Hirdetés

Erdély a gyógyfürdők hazája

Az épülő borszéki wellness- és gyógykezelőközpont messze földről vonzza majd a vendégeket •  Fotó: Keresztes Zoltán

Az épülő borszéki wellness- és gyógykezelőközpont messze földről vonzza majd a vendégeket

Fotó: Keresztes Zoltán

A termálvizek jótékony hatású ásványi anyagokat tartalmaznak, amelyek különböző betegségcsoportok gyógyítására alkalmasak. Az ország termálvízkészlete igen gazdag, Erdélyben pedig kimondottan sok gyógyfürdő működik. Az utóbbi években felértékelődött a gyógyvizek turistavonzó szerepe, ezért egyre több helyi önkormányzat fektet be a gyógyturizmusba. Összeállításunkban balneológus szakorvossal járjuk körül az erdélyi gyógyfürdők szerepét az egészség megőrzésében és a gyógyításban.

2018. március 24., 18:272018. március 24., 18:27

2018. március 25., 22:022018. március 25., 22:02

A termálvizek az ásványi anyagok bőrön keresztüli felszívódása révén gyógyítanak: főként mozgásszervi betegségeket, krónikus ideggyulladásokat és nőgyógyászati problémákat. Ugyanakkor a hévíz pozitív hatásait ivókúrákon keresztül is hasznosítják. Ez a módszer idült gyomor- és bélhuruttal, valamint emésztési zavarokkal küszködőknek lehet gyógyír. A vizek összetétele határozza meg, milyen betegségek kezelésére ajánlottak, így a különböző gyógyfürdők eltérő egészségügyi problémák gyógyítására alkalmasak.

Az ország legnagyobb, állandó jelleggel üzemelő gyógyfürdője a Nagyváradtól kilenc kilométerre található Félix-fürdő. Az itt feltörő vizet Európa leggazdagabb hévízforrásának tartják, hiszen naponta mintegy 17 millió liter 49 Celsius-fokos víz jut a felszínre. A termálforrások hőfoka 20–49 fok között mozog. A fürdő vize enyhíti a mozgásszervi, reumás, nőgyógyászati, idegrendszeri panaszokat, valamint egyes műtéti beavatkozások utókezelésére is ajánlják. Az üdülőhely kádas fürdővel, nyitott medencével és téli stranddal is rendelkezik. Évente mintegy ötvenezer beteget kezelnek itt. A fürdőn 7000 turistának helyet adó szálloda- és motelhálózat működik. Akár napi 75 lejtől is lehet már szobát foglalni.

Hirdetés

Tusnádfürdő, Bálványosfürdő, Szováta

Erdély legkisebb városa termálfürdőjének köszönhetően tett szert országos ismertségre.

Tusnádfürdő a legszebb magaslati fürdőhelyek egyike, festői környezet fogadja az odalátogatókat. 44 borvízforrása közül hatot hasznosítanak.

A források a vasas, nátrium-karbonátos sós és széndioxidos borvizek családjához tartoznak. A medencék vize 26–38 Celsius-fok között van. A több mint 850 méter mélységből felhozott víz ennél jóval forróbb, 63 fokos. Az itteni gyógyvizet érrendszeri bántalmak, perifériás érbántalmak, neurohormonális zavarok, húgyhólyag- és idegrendszeri megbetegedések gyógyítására használják. Emellett ivókúraként hasznosítható emésztési bántalmak, gyomorsavhiány, krónikus bélbántalmak, máj- és epe-megbetegedések esetén. A szállások jó ár-érték arányúak, hiszen 70 lejtől már lehet szobát bérelni.

