Anyuka szép ünnepe

Anyuka idén is tökéletes ünnepre vágyott, mert mi szép család vagyunk. Nálunk mindig minden nagyszerű, mert ez anyukától mint anyától függ, és ő nem bírná elviselni, ha mások nem így látnák. Anyuka élményszerűen szült minket dúlával és csakrával (utána rögtön apuka csokrával), mi tejfakasztó örömkönnyekkel jöttünk a világra, már másnap átaludtuk az éjszakát, és nálunk azóta is minden olyan jó. Anyuka mindig szól, ha kilóg a majónk a trikó alól, vagy ha kis maszatok vagyunk esetleg. És akkor is, ha nem húzunk papucsot. Anyuka mindig húz papucsot, és nagyon vigyáz a rendre, sosem ülhetünk a kanapéra, mert lehúzzuk a csergét. Mi minden este közösen villásvacsorálunk csöndesen. Anyuka sosem pihen, azt hiszem, éjjel körömlakkoz, ha már elmosogatott, apuka eközben a meccs előtt kókadozik a fotelben, mert nem szabad a kanapéra ülni neki sem.

No, de ez most mindegy is, a lényeg, hogy anyuka már előre megálmodta a karácsonyt, amelynek úgy kell szépnek lennie, ahogyan ő mondja, mert a nő a család összetartó ereje, a tűzhely, amelyből táplálkozunk, valahogy így kell elképzelni. Emiatt az összetartó erő miatt anyuka már András napján adventi koszorúval lepte meg apukát névnapi ajándékul, amelyet ki is posztolt a fészbúkra. A képen eredetileg rajta volt apuka is, de anyuka aztán mégis levágta (úgy értem, a képről), mert a koszosabbik tréningfelső volt apukán, ráadásul kilógtak a szőrei a mellkasa felső részén a nyitott cipzár alól. Aztán december harmadikán anyuka már a frissen készített mézespogácsákat posztolta a fészbúkra, nagyon szépek lettek, mi nem díszíthettük, hogy nagyon szépek legyenek. Anyuka megfésült minket és odaültetett a pogácsák mellé, amikor fotózta őket, írta is mindenki, hogy milyen szép családja van neki. Anyuka szerint a szép mézespogácsák szép karácsonyhoz vezetnek.

Aztán anyuka mindennap meghallgatta ugyanazokat a karácsonyi dalokat, nekünk is muszáj volt hallgatnunk minden délután, hogy legyen karácsonyi a hangulatunk, mert anyukának már az van. Amikor az öcsém apukámmal egy kicsit Sepulturát hallgatott és mindketten hörögve ugráltak, anyuka nagyon megharagudott, mert kihallatszik a szomszédba, hogy nincs adventi hangulat nálunk. Van karácsonyi ajtókopogtatónk is, azt is anyuka készítette, a szomszédok meg is csodálták, mi nem szabad hozzányúljunk, mert le talál esni. Aztán anyuka megnézte, a Nőklapjacafén, hogy mi a karácsonyfadivat az idén, és sokat barkácsolt, hogy tökéletes díszeink legyenek, mert azt olvasta ugyancsak ott, hogy ő tehet róla, ha nem lesz gyönyörű a karácsonyunk.

Anyuka szegény még sok más helyen is hallotta meg olvasta, hogy neki kell tökéletessé varázsolnia az ünnepet, nagyon igyekezett, pedig nem is olyan könnyű neki: délután ötre ér haza a munkából, ott a nagytakarítás, és még velünk is mennyi baj van. Anyukának nem kell segítség a nagytakarításban, mert senki sem tudja olyan jól elvégezni mint ő, és ne mondják a szomszédok, hogy milyen úrinő. Pedig már előjött a karácsonyi derék- és nyakfájása, kár, hogy nem száj- és körömfájás, mondta apuka, és ettől anyuka sírva fakadt. Ahogy közeledett a karácsony, anyuka egyre többet sírt, a végén pedig már mindig húztunk papucsot is. Anyuka azt mondja, nem érti, hogy mitől kell neki ennyit sírnia, amikor milyen szép családja van, amelynek boldogságát a karácsony, mint örömünnep fogja kiegészíteni.

Ezt a boldogságot a disznóvágás előzte meg, amely szintén nagy ünnep mifelénk. Anyuka annak a híve, hogy amit lehet, házilag készítsünk el, mert egyébként tele leszünk mérgekkel, és gondolom, ez a szomszédoknak sem tetszene. Anyuka sokat sírt, amikor túlpirult a tepertő, de egyébként továbbra is nagyon várta már a karácsonyt. Tervezte is, hogy a disznó mely részeit fogja felhasználni a tökéletes menühöz, mert például hájszélyes nélkül nem ünnep az ünnep.

A tökéletes karácsonyi napon aztán minden nagyszerűen ment, anyuka mindent irányított: úgy csomagoltuk az ajándékokat és úgy díszítettük a fát, ahogyan ő mondta. Anyuka ekkor már sajnos kissé eszelősen tette széppé az ünnepet, sokadszorra keltek fel dalban a pásztorok, és mintha erőszakosan áradt volna a bejgli és töltött káposzta illata is. Én eléggé félelmetesnek és felfokozottnak találtam mindent, kicsit olyannak, mint a nagyüzletben az ajándékvásárláskor, amikor mindenki őrülten rohangált üveges tekintettel. Mi este hatra kész voltunk a tökéletes ünneppel, álltunk a fa körül szépen felöltözve és énekeltük a Mennyből az angyalt, és anyuka egyre biztatott, hogy bátrabban, hangosabban.

Anyuka akkor kezdett el zokogni, amikor éneklés közben megszólalt egy bekapcsolva felejtett mobiltelefon.