Sevilla és Granada lenyűgöző hangulata

Amikor a Granadába tartó buszról megpillantottam a Sierra Nevada több mint háromezer méter magas hófödte hegycsúcsait, már sejtettem, hogy az Alhambra révén elhíresült andalúz város sok meglepetést tartogat.

A következő rácsodálkozásra nem kellett sokáig várni, a kis panzióban, a tulaj a „magyar” szó hallatán csillogó szemmel, lelkesen kezdett beszélni a fiatalkora legjobb, szimfonikus rockot játszó zenekaráról, az Omegáról, majd megmutatta féltve őrzött bakelit lemezét, az Időrabló angol nyelvű változatát.

Az első felfedező utam a zsidó negyed, majd a muzulmán negyed fele vezetett, ahonnan rálátni a helyi gitánók, azaz a zenész, táncos cigányok sziklába vájt lakásaira is. A kulturális elegy biztatóan hangzott.

Az egykori arab, muzulmán negyed, az Albaycín fele vezető meredek út, a szűk utcák és terek valami egészen újat mutatnak… mintha visszakerülnénk a hatvanas évek hippi-világába. A földön korunk hippijei ülnek, kezdetleges kézműves termékeket, a közeli fákról letört mimóza ágakat árulnak, zenélnek, táncolnak, trapéznadrágot, szakadt farmert, hosszú szoknyát viselnek, hajuk is hosszú, esetleg berasztázott. A kis tereken felgyűlnek körülöttük a bámészkodók, tapsolnak, bekapcsolódnak a táncba, mindenki jó hangulatban, lazán iszogat, nevetgél.

A hegyre épült Albaycín negyed fehér házainak sorát néhol egy-egy templomocska, a mimóza fák sárgája töri meg. Minél magasabbra mászunk, annál többet látunk az alattunk elterülő városból. A helyi mecsetecske udvara ideális hely a táj, a környék csodálatára, a kilátás a város fehér és különböző pasztellszínű épületeit, a szembeni hegyen látható, pártázatos fallal körülvett Alhambrát és a havas hegyek csúcsait egyaránt magába foglalja.

Az Alhambra csapdái

Az Alhambra tipikusan a turista látványosságokhoz kapcsolódó reklámot, túlbonyolított jegyvásárlási rendszert, s persze a felkészületlenül érkező számára ügyes kis „csapdákat” tartogat. Természetesen bárkit kérdezünk, minden nagyon messze van, minden hegy nagyon magas, jó pénzért buszra kellene ülni. Mint kiderül, legtöbb esetben 10-15 perces sétányi távolságokról van szó. Az Alhambrába előre megvett jeggyel ajánlatos menni, még így is vár a látogatóra egy sor, a Nazarín dinasztia három uralkodójának lélegzetelállító palotái csak a jegyen feltüntetett időpontban tekinthetők meg, korlátozott számban.

A paloták túlzás nélkül lenyűgözőek, a mór építészet remekei, felfoghatatlanul elaprózott faragványok borítják termeinek falait, oszlopait, elegáns árkádjait, az iszlám ízlésvilágot tükröző növényornamentika, kalligrafikus jelek díszítik a felületeket, melyek néha színesek, néha fehér egyszerűségben kápráztatják el a látogatót. A sztalaktit-boltozatok már csak megkoronázzák a rengeteg díszítéssel sem giccsesnek vagy túldíszítettnek ható épületeket. Elképesztő az itt munkálkodó névtelen művészek szakértelme, tehetsége, szinte fel sem lehet fogni, hány ember, mennyi idő alatt, egyáltalán hogyan hozta létre ezeket az ötvösmunkákhoz illően aprólékos faragványokat, kemény kőből.

