Ha nem számítógép, akkor okostelefon: nagy a kísértés, hogy a gyerekek valamilyen kütyün függjenek
Fotó: Gecse Noémi
Tengernyi panasz van a számítógépfüggőnek tartott gyerekekre és fiatalokra. A szülők tanácstalanok, és pszichológustól várják a segítséget. Nincs azonban új a nap alatt. Az új betegségnek kikiáltott tünetegyüttes mögött a kapcsolataikban csalódott, érzelmileg sérült fiatalok állnak.
2017. július 01., 21:432017. július 01., 21:43
2017. július 01., 21:462017. július 01., 21:46
Azt hiszem, a számítógép-függőség az a lelki zavar, amiről ma már mindenki hallott. Mindenkinek van ismerőse, aki személyesen ismer ilyen esetet. Ezzel én is így voltam addig, amíg pszichológusként az első tényleges esettel találkoztam. Pontosabban az anyukájával, a gyerek ugyanis nem jött el a találkozóra. Az anyuka előállt a kész diagnózissal, és elmondta: segítségre van szüksége, mert a fia számítógépfüggő. Ezzel megspórolta a diagnózis felállításának sokszor nem túl egyszerű, de annál érdekesebb folyamatát.
Én ugyan nem szeretem, amikor készen tálalják a jelenségek megértésének módját, de felnőttként már rég nem mondok ki mindent abból, amit gondolok. Hallgattam és bólogattam. Az édesanya elmondta: nem bír a gyermekkel, aki egész nap a gép előtt ül, sokszor éjszaka is. A házból nem mozdul ki, iskolába sem akar menni.
Az édesanya fél. Nem meri elvenni a gépet, de amúgy sem oldana meg vele semmit, hiszen ott a telefon.
Senki nem tudja, mit tesz valójában, és a szülei félnek határozottan közbelépni. Ez az a hármas jel, ami azokat az eseteket jellemzi, amikor a szülők a gyermek túlzott számítógép-használatáról panaszkodnak. És ilyen esetben ők hozzák a kész diagnózist: gyermekem számítógépfüggő.
Úgy tűnik, a divatos pszichokifejezések soha nem fognak eltűnni. Időnként megjelenik egy-egy újabb, és még a szakmabeliek sem veszik mindig észre, hogy az új jelenség tartalma kétes. Ilyen most a számítógépfüggés mint lelki zavar. A kutatók szerint ilyen zavar nincs is. Igaz, így járt a székely bácsi is a viccben, amikor meglátta az állatkertben a zsiráfot, és felkiáltott: ilyen állat nincs is. Hasonlóan vélekedhetnénk mi is a kutatókról: körülöttünk ott vannak az esetek, ők meg azt állítják, hogy ilyen nincs.
Valószínűleg nekik is igazuk van, meg nekünk is az lehet, ha nem gyanakodva fogadjuk álláspontjukat. Egy új patológiai entitás (betegség vagy lelki zavar) leírásához igazolni kell, hogy a látszaton túl is valós, új jelenségről van szó, amelyet a régi fogalmak nem magyaráznak meg. A kutatók lelkiismeretesen el is végzik az adatgyűjtést, az egzotikus statisztikai vizsgálatokat, és egy olyan szakmai vitát folytatnak, amiben megpróbálnak egyezményre jutni az eredményekről. Egyelőre a szakmai vita arra hajlik, hogy számítógép-függőség nincs. A valóságban régóta ismert jelenségek ezek – új köntösben. De ez most ne állítson meg minket abban, hogy szétnézzünk a jelenség körül.
Gondolatai folyamatosan a gép körül járnak, és nem tud ellenállni használatának. Ezt a viselkedését próbálja eltitkolni családja elől. A számítógép használatával küzd szorongásai és depressziója ellen. Emiatt fontos életeseményeket elhanyagol, a számítógép előtt töltött túlzott időből származó veszteségek sem képesek rávenni arra, hogy életvitelén változtasson.
A tudományosság kritériumát tiszteletben tartva gondolkodjunk el azon, hogy a számítógép-függőség jelensége hogyan nézhetett ki, mielőtt a fiataloknak számítógépük lehetett volna. Elég, ha a nyolcvanas évekig megyünk vissza az időben. Még emlékszem azokra a srácokra, akik a rockzenébe menekültek, és viselkedésük nagyon hasonlított a mai gépmániára. Akkoriban mindenki arra panaszkodott, hogy folyton a magnót bőgetik, és ezzel őrületbe kergettek mindenkit. Másrészt kamaszként vagy fiatal felnőttként nem voltak túl jó érzelmi kapcsolatban a családjukkal, elég sok időt töltöttek elszigetelve, vagy azok társaságát keresték, akikkel szintén a rockról tudtak beszélgetni. Az iskola elhanyagolása és a szülők félelmei hasonlók voltak a mai gépmániások szüleiéhez. Persze sem számítógépük, sem okostelefonjuk nem volt, de én határozottan úgy emlékszem, hogy tudták produkálni a mai „patológiát”. Emlékszem szomszédomra, Cukira, aki akkor tizenhat éves lehetett. Anyja kétségbeesésében többször megfenyegette: „ha még egyszer…” – és itt következett Cuki családi bűnlajstroma –, akkor kidobja az összes rockzenelemezét, összefirkált farmernadrágját és a plakátokat. A viselkedés tehát sosem változott, csak a tettek típusai váltogatják egymást. Cuki anyukája ugyanúgy érezte, mint a mostani fenyegetőző, kétségbeesett szülő, hogy ha hozzányúlnak a függőség tárgyához, a gyermek kétségbeesik, és képes lesz rátámadni saját szüleire vagy elcsavarogni otthonról. Cuki ezt is megtette párszor.
