Székelybós, a kalákában felrázott falu

A település első írásos említése 1567-ből maradt fent. A hagyomány szerint a törökök által elpusztított Kisernye lakói telepedtek le Bósba. Kisernye 1580-ban már elpusztult falu a délkeleti völgyben. Székelybós reformáció előtti katolikus hívei és a reformáció utáni református hívei Kebeleszentivánhoz tartoztak: Ali basa 1661-es ostromát követően együtt tartották fenn és újították meg a kebeleszentiváni templomot. A hagyomány a falu feletti Kápolnáshegyen álló erődített imaházról tud, amelyet a tatárok semmisítettek meg. A jelenlegi római katolikus imaház 1927-ből való, református templomát 1946-ban fejezték be. Az 1940-es évek derekán háromszáz főt számlált, azóta folyamatosan fogy. A közigazgatásilag rohamosan fejlődő és iparosodó Koronkához tartozó kis falu nagy testvérének ellentéte: bár 2007 óta aszfaltút vezet ide, állandó lakossága alig haladja meg a százat. Néhány éve azonban felfedezték a városi zaj elől menekülő fiatal magyar családok: az életerős középkorúak és a jövőt jelentő fiatalok által elhagyott Székelybósba értelmiségi családok kezdtek beköltözni. Mindnyájan a csendet, a tiszta levegőt, a hagyományos faluközösséget keresték, s részben meg is találták. A kényelem megteremtése sem lehetetlen, hiszen a faluban villany és földgáz van, s talán jövőre a vezetékes ivóvíz és a csatornahálózat is kiépül. Egyik család hívta a másikat, ismerősök és jó barátok, tanárok és tanítványaik lettek egymással szomszédok. A költözés és beilleszkedés utáni esti beszélgetések, borozgatások során egyre gyakoribb téma lett, hogy ki mit tehetne választott falujáért.

Kentelky Endre, a Sapientia Egyetem adjunktusa (portrénkon) hat évvel ezelőtt vásárolt itt telket, Kiss Loránd restaurátor akkor már a faluban lakott. „Egyetértettünk abban, hogy fel kell ébresztenünk Csipkerózsika álmából a települést, s ehhez segítségre lesz szükségünk. Közösen 1,2 hektárnyi telket vásároltunk a napos oldalon, s ide hívtunk még pár magyar fiatal családot közösséget alkotni. Van közöttünk informatikus, állategészségügyi mérnök, tanár, művész, lovas farmot működtető vállalkozó. Heten létrehoztuk a Székelybósért Egyesületet, hogy közösen merjünk nagyot álmodni és azt meg is valósítani” – fogalmaz az egyetemi oktató.

Templom Facebook-jellel

A közös munka a környékbeli patakok, erdők takarításával kezdődött, hiszen a túrázó, szabadban játszó gyerekeknek, családoknak fontos volt a tiszta, egészséges környezet. Ezt első alkalommal még kételkedéssel és némi ellenségeskedéssel fogadták a helyiek. Az egyesületbe tömörülők első nagy terve a római katolikus templom felújítása lett. Az elhanyagolt kápolna környékét kitakarították, belsejét kifestették. Amikor festésről beszélünk, nem egyszerű meszelésre gondolunk. Kiss Loránd restaurátor és segítői a teljes belső vakolatfelületet eltávolították, a friss vakolatra pedig középkori freskótechnikával készült festmények kerültek. A falakon olyan ismert erdélyi templomok falképeiből inspirálódtak, mint Székelyderzs, Bögöz vagy Marosszentanna. De nem maradt el az újítás sem, hiszen éppen a bejárat mellett az Istennel való kapcsolat ápolásának akadályait ábrázoló festményen láthatjuk többek között a közösségi oldal (Facebook) jelét és a laptopot is. A katolikus kápolnát a faluban valamikor hagyományos, de sokáig feledésbe merült Szent Anna-napi búcsún avatták fel, az ünnepséget falunappal kötötték egybe.