A termek rendszerét belső udvarok egészítik ki, medencékkel, kutakkal, az egész Alhambrát „bejárja” a 13. században kialakított bonyolult hidraulika által vezetett víz. A palotákból kiérve a kertek teraszos látványa tárul elénk: narancsfák, zöldségek, fűszernövények teremnek ma is a hatalmas területen. A Generalife nevű kisebb palota még egy dombbal fennebb található, jó kilátást biztosít a szemben fekvő Albaycín negyedre. Az Alhambra nem csak a muzulmán uralkodók korának emlékeit őrzi, V. Károly centrális palotája a spanyol reneszánsz tökéletesen harmonikusan, szabályosan megalkotott épülete. Az Alcazaba bástyái a védelmi rendszer impozáns elemei, a kilátás itt is megéri a jó néhány lépcső megmászását.

Izgalmas elegy

A város központjában bóklászva még rálelhetünk a mór építészet más emlékeire is, melyek hangulata az arab negyedből levezető utcák által teljesedik ki. Utóbbiak tele vannak keleties hangulatú kávézókkal, teázókkal, vízipipát kínáló helyekkel, a muzulmán világ bazárjainak hangulatát idéző üzletekkel, melyek elsősorban ékszereket, ezüstöt, intarziás dobozkákat, bugyogókat, kendőket, kerámiát kínálnak.

A negyedet elhagyva az üzletekben már megtaláljuk a jellegzetes spanyol „szuveníreket” is, bikát, flamenco-táncosnőt formázó nippeket, helyi kerámiát, legyezőket, festettet, faragottat, áttörtet, minden színben, fából, papírból, csipkéből, s természetes a világ minden táján divatos hűtőmágneseket, kulcstartókat minden Spanyolországhoz köthető formában.

A város katedrálisa a maga monumentális méreteivel a központ üzletei, bazári hangulatú utcái közé szorult. A székesegyház melletti gótikus stílusú kápolna a katolikus királyok, Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd nyughelye. A katedrális barokk formái letisztultak, egységes fehér, márványszín uralja a teret, az összkép egy méretei által lenyűgöző harmonikus alkotás, melyben még fel-feltűnnek az egykori gótikus templom elemei, a külső támívek vagy egy belső középkori kapuzat formájában.

Granada izgalmas elegy, nem lehet egy-két jelzővel leírni a várost, sem művészetileg, sem kulturálisan, sem a hangulatát tekintve. Nem „csak” egy spanyol, nem „csak” egy andalúz város, hiszen teljen más, mint Sevilla, Córdoba, és nem csak a körülbelül nyolcszáz éves építészeti emlékeinek mór stílusa idézi a kelet mesés világát, a várost ma is belengi egy nyugati világtól távoli érdekes légkör.

Az emberközeli Sevilla

Sevilla Spanyolország harmadik legnagyobb városa, mégis a sajátos bája, az emberközelisége adják igazi varázsát. Bármelyik irányból közelítjük meg a várost, a tipikus andalúziai táj, a végeláthatatlan, olajfákkal beültetett mezők után felüdülést jelentenek a Guadalquivir-parti város zöld parkjai, mediterrán növényekkel, narancs és citromfákkal, pálmákkal, ciprusokkal.

A város hatalmas katedrálisa meglepően hat hihetetlen méreteivel, amikor végre sikerül kikeveredni a keskeny utcák labirintusából, a művészi kialakítású, elképesztő igényességgel megalkotott kovácsoltvas erkélyek gazdag tárházából. (Ezek az erkélyek egyébként – melyeknek még az alsó, azaz a járókelők feje fölötti része is, színes, díszített kerámia csempékkel kirakott – egész Sevillában végigkísérik a barangolót.)

A gótikus katedrális a muzulmán hódoltság emlékét is őrzi, de belsejében a barokk kor túldíszített, felfoghatatlanul elaprózott dekorációjú kegytárgyai uralkodnak. A székesegyház tornya – egy rendelet szerint a városban nem épülhet magasabb ház vagy templom –, izgalmas kilátást biztosít Sevillára, melynek látképét a fehér házak dominálják, a nyitott harangtornyok, az Alcazár és a híres bikaviadal aréna.

Kilépve a katedrálisból meglepően hatnak a kissé esetlen utcai flamenco táncosnők, akik inkább hangulatot teremtenek, táncuk nem a művészet kategóriájába tartozik. A téren lépten-nyomon rozmaringot áruló hölgyekbe ütközünk, akik kissé erőszakosan nyomják a bámészkodó kezébe az illatos fűszernövényt, amelyet helyi specialitásnak, óvó, szerencsét hozó növénynek tartanak.