Tusnádfürdő kezelőbázisát érrendszeri bántalmakra ajánlják a szakemberek •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Tusnádfürdő kezelőbázisát érrendszeri bántalmakra ajánlják a szakemberek

Fotó: Gecse Noémi

Bálványosfürdő szintén rendkívülien szép környezetben fekvő, magashegyi üdülőhely, amely Kézdivásárhelytől tíz kilométerre található. A gyógyfürdőt erdővel borított hegycsúcsok fogják közre, ezek közül tör fel a szén-dioxid és kén tartalmú víz, amelyet ivókúraként is ajánlanak gyomor- és bélbántalmak kezelésére. A helyi specialitásként számon tartott száraz gázfürdők, az úgynevezett mofetták és a több mint ötven borvízforrás nemcsak a turistákat, hanem a szív- és érrendszeri megbetegedésekben, reumától ideg- és gyomorbántalmaktól szenvedőket is ide vonzza. Kétszemélyes szobát itt akár 55 lejért is lehet foglalni egy éjszakára.

Szováta fürdője a jól ismert Medve-tó partján épült, amelyet magas sótartalma miatt gyakran Erdély Holt-tengerének is neveznek. A tó helioterm jellegű, tehát a vizet a napsugarak melegítik fel. A beömlő patakok kis fajsúlyú édesvize vékony réteget képez a tófelszínen, amely átengedi a napsugarakat, és ezek fölhevítik a mélyebb, sóban dús vízrétegeket is. Magas sótartalma okozza, hogy a fürdőzők valósággal lebegnek a tó felszínén.

A heliotermikus jelenség rendkívül ritkán fordul elő, Európában csak Szovátán találkozunk vele.

A tó hőmérséklete nyáron eléri a 35 fokot is. A fürdőhelyet elsősorban a nőgyógyászati és reumatikus panaszokkal küszködők keresik fel. A különleges összetételű víz a női meddőség leküzdésére kiválóan alkalmas. A víz jótékony hatással van egyes bőrbetegségek leküzdésére is. Antibakteriális és gyulladásgátló tulajdonságai miatt a tóból nyert vöröses-fekete iszapot pakolás formájában előszeretettel alkalmazzák. A fürdővároska panzióiban kedvező áron lehet négyágyas szobát foglalni, akár 60 lejért is.

Maroshévíz, Parajd, Borszék

Maroshévíz a Gyergyói-, a Görgényi- és a Kelemen-havasok között fekszik. Területén langyos szénsavas ásványvizek törnek a felszínre. A város szomszédságában található a Fenyő-forrás, amelynek hozama 10 liter másodpercenként, hőmérséklete 27,5 Celsius-fok. Ennek vizét nagy medencébe gyűjtik. A város másik forrása 8 literes másodpercenkénti hozammal rendelkezik. Ennek hőmérséklete 25 fok, és egy szabadtéri strandot táplál. A városban található Bánffy- és Urmánczy-fürdő régen nemesi családok tulajdona volt.

A szovátai Medve-tó az egyetlen helioterm jellegű az országban, ahol a vizet a napsugarak melegítik föl •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

A szovátai Medve-tó az egyetlen helioterm jellegű az országban, ahol a vizet a napsugarak melegítik föl

Fotó: Boda L. Gergely

A maroshévízi vizeket ásványi tartalmuknak köszönhetően belső és külső kezelésre is használják. Belsőleg elsősorban gyomorbántalmak kezelésére, a fürdőzést pedig szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve magas vérnyomás gyógyítására ajánlják.

Kétágyas szobát 50 lej/éj ártól kezdődően lehet foglalni.

A kirándulók egyik kedvenc állomása a Hargita megyei Parajd. A község nevezetessége a nagyon meleg, 49 fokos sósforrás és egy vízmosásokkal barázdált sóshegy. A fürdőhelyen található borvizek sósak, koncentráltak és melegek, magas az ásványtartalmuk. Egy liter sós borvíz 280 g sót tartalmaz. Az 1000 méter mélyről fakadó termálvíz elsősorban a reumás bántalmakra, porcsérülésekre, visszérre, porckopásra, nőgyógyászati bántalmakra és különböző bőrbetegségekre ajánlott. Parajdon is akár 60 lejes napi áron találunk kiadó szobákat.

