Hazatért a bakator az Érmellékre

A bakator története

Bihardiószegen, ahol éppen folyamatban van a bakator visszahonosítása, úgy tartják: annyi volt a pince, ahány ház volt a faluban. A dombokba mélyesztve ma is hatalmas borházakra, borőrzőkre lehet bukkanni, ahol akár 600–800 akós hordók sem mennek ritkaságszámba. Egy részükben ma is tárolják a hegy levét.

A diószegi szőlőhegy hagyománya az 1569–1578-as évek időszakára vezethető vissza. 1806 után, amikor a Zichy család átvette a diószegi uradalmat, az ágazat fejlődését nagymértékben támogatta a nagy tapasztalattal rendelkező Zichy Ferenc, aki a helységet Európa-szerte híres bortermelő vidékké változtatta. 1860 után a diószegi borok több nemzetközi versenyen is részt vettek, és számos díjat nyertek a bakatorral.

Adomák, mondák és a szőlő kultúrtörténete

A diószegi Padalja-dűlő pinceházai agyagos domboldalba rejtve őrizték a bort. A Tessék-sornak és a Padaljának ma is közszájon forgó története van. A bor dicsőségesebb idejében a jó szomszédok, barátok betessékelték egymást egy-egy pohár borra – innen a Tessék-sor elnevezés. A békés atyafiak addig-addig iszogattak, amíg a pad alá nem itták magukat. Így maradt rajta a dűlőn a Padalja elnevezés.

Borbély Gábor, a nemrég elhunyt érmelléki születésű helytörténész a diószegi szőlőtermesztés történetét idéző mondák alapján írja, hogy az első szőlőtőkéket a váradi basának tulajdonítják. Mohamed messze volt Diószegtől, így a tilalom ellenére a törökök is boldogan éltek a hegy levével. Tény, hogy az érmelléki szőlőkultúra kezdetei jóval a félhold előtti időkre nyúlnak vissza. Nagykágyáról 1414-ből, Kiskerekiből 1461-ből már vannak adatok a szőlőtermesztésre vonatkozóan. A 16. századi dézsmajegyzékek tekintélyes bordézsmáról szólnak, amely nem képzelhető el kiterjedt szőlőtermesztés nélkül. 1570-ben Asszonyvására, Érolaszi, Kiskereki határában 45 szőlősgazdának már 24 hold szőlője volt.

A diószegi szőlőhely szájhagyomány alapján Nagy Lajos király idejéig vezethető vissza, aki az első diószegi szőlővesszőket ültette, ez tehát a 14. század közepét jelenti. „Ennek állítottunk emléktáblát egy talpalatnyi kis területen, amelyet 2014-ben avattunk fel. Azóta minden évben megemlékezünk erről, amikor Szent Orbán táblájához felzarándokolunk a helyi gazdákkal, barátokkal” – meséli Heit Loránd borász.

Az Érmellék édes gyermeke

Középérésű, kitűnő bor- és csemegeszőlő. A bora kitűnő zamatú zöldesbe játszó sárgásszínű, savakban gazdag nedű. Hat–nyolc, sőt tizenöt év kell hozzá, míg zamata kifejlődik. Az elmúlt években a vidék borászatának egykori dicsőséges múltját, a Heit családon kívül több helybéli gazda is igyekszik visszaállítani, aki a körülményekkel dacolva évtizedek óta próbálja fenntartani szőlészetét.

A Heit Pince

Számos régi pince mellett a Heit Pince is a híres Padalja-soron található. Az egykor borház nélkül létező pincét 1981 augusztusában vásárolta meg a család, majd 1983-ban építtettek elé egy présházból és egy tanyaszobából álló épületet, amelyet 2016 őszén vendéglátásra is alkalmas borterasszá alakítottak át. A mintegy 25 méternyi, sárga agyagos löszbe fúrt pince nemes penésszel benőtt, nagyméretű téglákból boltívesen kialakított „szentély”, amely egyben a fahordókban érő boroknak is megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat biztosít.

A családi birtok közel négyhektárnyi terület, amelyből másfél hektáron már szüretelgetik a bakatorfürtöket.