Azt hiszem, aki megnézi a sevillai Alcazárt, a Károlyok Palotáját, rozmaring nélkül is szerencsésnek érezheti magát: az Ezeregyéjszaka meséinek világába cseppen, gazdag növény- és állatvilágú kertek, iszlám ízlésű csempés, mozaikos szobák, termek rendszerébe.

Bevallom, nem számítottam ilyen építészeti élményre Sevillában. A palota varázsa fokozatosan bontakozik ki, a „szerény” mozaikos belső udvarok, a faragott falfelületek, a sztalaktit boltozatok, patkóívek, medencék, szökőkutak harmonikus találkozásánál érik el tetőpontjukat.

A kertek külön élményt jelentenek. A francia típusú labirintus, a sétálgató pávákkal, kacsákkal, papagájokkal teli angolpart ginko-, tölgy- és gesztenyefáival szinte mesés világként hat.

Sétára hívó helyek

Ilyen távol minden hazaitól a muzulmán, andalúz emlékek rengetegében külön izgalmat jelent, hogy Sevilla az 1992-es világkiállítás óta egy Makovecz Imre által tervezett épülettel is büszkélkedhet. Jóleső a ráismerés a magyar építész tipikus stílusára, melyet az egyik kolozsvári református templomról, a csíkszeredai katolikus templomról, a sepsiszentgyörgyi ravatalozóról ismerhetünk. És még izgalmasabb, hogy abban a világban, ahol Dalí, Gaudi, Miró, Picasso stílusa uralkodik, ahol a középkori katedrális mellett Henry Moor szobrainak másolatai kaptak helyet, Makovecz pavilonja a maga modernt és hagyományost ötvöző egyéni stílusával tökéletesen illeszkedik a spanyol és katalán művészek sajátos világába.

Sevillában hosszú sétákhoz helyszín bőven akad. A Maria Luisa park a szomszédos Espana tér miatt is érdekes célpont. A tér szintén egy világkiállításra épült. A historizáló tér jól mutatja, hogy tudatosan épült, hídjai, épületei, mesterséges tavacskája tökéletes rendbe szerveződnek. A zománcos kerámiával borított lámpaoszlopok, balusztrádok, elegáns hidacskák, a déli napfényben és este a lámpáktól megvilágítva egyaránt fénylenek, csillognak azt tükrözve: a tér reprezentatív céllal épült, hogy lenyűgözzön.

„Carmen dohánygyára”, melyben ma egyetem működik, meglepő látvány: a gyárat vizesárok veszi körül. Lenyűgöző, hogy a visszafogott barokk épület 18. századi, azóta gyárként működött, az 1920-as évek közepéig több tízezer nőnek munkát adva.

Sevillában a Guadalquivir egy teljesen új arcát mutatta meg, mást, mint Córdobában. A körülbelül 150 kilométer alatt nagyra duzzadt folyót sétányok kísérik, pálmafás, virágos kiépített part, padokkal, sörözőkkel, sok-sok pihenő, sportoló, szórakozó emberrel. A nyüzsgés nem csak a folyópartot jellemzi, a város központja éjjel még inkább él. Turisták és helyiek tömege keveredik, megsokasodnak az utcai táncosnők, gitárosok, zenészek, előtűnnek fiesztázó spanyol fiatalok csoportjai. Késő este is minden nyitva van, üzletek, cukrászdák, vendéglők egyaránt.

Sevilla igazi nagyváros, nyüzsgő, tele látnivalókkal, és igazán spanyol, andalúz, jellegzetes épületekkel, jellegzetesen életvidám emberekkel. Az a hely, ahol a kulturális látnivalók mellett egy folyóparti séta, az ücsörgés egy parkban is élmény lehet, ahová az ember visszakívánkozik, mert túl a megnézendő látnivalókon is jó ott lenni, jó a város hangulatát, lüktetését érezni.