Borszék Románia egyik legszebb fekvésű fürdőhelye, mivel erdős hegyektől övezett széles völgyben fekszik. A fürdővárosban 15 borvízforrás van, ezek egy részét palackozzák. A borszéki források a szénsavas, kalcium-karbonátos, magnéziumos, nátriumos borvizek családjába tartoznak. Belső kezelésre a borszéki vizeket a következő betegségek esetében használják: emésztőcsatorna-megbetegedések, gyomorsavhiány, krónikus májbetegségek, epebántalmak, cukorbetegségek, guta, vese- és hólyagbántalmak, húgyhólyaggyulladás.

A fürdőhely gyógyászati pavilonjában szénsavas meleg fürdőkkel, pakolásokkal, hidro- és fizioterápiás felszereléssel, gyógytornával kezelik a betegeket. Legkedvezőbb szállás ára: 40 lej/éj két fő részére.

Gyógykezelés az orvos szemével

A gyógyvizek jótékony hatását mozgásszervi, neurológiai, szív- és érrendszeri, bőrgyógyászati, nőgyógyászati, légúti és emésztőrendszeri betegségek kezelésében hasznosíthatják elsősorban. Viszont oda kell figyelnünk, hogy az adott betegségnek megfelelő fürdőhelyet válasszuk. Dr. Székely Varga Margit balneológus lapunknak elmondta,

leggyakrabban idült gerincpanaszokkal, csípő- illetve térdízületi kopásos fájdalmakkal küzdő betegek igényelnek fürdőkúrát.

A parajdi fürdő Székelyföld egyik legszebben felújított üdölőhelye •  Fotó: Pál Árpád Galéria

A parajdi fürdő Székelyföld egyik legszebben felújított üdölőhelye

Fotó: Pál Árpád

A szakember szerint a hátfájás a leggyakoribb panasz a betegek között, a kellemetlen érzés a gerinc bármely szakaszán megjelenhet, de kisugározhat a felső, illetve az alsó végtagokba is. Sőt, sokszor a zsibbadó végtagok problémája is a hátban keresendő. A csípő- illetve térdízületi kopás esetén is enyhítheti a fájdalmat a rendszeres gyógyvizes kezelés, de hatásos az izomgyengeséggel, zsibbadással vagy érzéskieséssel járó ideggyulladások, valamint az erős neuralgiás fájdalmak kezelésében is. A balneológus a szív- és az érrendszer betegségei közül kiemelte a szívkoszorúér-elzárodást, az infarktus utáni állapotot, a szívbillentyű bántalmakat, a magas és alacsony vérnyomást, illetve a perifériás érbetegségeket – az érelmeszesedés és a visszeresség –, amelyek esetében mofettakezeléssel érhető el jelentős javulás.

Idegrendszeri és mozgásszervi gyógykezelés

„Az allergiás bőrbántalmak, ekcémák, dermatitiszek és neuro­dermatitiszek esetében is hatékony kezelési alternatíva a fürdőterápia. Elsősorban a hüvely, méhnyak, méh és a méhfüggelékek idült gyulladásos betegségeivel, sterilitással, illetve menstruációs zavarokkal érdemes gyógyfürdőre járni a nőgyógyászati bántalmakban szenvedőknek” – részletezte a szakember. A balneológus az emésztőrendszeri megbetegedések esetén – az idült gyomor- és bélhurut, savtúltengés vagy a gyomorfekély kezelésére – az ivókúrát javasolja. Kiemelte: a kevésbé súlyos bántalmak esetén is jelentősen javít a betegek életminőségén a gyógyfürdős kezelés.

