Óceánjárókról hazatért álmok

Az utóbbi évtizedek sok erdélyi magyar fiataljának jellegzetes útját járó Tyukodi Szabolcs itthon és külföldön egyaránt szerencsét próbált. A Kolozsvári Állami Magyar Színház kezdő színészeként a szilágysági fiatalember korán rádöbbent: anyagi szempontból munkavállalóként is folytatódnak egyetemista diákévei. Kezdő színészi fizetésének fele házbérre ment rá, és ha nem akart éhezni, továbbra is a zilahi busszal heti rendszerességgel érkező szülői csomagokat kellett várnia. Megalázónak érezte ezt az életmódot, és döntött: elindul szerencsét próbálni.

„Igazából nemcsak az anyagiak miatt vállaltam ezt. A nagyon kemény főiskolai évek alatt többet játszottam színpadon, mint az azt követő első két évben. Néhányan, akik Kolozsváron maradtunk, tele voltunk tenniakarással, energiával, de valamiért nem kellettünk. Alig vagy egyáltalán nem jutottunk szerephez, gyakorlatilag két éven át hevertem parlagon. Semmi fontosra nem emlékszem a 2002-2004-es kolozsvári színészkedésemből” – idézi fel pályafutásának kezdetét. Harmadévesen a Fordításokban főszerepet kapó Tyukodi Szabolcs kezdő színészként rádöbbent: óriási a különbség a kamaszként dédelgetett színészálom és a valóság között. Talán várnia kellett volna még néhány évet, ismeri be, de ehhez már nem volt türelme.

Ötéves felvidéki kiruccanás

Kis szerencsével tíz évvel ezelőtt a Komáromi Magyar Színházhoz került. Huszonéves fiatalemberként döbbent rá arra, hogy néhány száz kilométerrel odébb teljesen más világ van. Olyan, amilyenről Kolozsváron álmodni sem mert: lett úszóbérlete, lovagolt, szabad idejében annyit utazott Európa-szerte, amennyit csak akart. A kolozsvári fizetés háromszorosa, a felvidéki és magyarországi turnék, a nagyságrendekkel jobb anyagi és szakmai lehetőségek olyan világot csillantottak meg, ami Kolozsváron elérhetetlen volt.

„Komáromban nagyon kedvesen fogadtak, teljes jogú tagja lettem a színháznak. Mégsem éreztem magam otthon, valami folyamatosan hiányzott. Tisztában voltam vele, hogy huzamosabb ideig nem fogok ott maradni” – emlékszik vissza öt évesre sikeredett felvidéki színészi munkájára. Valamennyi színházban, ahol megfordult eddig, meséli, rossz a hangulat: a színészek sokat panaszkodnak, elégedetlenek. Ez rettentette el attól is, hogy Győrbe vagy Szombathelyre menjen meghallgatásra, Erdélybe visszatérni pedig még nem akart. Ekkor született meg benne az elhatározás, hogy tanult szakmáját félretéve valami mást is megpróbál. Világgá megy!

 Kaland az óceánjárókon

Brassói cég toborzott amerikai óceánjárókra munkásokat: az angol nyelvtudását felfrissítő intenzív tanfolyam után jelentkezett, fel is vették. Egyéves szerződéssel a zsebében így jutott ki a világ egyik legnagyobb személyszállító hajótársaságának Carneval Imagination nevű hajójára segédpincérként. Az első tizenegy hónap nem volt leányálom: napi tizenkét óra kemény munka, a lista alján levő 1000 dolláros fizetés. Hivatalosan 50 dollár volt a havi bére, a további 950 dollár visszaosztott borravalóként került hozzá. A személyzetet kiszolgáló segédpincérként az első évben közvetlenül nem jutott borravalóhoz, így a többiek által megkeresett pénz töredéke került hozzá, és a hozzá hasonló kezdőkhöz. Második munkaadójánál jött rá, hogy ez a kötelező tanulópénz a továbblépéshez.

A sétahajókat, óceánjárókat is üzemeltető világhírű Disney filmstúdió hajójára is Brassón keresztül vezetett az út: az erdélyi meghallgatás után immár tapasztalat és amerikai vízum birtokában egy hónap múlva repülhetett vissza az Államokba. Az új luxushajón szintén segédpincérként induló karrierje néhány hónap múlva 3 ezer dolláros havi jövedelemmel járó pincéri állásra változott. Tyukodi Szabolcs elérte, amire vágyott: járta a világot, új emberekkel ismerkedett meg, és több pénzt keresett, mint amennyiről Erdélyben valaha álmodni mert volna. Egyhetes turnusokban szállították a kirándulni vágyó, módos embereket kikötőről kikötőre Amerika legszebb helyeire. „Új barátságok születtek. Kanadai, egyesült államokbeli vagy dél-amerikai emberekkel ismerkedtem meg. Amikor hajóm arra járt, meghívtak magukhoz. Így találkoztam 1956-ban kivándorolt magyarokkal is” – meséli amerikai élményeit.

De bármennyire is jól érezte magát, Szabolcs tudta: hosszabb távon ez mégsem az ő világa. Amikor már több ezer dollár volt a havi keresete – amiből a hajón semmit sem költött, hiszen teljes ellátásban részesült –, harmincévesen ráébredt, hogy a pénz mégsem minden. Hajósélete négy évig tartott, több szerződést nem vállalt. Munkaadói elégedettek voltak vele: lehetett volna főpincér, étteremvezető vagy idővel akár hoteligazgató is. De a legtöbb kelet-európai ember számára ez a kaland nem erről szól. A személyszállító luxushajókon dolgozó európaiak néhány év múlva hazatérnek, hazaviszik a megkeresett pénzt. Ezt tette Tyukodi Szabolcs is.

 Biciklitúrák és filmszerepek

Nem hiányzott soha a színészet Amerikában? – kérdezem. Kiderül, még aktív színész korában filmszerepekre toborzó ügynökségeknél jelentkezett, így az amerikai hajókról vakációra hazatérve bukaresti és budapesti forgatásokra kapott bebocsátást néhány mondatos mellékszerepekre. Arról beszél, hogy mára teljesen átalakult a színészet: a fiatalok többsége ritkán jut állandó álláshoz, így mindenki minden lehetőséget megragad. Eddig három filmben kapott kisebb szerepeket, de ezeket elengedhetetlennek tartja a rendszerben maradáshoz, hogy tudjanak róla, és alkalomadtán akár nagyobb szerephez is juthasson.

Itthon mégsem főállású színészként szeretne megélni. Megtakarított pénzéből előbb kisvendéglőt akart nyitni, aztán rájött, hogy ehhez nincs elegendő tapasztalata. De mégis a vendéglátásban, a szolgáltatásokban látja a jövőt: idén januárban jegyeztette be a Romániában még ritkaságnak számító kerékpáros turisztikai ügynökségét. Aprólékosan kidolgozott útiterv, program és teljes ellátás mellett Máramarosba és Szászvidékre vinne ötnapos kerékpártúrákra külföldieket. Ez a világszerte virágzó üdülési forma Erdélyben még gyerekcipőben jár, de azért már van érdeklődés, fogékonyság iránta. Külföldi honlapokon reklámozza új vállalkozását. A barátokkal végigjárt és közösen megtervezett útvonalak falusi, mezei utakon Erdély legszebb vidékeire kalauzolják a vendégeket. Abban bízik, lesz annyi érdeklődő, hogy vállalkozása, a TransyBike beinduljon és önfenntartóvá váljon. Olyan lelkesen beszél terveiről, az útvonalakról, a toborzás műhelytitkairól, az erdélyi úttalan utak hátrányairól, ugyanakkor a táj érintetlensége kínálta előnyökről, hogy nem hagy kétséget: új kalandja is sikerülni fog.

Amikor hazatért, megrettent attól, ami látott: a fiatalok tömegesen menekülnek Erdélyből. Mégis jó jelnek tartja, hogy több ismerőse, barátja rövidebb, hosszabb külföldi munkavállalás után hazatért, és itthon kezdi újra. „Azt hiszem, hosszabb távon számunkra nincs más út” – foglalja össze meggyőződését a világot járt fiatalember, majd biciklire pattanva egy meghallgatásra indul: új magyar filmhez keresnek szereplőket.