Magyar nyelvű ’56-os üzenet egy amerikai hadihajóról
Fotó: Fortepan/Béla I. Barabás
Különös fotó bukkant elő néhány hete Kanadából: távoli üzenet a magyaroknak 1956-ból, egy amerikai anyahajóról. A fedélzeten hatalmas betűket formázva veszi fel az alakzatot a legénység, a jenki matrózok magyar nyelvű felirattá állnak össze: Isten segítsen. A ritka fotót a 200 ezer ’56-os menekült egyike adományozta a Fortepan képmegosztó portálnak.
2024. október 23., 11:072024. október 23., 11:07
2024. október 23., 11:182024. október 23., 11:18
Képsorozat helyett kivételesen egyetlen fénykép jelenik meg ezúttal a Fortepan válogatásában, ráadásul ez a fotó a 200 ezredik darab Magyarország privát fotóalbumában, írja a régi fotókat megosztó portál, a Fortepan online-magazin. A felvétel 1956 végén vagy ’57 elején készülhetett, egy Nápoly mellett horgonyzó amerikai anyahajó látható rajta madártávlatból.
A Coral Sea az egyik nagy, Midway osztályú anyahajója volt az amerikai haditengerészetnek. Története lefedi a hidegháború időszakát: 1947-ben, Magyarország szovjetizálásának évében bocsátották vízre, és noha a beceneve Ageless Warrior, azaz kortalan harcos volt, 1990-ben, a rendszerváltás évében nyugdíjazták.
Visszaemlékezések szerint a Coral Sea-n szolgált egy magyar származású amerikai tengerész is. Valószínűleg ő volt az ötletadó, hogy az eredetileg a legénység karácsonyi ajándékára összedobott pénzt inkább a magyar menekülteknek adják. Ezt a kezdeményezést az anyahajón mindenki aláírta, összesen 7500 amerikai dollárt ajánlottak fel a menekülteket segítő alap javára. Ugyanő javasolhatta, hogy a legénység a hatalmas magyar nyelvű üzenetet megformálja a fedélzeten. A magyar tengerész nevét és történetét azonban nem ismerjük – tájékoztat a Fortepan.
XII. Piusz pápa magyar menekült gyerekekkel találkozik Rómában.
Fotó: Fortepan/Béla I. Barabás
A Magyarországgal, a levert forradalommal és a magyar menekültekkel való szolidaritás látványos gesztusát az amerikai külpolitika is igyekezett kihasználni. A légi felvétel is emiatt készülhetett: a fotó másolatait a magyar menekültek között köröztették, még utakat is szerveztek nekik Nápolyba, hogy megnézhessék az anyahajót.
A fénykép így jutott el egy 13 éves magyar sráchoz is. Barabás I. Béla nyolcadik osztályos tanuló volt, amikor ’56 decemberében a családjával együtt elhagyták Magyarországot. Béláék a forradalom idején Ajka mellett, Tósokberénden éltek. Korábban apjának agronómusként a Rákosi-korszak nagy mezőgazdasági kísérletében, a gyapottermelés meghonosításáért kellett dolgoznia a Tolna megyei Középhídvégen, a pártba azonban rábeszélésre sem volt hajlandó belépni, és mikor a gyapot befuccsolt, neki is mennie kellett, ekkor költöztek Veszprém megyébe. A forradalomkor családi szavazásra bocsátották a kérdést: a gyerekeket is bevonva arról voksoltak, hogy menjenek vagy maradjanak. Apja és bátyja az indulásra, anyja és húga Magyarországra voksolt, így tulajdonképpen Béla szavazata döntött végül, ő pedig a kalandot választotta.
Először csak Győrig jutottak, ahol édesanyja az átszállásra várva idegösszeomlást kapott.
Hazamentek, de egy hét után ismét elindultak az osztrák határ felé. „Mindenki egy kis táskát hozott magával, az egyikben a családi fotók voltak, de alig tudtunk magunkkal vinni valamit” – mondja Barabás Béla nyugdíjas tájépítész a kanadai Saskatoonból, amikor a nyolcórás időkülönbséget áthidalva az ’56 decemberi indulásról beszélget telefonon a Fortepan munkatársával.
Barabás Béla a Falconieri-palota ablakából néz ki a Teverére
Fotó: Fortepan/Béla I. Barabás
Mire a Barabás család kijutott, Ausztria gyakorlatilag megtelt, a menekülttáborok tömve voltak. Addigra a háttérben megszületett a nemzetközi megállapodás is, hogy Ausztria csak „első menedék” lesz, a hosszú távú befogadás nagyját más országok fogják vállalni. A 13 éves Béla legélénkebb emléke a háromnapos ausztriai tartózkodásról, hogy egy bicskát kapott ajándékba, élete első saját kését. Bécsből végül zárt vonat vitte őket tovább Rómába, ahol aztán 1957 májusáig maradtak.
