
Játékos bibliai együttlét egy marosszéki református gyülekezetben
Fotó: Simon Virág
A magyarok lakta területeken szinte nincs olyan régió, ahol ne szerveznék meg a KOEN (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány által összeállított Vakációs Bibliahetet. Idén a délvidékiek állították össze a programot, amely a bibliai állatokat hívja segítségül, hogy a hallgatóság jobban megértse a történeteket.
2018. augusztus 25., 20:362018. augusztus 25., 20:36
2018. augusztus 25., 20:402018. augusztus 25., 20:40
A nyári vakáció minden hetére jut egy vakációs bibliahét a nagyobb városokban, hiszen több felekezetnél szervezik ezen alkalmakat, s vannak olyan gyerekek is, akik bekapcsolódnak a reformátusok, unitáriusok és katolikusok által szervezett programokba is. Mert bár egy útmutató alapján, de mindenhol másképp szervezik meg a bibliahetet. Idén az Állati küldetésben volt a téma, s ehhez mérten érdekes és izgalmas volt a program is.
Demeter Irénke marosvásárhelyi hitoktató, aki évekig vezette a programot, elmondta: 1993-ban a hollandiai KOEN Alapítvány képviselői keresték meg és ajánlották fel, hogy Erdélyben is szervezze meg a Vakációs Bibliahét elnevezésű hitoktató programot. „Több évig a holland anyagot fordítottuk, de 2008-tól Kárpát-medencei önkéntes munkatársaink felváltva írják minden évben a programot. 2005-ben hoztuk létre Marosvásárhely székhellyel a romániai KOEN Alapítványt. A bibliahét óriási sikernek örvend, az egész Kárpát-medencében használják. Egy-egy évben 7–800 hivatásos és önkéntes hitoktató, lelkipásztor vesz részt benne. Erdélyben a református csoportok mellett katolikus, evangélikus és unitárius csoportok is használják az anyagot. Ha a számadatokat nézzük, akkor azok igen beszédesek: az elmúlt 25 évben több mint 700 ezer gyermek vett részt. Tavaly 25 év önkéntes munka után a KOEN Alapítvány vezetését abbahagytam. Fontosnak tartottam, hogy miután a régi, megbízható munkatársakból kialakult az új vezetőség, egy éven keresztül minden információt teljesen átadjak. Nem őrizgettem sem funkciót, sem feladatot, hogy lehetőségük legyen tovább vinni az ügyet.
és hogy valóban csapat dolgozott együtt, nem egy ember személyétől függött a nagy hálózat. Ma már csak gyönyörködöm a programban, és örülök a munkatársi kapcsolatokból kialakult barátságoknak” – hangoztatta a bibliahét meghonosítója.
Erdélyben négy koordinátor, Királyhágómelléken, Délvidéken, Felvidéken, Magyarországon és Kárpátalján egy-egy személy felügyeli a programot, szervez bemutatónapot és felváltva vállalja önkéntes csoportjaival a program összeállítását. A célcsoport az 5–12 év körüli gyermekek, akik részt vesznek a bibliaheteken, valamint az őket körülfogó közösségek: család, iskola, egyház. Az alapítvány honlapjáról kiderül, mindig az aktuális nevelési problémákat feltérképezve írják a programot, amelyet hat régióban ismertetnek meg a csoportvezetőkkel bemutató-ismertető napok keretében.
egyre bővülő, jól működő rendszer. Az iskolai és egyházi erkölcsi nevelést kiegészítve programunk hatásaként bízunk abban, hogy a gyermekek elfogadóbbak, önállóbbak lesznek, és fontosnak tartják a hitet, a vallásukat és nemzetüket” –olvasható a bemutatkozóban. A bibliahét céljai között szerepel: Isten közelségének örömteli megélése, a Bibliával való foglalatosság, az örömhír megosztása, az Istentől kapott képességek tudatosítása, a keresztyén értékek felmutatása, a gyülekezethez tartozás tudatának építése.
Idén a délvidékiek állították össze a programot, s a bibliai állatokat hívták segítségül, hogy minden nap újabb történeteket ismertessenek meg a gyermekekkel. A bibliahétnek az Állati küldetés címet adták, amely a gyermekek körében közkedvelt rajzfilm címe is.
A Székelytompai Missziói Református Egyházközségben a Vakációs Bibliahetet mát több mint tíz éve szervezik. Gáspár Ildikó tanítónő elmondta: a KOEN Alapítvány által megszerkesztett kézikönyv és munkafüzet segítségével tartják a programot, s ez nagy segítség, hiszen készen kapják a történetek feldolgozását, a kézimunkaötleteket, az aranymondásokat. A legfontosabb üzenetet minden nap egy igevers hordozza, ez a napi aranymondás, amit a gyerekek megtanulnak. Az idei bibliahét fő aranymondása: Légy erős és bátor (Józs 1,9 a).
„Első nap Izsák és Rebeka története a segítőkészségre buzdított, arra, hogy ne mérlegeljük, ki érdemli meg odafigyelésünket, hanem lássuk meg, hol van szükség ránk. Második nap arról bizonyosodhattunk meg, hogy Isten ígéretei beteljesednek, bízzunk benne. Isten a pusztában vándorló Izrael népének is beteljesítette a szükségleteit, életünket ma is bizalommal rábízhatjuk. Harmadik nap Bálám története arra hívta fel figyelmünket, hogy maradjunk időnként csendben, még e rohanó világban is, amikor minden megpróbálja elterelni figyelmünket, halljuk meg Istenünk hangját, hallgassunk rá, és legyünk örömmondók!
utolsó nap pedig megérthettük, hogy Isten számára mindenki fontos, mindannyian értékesek vagyunk. A pásztor utánamegy az elkóborolt juhnak, megkeresi és visszaviszi a nyájhoz. Jézus, a jó pásztor, ma is megkeresi a tőle eltávolodottakat, mert a gyermekei értékesek számára. Az a legnagyobb feladat, hogy észrevegyük, miben vagyunk jók, milyen tálentumot kaptunk Istentől a szolgálatra, és meglássuk azt is, kinek van szüksége ránk” – sorolta a programvezető. A gyerekek lelkesen bekapcsolódtak a történetek feldolgozásába, az aranymondá-sok tanulásába, sok éneket elsajátítottak, szép kézimunkákat készítettek. A mintegy 40 személy mindegyike jól érezte magát, több generáció volt együtt, hiszen a legkisebb gyerek hétéves, a legidősebb húszéves volt.
A Nyárádmenti Luka-Ilencfalván a vakáció végén szervezik meg a vakációs bibliahetet, amelyre 30–40 gyermeket várnak. Szövérffi Melindától, a helyi református lelkész feleségétől megtudtuk: a gyermekeknek nemcsak délelőtti programot szerveznek, hanem délutánit is, hogy a szülők nyugodtan végezhessék a munkájukat, s a gyermekek tartalmasan töltsék a napjaikat. „Sok kézműves foglalkozást, szabadtéri játékot iktatunk be, de lesznek vetélkedők is. Az édesanyák besegítenek az ebéd elkészítésébe, s közösen fogyasztjuk el az általuk készített finomságokat. A fiatalok segítenek a program összeállításában, és a foglalkozásokat is vezetik. Igazi közösségi alkalom a vakációs bibliahét, amely ráhangol az iskolára és az újrakezdődő vallásórákra is”.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!