Dr. Székely Varga Margit balneológus: A kedvező terápiás eredmények eléréséhez legalább félévente gyógyfürdőre kellene járni Galéria

Dr. Székely Varga Margit balneológus: A kedvező terápiás eredmények eléréséhez legalább félévente gyógyfürdőre kellene járni

Szakorvosi tapasztalat szerint leggyakrabban mozgásszervi fájdalmakkal fordulnak szakorvoshoz a betegek. A konzultációra jelentkező pácienseinek legalább fele hátfájásos panaszokkal érkezik. Az állandó rohanás, a fizikai és pszichikai túlterheltség, az egészségtelen táplálkozás és az ülő életmód elhízáshoz, mozgásszervi, szív- és érrendszeri, emésztőrendszeri megbetegedésekhez vezet, nem utolsó sorban pedig mentális egészségünk is megsínyli – hangsúlyozta a szakember.

A fürdőterápiát főleg mozgásszervi, idegrendszeri, szív-és érrendszeri, emésztőrendszeri betegségek kezelésére ajánlja az orvos,

de hasznos kiegészítő lehet bizonyos tüdőgyógyászati, nőgyógyászati, bőrgyógyászati, pszichiátriai betegségek kezelésében is. A vízben való tartózkodás során a bőrön és a tüdőn keresztül könnyen felszívódnak az oldott ásványi anyagok, emellett a víz fizikai jellemzői is jelentősen befolyásolják a gyógyhatást. Minden esetben a víz összetétele határozza meg, hogy milyen betegségek kezelésére ajánlott, de a balneológus felhívta a figyelmet, hogy az éghajlati tényezők is jelentősen befolyásolják a terápiás eredményeket.

Nem mindegy, milyen fürdőre megyünk

„Az, hogy a gyógyvizes kúra lehet-e teljes értékű kezelés, a betegség jellegétől függ.

Idézet
Bizonyos mozgásszervi panaszok esetén a fürdőkúra hosszú tünetmentességet nyújthat, ezáltal csökkenthető a gyógyszerbevétel, de akár teljesen el is kerülhető.

Magas vérnyomás esetén a gyógyszeres kezelés elengedhetetlen, de megfelelően előírt, rendszeres fürdőkúrával csökkenthetjük a betegség súlyosbodását” – magyarázta a balneológus. Ha a rendszeres fürdőzés után jobban is érezzük magunkat, csakis a szakorvos utasítása alapján és ne saját meggondolásból csökkentsük a napi gyógyszeradagot.

A szakember az erdélyi gyógyfürdők közül Szovátát, Kovásznát, Félixfürdőt, Tusnádfürdőt és Borszéket emelte ki. A szovátai sós víz főleg mozgásszervi gyulladásos bántalmak esetén ajánlott, de különböző nőgyógyászati és endokrinológiai betegségekben is hatékony. A kovásznai gyógyfürdő legfőképpen szív- és keringési betegségek kezelésére alkalmas, Félixfürdőre elsősorban idegrendszeri panaszokkal, nőgyógyászati, belgyógyászati és mozgásszervi betegségekkel érdemes utazni. Tusnádfürdő borvize kitűnő hatású a neurózis, a szív- és érrendszeri, a gyomor-, bél-, mozgásszervi bántalmak és a belső elválasztású mirigyek betegségeinek gyógyítására, a borszéki ásványvizek, összetételüknek köszönhetően jótékony hatással bírnak a vesékre, a húgyhólyagra és húgyutakra, a periférikus keringési rendszerre, illetve az emésztőrendszeri megbetegedésekre, azaz gyomrot, beleket, epevezetéket érintő rendellenességekre. A gyógyfürdőhely ajánlásakor fontos figyelembe venni a klimatikus tényezők hatásait is.

Minél több fürdőhelyet korszerűsítenek az országban, a gyógyvízhez kedvet kapók között egyre gyakoribb jelenség, hogy a beteg saját döntése alapján választja ki a számára legtetszetősebb üdülőtelepet.