Figyelembe kell vennünk, hogy az új korok technológiája tényleges változásokat is hoz. Régen a magnó vagy pick-up éjjel ki volt kapcsolva, amíg a bősz rocker aludt. Ma a számítógépek, és főleg a telefonok folyamatosan üzemelnek. Az internet nem ismer időzónákat. Amíg nálunk az emberek alszanak, lehet, hogy Oroszországban, Japánban vagy az Egyesült Államokban éppen a legfontosabb játékokat játsszák, és a mi gyermekeinknek „ott kell lenniük”. Nem térben, hanem időben. És gyakran ott is vannak: akár a számítógépeik előtt, akár a telefonjaik segítségével. Vagy lehet, hogy éppen olyan beszélgetés folyik, amiben részt kell venniük. Az online és az offline közötti elkülönülés megszűnt. Az offline állapotot már csak azok a felnőttek használják, akik a munkát próbálják ilyen módon távol tartani éjszakáiktól és családjaiktól.
Az egyik kérdés, hogy mit tudnak folyamatosan a gép előtt csinálni? A szülők ezt mindig megkérdezik tőlem. Megpróbáltam kideríteni. A válasz igazából egyszerű: mindent, amit a neten tenni, keresni, nézni lehet. Természetesen a számítógépes játékok sok időt vesznek el, de nem csak ennyi történik. Beszélgetnek ismerőseikkel, játéktársaikkal és mindenkivel, aki hajlandó bármit is mondani. Mindenféle videókat nézegetnek, ami éppen érdekesnek tűnik. És közben felépítenek maguknak egy illuzórikus világot, amelyben önmagukat counter strike-bajnokként (egyik népszerű háborús szimulátorjáték) látják, amint dollármilliókat keresnek. Olyan pénzeket, amelyet soha nem kereshetnek meg azokkal a képesítésekkel, amelyekért osztálytársaik az iskolában kínlódnak. Dolgozó apjuk, anyjuk soha nem kereshet annyit munkával, amennyiről ők álmodoznak. Csak ki kell tartani, és a legjobbnak lenni. Az internetes világ ellátja azokkal az ígéretekkel őket, amelyek megkönnyítik számukra, hogy ezt el is higgyék. Órákat töltöttem azzal, hogy az ilyen gyermekeknek megpróbáltam ellenérveket felsorakoztatni.
Az iskolával, a kortársaikkal való kapcsolat fájdalmait nem vállalják. Inkább továbbszövik az internet hőse, a számítógépek bajnoka milliomosairól szóló álmaikat.
Akármilyen kemény dió is átlépniük saját sérelmeiken, amelyeket a társas kapcsolatokban szenvedtek el, a helyzet nem nevezhető menthetetlennek. Ha sikerül egészséges baráti kapcsolatokat kialakítaniuk, olyan barátokat, társakat, szerelmeket találniuk, akik visszacsatolják őket a való világhoz, lassan az internet világának az illúziói is megfakulhatnak. Ha ez időben megtörténik, a dolgok kiegyensúlyozódhatnak. A változás gyakran lassú. Néha annyira, hogy a laikus megfogalmazása értelmet nyer: „kinőtte”. Ebben segíthet a család: ha a szülők hajlandóak felelősséget vállalni a helyzet részeseiként. Ha a családbeli helyzet változását nem a gyermektől várják el, hanem saját maguktól.
Sokszor mondják rólam, hogy a gyermekek lelki zavarában mindig a szülőket hibáztatom. Ezt persze nem így gondolom. Nem lehet a szülő mindig hibás abban, hogy milyen érzelmi traumák érik a gyermekeiket barátaik, társaik, tanáraik, szomszédjaik és a negyedbeli huligánok részéről. De abban hiszek (mert tudom), hogy a szülő lehet az, aki átmagyarázhatja kellő türelemmel a történtek tanulságait. És ha a szülő képes erre, akkor felelős is abban, hogy megtegye. Ha kellő tapintattal közeledik gyermekéhez, ha tiszteletben tartja annak esetleges titkait (intimitását), akkor a gyermek nem fogja rejtegetni mindazt, amit a számítógép előtt művel, hanem lesz egy szövetségese, akivel meg tudja beszélni sikereit, kudarcait, örömét és bánatát. És akkor a szülő véleménye ténylegesen számítani fog neki. Ebből mindenki csak jól járhat.
A szerző pszichológus és pszichoterapeuta
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!