Olaszországban még nem volt sok magyar, az első érkezők pedig nagy szenzációt jelentettek, egymást érték az interjút kérő stábok. 1956-ról szokták mondani, hogy ez volt a világ első, élőben közvetített forradalma, a Pesten nyüzsgő külföldi tudósítók közül nem hiányoztak az olaszok sem.
„Viva papa, viva, papa!” – hallotta mindenhonnan Barabás Béla, aki maga is úgy emlékszik, hogy tárt karokkal fogadták őket Olaszországban. Neki gyerekként ez leginkább óriási kaland volt. Tévékamerák, tenger, egyszer még a szintén Olaszországba került Puskás is feltűnt egy nyitott autóban az ünneplő tömeg karéjában.
A családot először egy kiürített árvaházban helyezték el. Egy szobában négy-öt család élt együtt, de egyébként jó volt az ellátás, a gyerekeknek nagy élmény volt, hogy rendszeresen kaptak déligyümölcsöt is. Ezek egy részét Béla néhány líráért eladta az olasz gyerekeknek – a pénzt mozira költötte, ahol amerikai kovbojfilmeket nézett.
A túlzsúfolt árvaházból a Barabás család három hónap után sokkal jobb körülmények közé, egy régi római palazzóba került. Bár ő a magyar nagykövetségként emlékszik rá, valószínűleg a Tevere partján álló Falconieri-palota lehetett, ahol korábban a Collegium Hungaricum működött. A magyar politikai rendőrség a forradalom napjaiban elhagyta az épületet, ami így megüresedett, és a Pápai Magyar Egyházi Intézet segítségével magyar menekülteket helyeztek el itt is, főleg magyar egyetemistáknak és professzoroknak lett az átmeneti otthona. Barabásné a konyhán kapott munkát, így költözhetett be a család is a XVI. századi palotába, Béla pedig Pásztor Verával, a budapesti Operaház híres táncosával együtt pucolhatott krumplit a konyhán.
A Barabás család egy szökőkútnál Tivoliban
Fotó: Fortepan/Béla I. Barabás
Mindez átmeneti idő volt, mielőtt a magyar menekültek a végleges befogadó országukba mennek tovább Olaszországból. Addig is igyekeztek kihasználni az időt, így nagy volt a lelkesedés, amikor meghívót kaptak Nápolyba az amerikaiaktól.
Csak felnőttek mehettek, de mindenki nagyon örült a lehetőségnek, hogy valami különlegeset láthatnak. Mindenki meg volt lepve, hogy a kormányos meg tudta győzni a matrózokat, hogy kiírják: ISTEN SEGÍTSEN. Ezt nagyon hálásan fogadták az emberek – magyarázza a Fortepánnak Barabás Béla.
A munkaerőigény meghatározó volt Kanadában is, ahová végül a magyar család került. Bélánál egy tüdőröntgen TBC-gyanút állapított meg, így adódott Kanada, ahová előzetes negatív minta nélkül is lehetett menni.
A „szabadságjáratok” néven ismert repülők légihídon, óceánjárók a tengeren ezrével szállították ingyenesen a magyarokat Kanadába. A Barabás család hajója, egy nem túl bizalomgerjesztő öreg lélekvesztő Le Havre-ból indult az Európa különböző menekülttáboraiból összegyűjtött áttelepülőkkel, hogy egy hét folyamatos tengeribetegség után partra tegye őket Quebec Cityben – az egyik legrégebbi észak-amerikai városban, ami Róma után mégiscsak egy falunak tűnt leginkább. A magyarok itt kaptak fejenként 15 kanadai dollárt, és három ingyenes vonatjegyet, hogy menjenek vele Kanadában, ahová csak akarnak. Megérkeztek.
A magyarok befogadása azóta is a nemzetközi menekültügy sikersztorijának számít, ami megerősítette a menekültjogokat és a későbbi menekültpolitika intézményrendszerét – írja összefoglalójában a Fortepan.
Mi, magyarok a történelem kegyeltjei vagyunk, szabadok és büszkék múltunkra, hőseinkre – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, Závogyán Magdolna kedden Lakitelken.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit idézik fel, és az emléknap tematikájához kapcsolódó műsorokkal, filmekkel várják a nézőket, hallgatókat szerdán a közmédia csatornái.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!