Amikor viszont megérkezik az általa kiválasztott helyre, a betegnek gyakran azzal kell szembesülnie, hogy nem kaphat kezelést, mert az adott gyógyvíz ellenjavallt a rendellenessége kezelésére. Székely Varga Margit elmondta, a fürdőgyógyászati ellátás a rehabilitációs szakághoz tartozik, ezért leggyakrabban a rehabilitációs szakorvos rendel fürdőkezelést, és ugyanúgy neki kellene meghatároznia, hogy a páciens számára melyik fürdőhelyiség a legalkalmasabb. A terápia előtt kardiológiai kivizsgálás is ajánlott. A balneológus arra figyelmeztetett, hogy a gyógyfürdő a súlyos szív- és érrendszeri betegségek, a trombózis, a rosszindulatú daganat, a heveny gyulladásos betegség, a TBC vagy egyéb fertőző betegség, nedvező vagy fertőző bőrbetegségek és terhesség esetén nem ajánlott, vagy egyenesen tiltott.

Nehezen elérhető állami támogatás

A kedvező terápiás eredmények eléréséhez legalább félévente gyógyfürdőre kellene járni. Az idős, krónikus betegek számára a nyugdíjpénztár évente egyszeri alkalommal 10 és 21 nap közötti időszakra támogat kezelést, de a második terápia költségeit a betegnek kell kifizetnie. A Romániában igényelhető állami támogatáshoz – szakorvosi előírás alapján vagy anélkül – a családorvos állítja ki a szükséges orvosi dokumentációt, amelyet a nyugdíjpénztárhoz kell benyújtania a betegnek. Az állami hivatal írásban ad választ a fürdőkezelés időpontjáról, időtartamáról, helyéről és az ellátás árához nyújtott támogatás összegéről. A támogatás aránya minden esetben a nyugdíj összegétől függ, de az állami egészségügyi támogatásokra szánt alap évről évre szűkösebb, emiatt egyre nehezebb megszerezni a terápiás célú üdülőjegyeket.

Bár sokan kedvelik az Európa-szerte népszerű magyarországi üdülőhelyeket, a balneológus szerint hatékonyság szempontjából nem lehet és nem is szabad összehasonlítani a különböző gyógyfürdőket. Ha a beteg – egyénre szabott, állapotának és panaszainak – megfelelő kúrát kap, számára az adott gyógyfürdő a hatékony. Magyarországon is társadalombiztosítási támogatással igényelhető a fürdőgyógyászati ellátás azokban a fürdőkben és gyógyszállókban, amelyek a fővárosi vagy megyei egészségbiztosítási pénztárral szerződésben állnak. Az anyaországban a betegség jellegétől függetlenül naptári évenként összesen két kúrát támogat az állam. Egy-egy külföldi gyógykezelés költségei azonban teljes mértékben a betegre hárulnak.

 

Iszapos pakolás
A Krassó-Szörény megyei Herkulesfürdő gyógyvizei belső és külső kezelésként is rendkívül hatásosak. Dornavátra (Vatra Dornei) hévizei szív- és érrendszeri megbetegedéseket, reumás, illetve neurológiai problémákat enyhítenek. A Konstanca megyében található Techirghiol-tó sós vize, illetve iszapja a 19. század óta jótékony hatásairól ismert. A Vâlcea megyei Călimăneşti hévize az emésztőrendszeri és a mozgásszervi megbetegedések kezelésére ajánlott. Az ország legfiatalabb természetes eredetű tava, a Gyilkos-tó vize szintén gyógyhatású. A fürdőhely meglátogatása főképp idegbántalmak, aszténiás és pajzsmirigy megbetegedések esetén javallott. Torda sósfürdőjét reuma, artrózis, íngyulladás, perifériás idegrendszeri betegségek, nőgyógyászati, bőrgyógyászati és poszttraumás bántalmak kezelésére ajánlják. A teljesség igénye nélkül felsorolt, kiváltképp erdélyi gyógyfürdőkön kívül még számos említésre méltó termálfürdő működik az országban. Éppen kiemelt gyógyhatásuk és szabadidőtöltés szempontjából felértékelődött szerepük miatt egyre több gyógyfürdőt újítanak fel és vonnak be a turistahálózatba.

 Hevele Lili, Kádár Hanga

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés