
Bözöd madártávlatból: két torony és takaros porták a völgyben
Fotó: Haáz Vince
Legendák földjének nevezték, ahol a hiedelmek és mesék egybefonódnak. A határban halomsírok vannak, a rendezett portákon állatokat tartanak és szalmakalapot készítenek. A jeles író, Bözödi György emlékét szülőháza őrzi. Az Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödön jártunk.
2025. július 10., 10:542025. július 10., 10:54
2025. július 10., 10:572025. július 10., 10:57
Bözöd tizenegy kilométerre fekszik Erdőszentgyörgytől, a kis völgyben levő településre ma már aszfaltút vezet. Régebb hozzátartozott Bözödújfalu is, amit a kommunista rendszerben elárasztottak, helyén egy víztározó van, partján nyaralókkal. Sokan a tavat is tévesen bözödi tónak nevezik, holott az elárazott település után Bözödújfalusi tó a rendes neve.
Bözöd első írásos említése 1566-ból való, de a falu jóval korábban állhatott már. Két templomtorony magasodik ki a házak közül, a református a régebbi, feljegyzések szerint késő középkori, a tornyát 1821-ben építették.
Ottjártunkkor unitárius tábort tartottak, az asszonyok az aznapi ebédet főzték, a kisebb-nagyobb gyermekek foglalkozásokon vettek részt, énekeltek, labdáztak, felszabadultan játszódtak. Fazakas Levente helyi unitárius lelkésztől megtudtuk, hogy jelenleg 23 gyerek vesz részt az unitárius táborban. Igaz, hogy 15 éve még 57-en voltak, de a szervezők örvendenek annak is, hogy manapság ennyi csillogó szemű gyermek eljön a táborba. Legtöbbjüket édesanyjuk kísért el: nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is kijár a találkozás, a beszélgetés öröme.
Jolán néni ma is készít kalapokat, de csak rendelésre helyieknek
Fotó: Haáz Vince
A lelkész 25 éve szolgál a településen, ahol érkezésekor 397 unitárius egyháztag volt, ma már 222-en vannak. Kérdésünkre, hogyan látja a gyülekezet, a közösség jövőét, Fazakas Levente azt mondta: öt éve pesszimistább volt, de mivel azóta nem csökkent a lélekszám, bizakodva néz a jövő felé. Az itthon maradt családokban három-négy gyerek is van, helyben óvoda, iskola működik. Igaz, az V-VIII. osztályok összevontak, de sokan tovább tanulnak, egyetemre mennek.
„Amikor ide kerültem, volt a szomszédban egy idős tanító házaspár, akik kedvesen érdeklődtek, hogy mennyit szándékszunk maradni. Akkor azt mondtuk, addig, amíg jobb, nagyobb hely kerül.
– mutat rá a lelkipásztor.
Szalmából készült termékek a Bözödi György emlékházban
Fotó: Haáz Vince
A településen sok a nyugdíjas, a fiatalabbak mezőgazdasággal foglalkoznak. Több gazda is van, teheneket, juhokat tartanak. De vannak kisebb építkezési vállalkozók is, akiknél többen dolgoznak: nem ritka, hogy hétfőn elmennek egy-egy építkezésre, és pénteken jönnek haza. Most, hogy aszfaltozott út köti össze a települést Erdőszentgyörggyel, gyorsan lehet közlekedni, de azelőtt negyven percbe is beletelt megtenni a 11 kilométert. Ma már ritkábban költöznek el a fiatalok, de korábban sokan választották Székelyudvarhelyt és Székelykeresztúrt új otthonuknak.
A bözödi szalmamúzeum számos kézműves terméket vonultat fel
Fotó: Haáz Vince
Az unitárius lelkésztől megtudtuk, hogy Bözödöt a legendák földjének is nevezték. A település és Gagy között több halomsír látható, amelyek szkíta temetkezési helyre utalnak. Ezekről először Orbán Balázs írt. A helyiek úgy tartják, hogy akik aranyat kerestek a halomsírokban, átkozottak lettek és beleőrültek. A megyei múzeum munkatársai radarral megvizsgálták a sírokat, de mivel üresnek találták, nem történt meg a feltárásuk.
A falu neve eredetének két magyarázata van: az egyik szerint a magyar Beze személynévből ered, a másik viszont azt tartja, hogy amikor a Lóczfalvának nevezett falu lakó új helyet kerestek maguknak, meglátták a dús, zöld völgyet és azt mondták, Be ződ és innen kapta a falu a nevét.
Az idősebbek mesélik, hogy nem is olyan rég, a nyolcvanas évek elejéig boszorkány is lakott a településen, aki seprűn is közlekedett és óriási varangyos békával lakott.
A gép, amivel szalmakalapot lehet készíteni
Fotó: Haáz Vince
A falu legismertebb szülöttje, Bözödi György (született Jakab) író, szociográfus, történész, akinek szülőháza a központban, a kultúrház szomszédságába van, jól látható, kékre van festve. Bözödi György szülőházát az unitárius egyházra hagyta, a gyülekezet jelentős anyagi áldozattal próbálja karbantartani. Az eredeti bútorok mellett egyik szobában kis múzeum is található, ahol a szalmából készült dísz- és használati tárgyakat mutatják be. Itt nemcsak hagyományos szalmakalapok vannak, hanem szinte mindenféle dísztárgy és kisállat, mind-mind szalmából. Ezeket Berei Vilma és fia, Vilmos készítette és örökösük hagyta a közösségre. Az emlékház és a kis múzeum látogatható, a helyiek tudják, kitől kell elkérni a kulcsot.
Piroska néni egy nap alatt készít egy negyvenméteres szalmafonatot
Fotó: Haáz Vince
A 72 éves Ádám Piroska néni azt meséli, hogy édesanyja a szalmakalapgyárban dolgozott, és már csecsemő korában vitte magával, így belenőtt a szalmafonatok készítésébe, kisgyermek kora óta szeretett ezzel foglalkozni.
„Amikor a fiam katona volt és építkeztünk, kellett a pénz: gyorsan nekiálltam és készítettem pár szalmafonatot, eladtam, és máris volt, amit küldjek neki. A negyvenméteres szalmafontokat – amiből a kalapok készülnek – ma már egyre kevesebben keresik, a kőrispataki szalmakalap-múzeumba visznek belőle, ott dolgozzák fel, de nagy kereslete nincs iránta” – magyarázza Piroska néni.
Vastagság szerint válogatják külön a szalmaszálakat
Fotó: Haáz Vince
Vendéglátónk megmutatta, hogy – vastagságtól függően – külön van választva és kötve a búzaszalma: megnedvesítik és úgy készítik a fonatokat, amiből később a kalapok készülnek. A dísztárgyak, alátétek, karácsonyi díszek készítéséhez vékonyabb fonatok születnek. A felső szobájában ma is jókora doboznyi dísztárgy van új gazdára várva, míg az udvaron, házban lógnak a szalmafonatok. Egy negyvenméteres fonatot egy nap alatt készít el most, amit 30 lejért vásárolnak meg, ebből 3-4 kalap készül.
Sokan foglalkoznak mezőgazdasággi termeléssel
Fotó: Haáz Vince
Szomszédasszonya, Szakál Jolán is élteti a szalmafonás hagyományát. Ő is kisgyermek korában tanult meg fonatokat készíteni és most, 82 évesen is – ha kis ideje van, vagy unatkozik – máris kézbe veszi a szalmát. A szalmakalap varrását férjétől tanulta – most is, ha valaki Bözödön kalap nélkül marad és nem akar Kőrispatakra menni, egyet-kettőt készít, de az már nehéz munkának számít. Inkább szalmavirágokat, kis díszkalapokat, kenyértartókat, alátéteket készít. Menyével együtt dolgozik, a díszeket, konyhai használati tárgyakat két gyermek viszi el, és eladja a bözödújfalusi tóhoz érkező fürdőzőknek.
Mindketten nagy mosollyal emlegetik, hogy gyermekkorukban mennyit versenyeztek, ki tud gyorsabban szalmafonatot készíteni. Akkoriban mindenkinek ráállt a keze, ma már egyre kevesebben vannak, akik kézbe veszik a szalmaszálakat. Télen nagy kalákákat tartottak, énekeltek, meséltek szalmafonás közben, mindig volt sült vagy főtt krumpli és káposzta. Pár éve még összegyűltek páran esténként, de ahogy egyre kevesebben maradnak, elmaradt a közös fonás.
Fazakas Levente unitárius lelkész egész életét Bözödön képzeli el
Fotó: Haáz Vince
Hazafelé menet még egy utolsó pillantást vetünk a takaros portákra, a virágzó kaktuszokra, szép muskátlikra: megelégedve állapítjuk meg, hogy a forró nyári időszak után érkezett eső előtt sikerült betekintést nyerni a Maros és Hargita megye határánál fekvő település életébe. Kimaradt ugyan a több hektáros levendula ültetvény, amelyről gyönyörű kilátás nyílik a bözödújfalusi tóra, de lesz még alkalmunk azt is meglátogatni. Magunkkal visszük az unitárius lelkész szavait, aki otthonra talált Bözödön, megismerte és megszerette a helyieket, a tájat, a csendet, a falut körülölelő „ződet”.
Unitárius gyermektáborba gyűltek össze a gyerekek és anyukák
Fotó: Haáz Vince
Bözödi György szülőháza a falu központjában
Fotó: Haáz Vince
Gyermekfoglalkozások a kultúrotthonban
Fotó: Haáz Vince
Jolán néni és a kalapok
Fotó: Haáz Vince
Bözödi György emlékszobája az emlékházban
Fotó: Haáz Vince

Székelyföld szívében, Siménfalván él Ráduly János kosárfonó, aki kiérdemelte a Kosárfonás kiváló mestere címet. Apai ágon negyedik generációként viszi tovább kézműves mesterségét, ami több mint száz éve vált családjukban hagyománnyá.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!