Helyben festettkazettás mennyezet

Idén került sor a református templomra is. Májusban kalákát szerveztek az épület környékének megszépítéséért. Rigmányi Arnold koronkai lelkész ezt kitűnő hangulatú, jó munkakedvű példás összefogásnak nevezte. A helyi református gyülekezetnek mintegy hetven tagja van, többsége idős. Mivel az egész falu összefogott, itt is jól haladtak a munkával. A környék rendbetétele után elkezdődött a templom belsejének díszítése. A Sapientia Egyetem és a művészeti gimnázium diákjai, valamint a helyi asszonyok kétszáz mennyezeti kazettát rajzoltak és festettek meg Kiss Loránd irányításával. A növényi ornamentika mellett a mennyezetre felkerült a nemzeti jelkép és a református egyház címere is.

Látogatásunk idején megnéztük mindkét templomot. A kis katolikus kápolna előtt a Székelybósért Egyesület elnöke arról mesél, milyen terveik vannak, hova szeretnének falumúzeumot kialakítani, hol lesz a játszótér, és milyen megoldásokkal akarják egy nagy parkká alakítani a két istenházát és a kultúrotthont körülölelő telket. Még hátra van a rogyadozó görög katolikus harangláb, amelyet az ökuménia jegyében szintén rendbe szeretnének tenni.

Összeszokott közösség

Az egykori Csipkerózsika álmából felébredt Székelybós kapcsán az összeszokásról és az ingázásról beszélgettünk. Megkérdeztem, hogyan sikerült alkalmazkodni a mintegy negyven beköltözöttnek a faluközösségbe, illetve a helybéliek hogyan szokták meg a jövevényeket és a velük érkező pezsgést. Kentelky Endre arról beszél, hogy októberben temetőtakarítást szerveztek. A faágakkal, bozóttal benőtt, elhanyagolt sírokat megpróbálják láthatóvá, a temetőt pedig megközelíthetővé tenni: ez a közös munka is bizonyítja, hogy mára összeszokott a közösség. „Sokan eljöttek azok közül is, akiknek tulajdonképpen nincs semmi köze a temetőhöz, mert szeretteik nem ide vannak eltemetve, viszont sok tősgyökeres falubeli is együtt dolgozott velünk. A temetőtakarítás meghívójára Széchenyi István idézetet írtunk: »ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg temetőit«. Két napot dolgoztunk a temetőben, de még mindig sok a tennivaló, sok megmentésre váró régi sírkő van” – magyarázza Kentelky.

A Marosvásárhelyre történő ingázás ma már nem nehéz. A beköltözött fiatal családok saját gépkocsikkal oldják meg a közlekedést. Beszélgetőtársam például hét óra után pár perccel már elindul családjával otthonról, hogy még a nagy reggeli forgalom előtt letegye gyermekeit az iskolába, majd visszaérjen az egyetemre. Hazafele jövet a gyermekek rendszerint elbuszoznak az egyetemig, majd onnan közösen jön haza a család. Az idősebb bósiak – akiknek nincs lehetőségük saját gépkocsival utazni – a községközpontba, Koronkáig, a háziorvoshoz vagy a patikáig úgy jutnak el, hogy felkérezkednek a helyi gyerekeket szállító iskolabuszra.

Várják a fiatal családosokat

Hazafele jövet odaköszönünk a szüreti bálozóknak. Mint kiderült, sok városi ismerős van a gyerekek kíséretében. Az egyik gyerek családja itt lakik, és az osztályközösség jó ötletnek tartotta, hogy közös szüreti mulatságot szervezzenek székelyruhás műsorral és falatozással a bósi kultúrotthonban. Búcsúzáskor Kentelky Endre szívünkre kötötte, azt is írjuk meg, hogy a faluban van még bőven hely olyan fiatal, gyermekes magyar családok számára, akik értékelik a szépet, a csendet, és egészséges, nyugodt körülmények között szeretnének gyermekeket nevelni. A Székelybósért Egyesület alkuképes partnerként telek- és házvásárlásban is segít nekik.