Falusi jószolgálat gyerekeknek és időseknek

A marosszéki Szentgericéről 15 évvel ezelőtt elindult erdélyi falugondnokság-mozgalomba eddig mintegy 30 magyar falu kapcsolódott be, elsősorban a három székelyföldi megyéből, de szilágysági település is akad. A Magyarországon kifejlesztett szolgáltatást a budapesti Országgyűlés már a kilencvenes években törvényben szabályozta, és a helyi önkormányzatok finanszírozzák. A falugondnokságnak az Erdélyben megvalósult változata a magyarországitól függetlenül született, de az utóbbi évtizedben számos kapcsolatfelvétel történt a magyarországi hálózattal: sok területen sikerült átvenni az anyaországi tapasztalatokat.

A falugondnok egy kis település mindenese. A legközelebbi községközpont vagy kisváros patikájában váltja ki a beteg emberek receptjét és szociális ebédet hord ki. A használatba kapott gépkocsival iskolába szállítja a gyerekeket, szakorvosi vizsgálatra a betegeket, és ha erre van szükség, bevásárol az időseknek. Az igen szerteágazó szociális munkák mellett segít a hivatalos ügyek intézésében – ő a helyi lakosság és a községi önkormányzat közötti kapcsolattartó. Részt vesz a kulturális, közművelődési tevékenységek szervezésében. Az állást megpályázó falubelinek a közösség által elismert komoly és felelősségteljes embernek kell lennie.

A kezdetek

Egy jól működő amerikai kapcsolat állt az indulás mögött – magyarázza a 15 évvel ezelőtt, Szentgericén szolgáló Balázs Sándor unitárius lelkész (portrénkon). Egyesült államokbeli testvér-gyülekezeti kapcsolataiknak köszönhetően orvosi és fogorvosi rendelőt, gyógyszertárat és orvosi lakást magába foglaló egészségügyi házat építettek. Helybenlakó, itt dolgozó háziorvost akartak a faluba: a tervük megvalósításához egy 770 lakosú település számára ez volt az egyetlen megoldás. „Az épület átadási ünnepségét követő ebéden amerikai barátaink megkérdezték, mi legyen a következő lépés, miben tudnának még támogatni? Elmeséltem nekik, hogy a szentgericei gyerekek 3,5 km-t gyalogolnak napi rendszerességgel a backamadarasi iskolába és vissza – ezen kellene változtatni egy iskolabusz megvásárlásával. Támogatóink rábólintottak, és a tőlük kapott pénzen 1999 decemberében hoztam Németországból egy mikrobuszt” – emlékezik a kezdetekre a két éve a marosszéki Magyarzsákodon szolgáló lelkész. 2000 januárjában kezdte el a gyerekek szállítását a falu és a községközpont, Backamadaras között. Időközben az idős emberek részéről érkezett megkeresések ráébresztették: a gyerekek ingáztatásán túl rengeteg más tennivaló is akad a faluban. Az önkéntesen vállalt falugondnokság szerteágazó szolgáltatássá nőtte ki magát a vasárnap, szószéken szolgálatot teljesítő és hét közben az emberek ügyes-bajos dolgait intéző lelkész számára. Balázs Sándor jó érzékkel ment elébe a később jelentkező félreértéseknek: Tiboldi Alapítvány néven felekezetközi civil szervezetet jegyeztetett be, amelynek kuratóriumában az unitárius és a református lelkész, valamint a két gyülekezet gondnoka mellett vegyesen vesznek részt unitárius és református falubeliek. Ezzel el akarta kerülni a későbbi disputákat arról, hogy a faluközösségnek szánt egészségügyi ház, illetve a szárba szökött falugondnokság csak az unitáriusokat illeti meg. Egyesek szűklátókörűségén azonban ez sem segített, hiszen amikor a falugondnoki, munkakönyves állásra református fiatalembert alkalmazott – a jelentkezők között ezt találta az állásra legmegfelelőbbnek –, unitárius hívei közül néhányan mégis megsértődtek. Balázs tiszteletes szerint kezdeményezése nem felekezetfüggő: igazán jól csak ott működik, ahol a felekezetközi különbözőségeken átlépve, teljes mértékben szolgálja a teljes faluközösséget. Az első fecskeként megjelent szentgericei kezdeményezés ilyenné vált.

