötte élőket is arra ösztönzi. Érdeklődően tanulhatunk sokat a fiataloktól átlépve önnön határainkat. Az érdeklődés ragályos! Türelmet teremt, a felek képesek érdemben figyelni és elsajátítani új dolgokat egymástól. Ez a kezdő lépés, hogy ne a szétesést támogassuk, hanem a szerető összetartozást.