A bakator szőlő visszatelepítése 2013 májusában kezdődött. A visszatelepítés célja a hagyományápolás, a borkultúra és a borturizmus felélesztése az Érmelléken. A helyi gazdáknak magyar borászok segítettek az oltványok életképesítésében. Az új bakator szaporító anyagát – amely genetikailag ugyanazokat a tulajdonságokat hordozza, mint az egykori száz éves helyi szőlőtőkék – a Szatmár megyei Avasújvárosról szerezték be, majd Magyarországon, a Dunántúlon oltották le. Innen került vissza Diószegre mintegy ezer vessző Heit Lorándék családi szőlészetébe. Az oltványok három év múlva teremtek először és ötévesen már eresztik a régi Zichy-féle aranyérmes levet.

A bakator kitörési lehetőség

Bihardiószeg szeretné mindenáron felhívni a figyelmet az érmelléki borokra, így májusban a Zichy-kastély kertjében megszervezték a Bakator bor- és gasztrofesztivált. A rendezvénnyel sikerült felhívni a borszerető nagyközönség figyelmét arra, hogy akár Debrecenből, akár Nagyváradról érdemes felkeresni az Érmelléki borvidék pincéit és megkóstolni a fehér és vörös nedűket. Ez alkalomból jelentették be a Bakator Szövetség megalakulását is. A közös nyilatkozatban öt borász, a délvidéki Maurer Oszkár (Hajdújárás), Málik Zoltán (Badacsony), ifj. Bencze István (Hegymagas), Bartos István (Avasújváros) és Heit Lóránd (Bihardiószeg) mint a Kárpát-medencében az ősi szőlővel, a bakatorral foglalkozó szakember kijelentette: összehangolva munkájukat együtt lépnek fel a fajta és a bor felélesztéséért és népszerűsítéséért. A szövetség fővédnöke Papp László, Debrecen polgármestere, védnöke Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere, illetve szakmai védnökei Kaló Imre szomolyai borász az egri borvidékről és Kovács Pál szakújságíró.

Heit Lorándot arról kérdeztük, mekkora az esélye annak, hogy az érmelléki ősi bor visszanyerje régi hírnevét, ami ugye minden bornál abban rejlik, milyen sokáig őrzi meg minőségét, aszúsodik-e és a „hazatért” borszőlőt a visszatelepítés mellett vissza lehet-e „nemesíteni óborrá”, hiszen a jó kézműves borok régi patinája éppen a régi palackokba zárva rejlik. Bihardiószeg fiatal borásza megingathatatlanul hisz a bakator aszú feltámadásában. Mint mondta, tavaly még csak szüretelgettek a négyéves tőkékről, de számításai szerint a másfél hektárnyi ősi fajta néhány év múlva ontani fogja a domb levét, így akár 15–20 hektó borból a jó aszúra is van garancia, mert a fajtának savas gerince van, vagyis nemcsak a gyors kereskedelmi célokat szolgálja majd.

– mondta Heit Loránd, akinek bora az Érmelléki Gazdák Egyesületének nagyvásárain is egyre keresettebb portéka.

A bor becsülete

A bor története egyidős az emberiség történetével – tartja a mondás. S valóban, a „palackba zárt napfényt” költők százai dicsőítették évszázadokon át. A magyar ember számára pedig különösen fontos volt, hiszen „életében e világra fordulásától a koporsója rovásáig a bor mindenütt szerepelt. Hadas időkben és békességben, viadal előtt és után, győzelemkor és vereség után, böjtben és mátkázó hétben, menyegzői lakodalmakon és torokon, borszűréskor és takaráskor, a sokadalmakon és vásárokon, az unszolás és a szerződés előtt és után bort ittak és egymást borral becsülték” – írta a jeles történész, Takáts Sándor. Nemegyszer énekelték meg a magyar költők is Balassi Bálinttól kezdődően Csokonai Vitéz Mihályig, mint vitézi tettekre sarkalló, virtust serkentő, férfiúi búbánatot feledtető isteni adományt.