Lassú terjeszkedés

Amikor a kétezres évek elején Szentgericén a falugondnokság szárba szökött, az amerikai unitárius testvérgyülekezetek körében annyira jó visszhangja volt, hogy az egyesült államokbeli hívek erdélyi hálózat megteremtésében gondolkodtak, erre szerettek volna gyűjtést szervezni. Balázs Sándor ma is lehangolónak tartja, hogy sok kistelepülés elöljárói a kétezres évek elején nem láttak az amerikai kezdeményezésben fantáziát, mi több, felesleges nyűgnek érezték, így nem lett folytatása. Az ötletnek időben kellett megérnie ahhoz, hogy pár éven belül máshol is követőkre találjon. Néhány faluban a helyi unitárius vagy református lelkész vállalta fel először az újfajta szolgálatot. „A kistelepülések lelkészeinek idejéből kitelik, másrészt a szószéken elmondottaknak ad hitelt és nyomatékot az, ha a lelkész vállalja fel ezt a fajta munkát”. Balázs szerint a falugondnoki hálózat bővítésének nagy segítséget jelentett Hargita Megye Tanácsának pozitív döntése: pályázati lehetőséget, résztámogatást írt ki a szolgáltatás felkarolására. Ennek elsősorban az elnéptelenedő kistelepüléseken lett nagyobb foganatja. A mára mintegy 30 falut magába foglaló kezdeményezéshez a megyei közgyűlések mellett a helyi polgármesteri hivatalok is résztámogatást tudnak nyújtani, azonban a kétféle finanszírozás együttvéve sem elegendő egy mikrobusz beszerzésére, illetve fenntartására, valamint a főállású falugondnok minimálbér szintű fizetésére. A különbözetet pályázatokból, illetve testvérgyülekezeti kapcsolatokból lehetne előteremteni. Balázs Sándor ezt önkéntes munkaként fogja fel, azonban ez a fajta önzetlen hozzáállás nem jellemző a mai emberre, így a szakszerű működtetéshez kiszámítható finanszírozást kell találni. Ha egy közösség nagyon akarja, megtalálja a lehetőségeket, azt azonban Balázs is elismeri, hogy sokkal előbbre lennénk a rendszer törvényi szabályozásával. Sok éves lobbijának köszönhetően sikerült elérnie, hogy az RMDSZ törvénytervezetet nyújtson be a román parlamentbe a falugondnoki hálózat önkormányzati felvállalásáról – állami finanszírozás mellett –, ahogyan az Magyarországon két évtizeddel ezelőtt már megtörtént. Az eredeti elképzelések szerint a benyújtott törvénytervezet idén tavasszal kerülne a szakbizottságok, majd a plénum elé – Balázs Sándor úgy véli, a román szakemberek nem igazán hisznek ebben a lehetőségben. „Van, aki azt mondta nekem, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezekre a hitetlenkedő felvetésekre mindig azt válaszoltam, inkognitóban jöjjenek el a településre, és saját szemükkel győződjenek meg arról, hogy a kezdeményezés működik, tehát életképes”. Az unitárius kezdeményezést elsőként a gyergyói Agrocaritas római katolikus egyházi szervezet karolta fel. Ma már egyre több falusi közösség érdeklődik iránta nemcsak Székelyföldön, hanem Erdély-szerte.

Öregjeink iránti megbecsülés

A fiatal és középkorú népesség távozásával egyre több falu idősei kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. „Most egy olyan nemzedék van elmenőben, amely feltétlen megérdemelné a közösség háláját. Ők tartották meg településeinket. Ha ezek az öregek úgy tettek volna, mint ahogyan manapság szokás – hogy szedjük a sátorfánkat és hátrahagyva csapot-papot tovább állunk –, sok kis magyar település már régen kiürült volna: arra sem volna lehetőség, hogy hazajárjunk sírni. Ez a nemzedék a legnagyobb tiszteletet és odafigyelést érdemli. Erre a legjobb megoldás a falugondnoki hálózat kiépítése és működtetése” – összegzi tapasztalatait Balázs Sándor unitárius lelkész.