Hirdetés

Csángó jókedv Budapesten

A gyerekdalok után a kicsik is táncra perdülhettek szüleikkel együtt •  Fotó: Ilyés Szabolcs

A gyerekdalok után a kicsik is táncra perdülhettek szüleikkel együtt

Fotó: Ilyés Szabolcs

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg a budapesti Millenáris parkban a Csángó Bált. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. A hajnalig tartó táncházzal összekötve az érdeklődők ízelítőt kaphattak a rendkívül színes csángó kultúrából. A reggelig tartó rendezvényen jártunk.

Ilyés Szabolcs

2018. február 23., 20:482018. február 23., 20:48

2018. február 23., 21:002018. február 23., 21:00

A Millenáris park B pavilonjához érve rögtön kiderült, hol kell a Csángó Bálba bemenni, ugyanis a bejárattól nem messze gyimesközéploki csángók kínálták óriási üstjükből a túrós puliszkát. Közben kellemesen trécseltek a puliszkát megkóstoló vendégeikkel és meséltek nemzeti ételük elkészítéséről. A puliszkából mindenkinek jutott bőven. Beljebb a főszervező Kisebbségekért–Pro Minoritate Alapítvány részéről Tárnoki Mária és Fekete Réka fogadták a meghívottakat, majd pár lépéssel bennebb csángó népviseletbe öltözött fiatal pár kínálta pálinkával és ízletes mákos kaláccsal a bálba érkezőket.

Kisgyerekek bálozása

A csángó program délután elkezdődött: fél öttől három különböző helyszínen hirdettek rendezvényeket, a legutolsó akkord a hajnalig tartó táncház volt. A Szeret névre keresztelt teremben mosolygós gyerekekbe botlottam, akik szüleik felügyelete mellett szájtátva nézték a nekik zenélő együtteseket. A gyerekdalok hallgatása után közös táncra perdülhettek szülők és gyerekek egyaránt.

Hirdetés
Idézet
A népes vendégsereg között messze földről érkezett magyarokkal is találkoztam.

Hollósy László például Székelyudvarhelyről származott el Bajorországba, és onnan utazott családostul Budapestre, hogy részt vegyen a bálon. Elmondása szerint rendkívül érdekli a csángó kultúra és kisgyerekeinek is meg akarta mutatni testközelből a csángómagyarság hagyományait.

A bál igazi közönségsiker lett. Aki megismeri a csángó kultúrát, az lelkileg gazdagabb lesz •  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

A bál igazi közönségsiker lett. Aki megismeri a csángó kultúrát, az lelkileg gazdagabb lesz

Fotó: Ilyés Szabolcs

A Tázló teremben a Prima Pri­missima-díjas Petrás Mária keramikus alkotásait és Harangozó Imre néprajzkutató csángóföldi fényképfelvételeit (1988–2018) tekinthette meg a népes közönség. A kiállítást Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke nyitotta meg. De volt itt sok más látnivaló is. Szemügyre vettem a csángóföldi kézművesek remekműveit, a szebbnél szebb házi szőtteseket, nyakláncokat és fafaragványokat. Az érdeklődök Csángóföldről szóló könyveket, kiadványokat is vásárolhattak.

Csángó kultúra, töményen

A nagyszínpadi műsor 19 órás kezdetére megtelt a nézőtér. A Duna-terem nagyszínpadán a XXII. Csángó Bál megnyitó beszédét Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője tartotta. Beszédében kiemelte: nehéz sorsuk ellenére a csángók fenn tudták tartani magyar kultúrájukat, hagyományaikat és ez követendő példa lehet minden magyar számára. A bált hivatalosan megnyitó politikus Kallós Zoltán kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutatót idézte, miszerint „addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk, és magyarul énekelünk.”

A jelenlévők nagy örömére káprázatos előadás vette kezdetét, amely a húsvéttól pünkösdig terjedő időszak csángó népszokásait, táncait, énekeit mutatta be.

Felvonult a színpadra a több mint száz népviseletbe öltözött előadó, akik énekeikkel, táncaikkal felváltva szórakoztatták a nagyérdeműt. A Csíkfaluból, Forróvalváról, Lábnyikból, Pusztinából, Klézséről, Somoskáról, Gyimesekből, Pan­csovából érkezők megcsillogtatták a csángó kultúra színe-javát. Fellépett a Tatrospart Néptánccsoport, a Gyimesvölgye Férfikórus, a Népzenei Kamaraműhely, a Csörömpölő Zenekar, a Lippentő Táncegyüttes és még sok más egyéni előadó, többek között a klézsei születésű Hodorog András híres-neves furulyamester is. A gálaműsor legmeghatóbb pillanata volt, amikor a színpadon az előadók a Kimegyek a doberdói harctérre magyar katonadalt kezdték énekelni. Spontán találtak egymásra előadók és közönsége, együtt énekelve végig kiváló zenei aláfestéssel a magyar katonadalt, könnyeket csalva a szemekbe. A magas színvonalú műsort szűnni nem akaró vastapssal díjazta a közönség.

Harangozó Imre néprajzkutató csángóföldi fényképeit sokan megtekintették •  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Harangozó Imre néprajzkutató csángóföldi fényképeit sokan megtekintették

Fotó: Ilyés Szabolcs

Sok csángó koncert

Több teremben is párhuzamosan folytatódott a mulatság, az ismerkedés, a jókedv. A pusztinai vendégek megtartották Mikor Csíkból kiindultam… című lemezbemutató koncertjüket, egy teremmel odébb pedig csángó muzsikát játszó magyarországi zenekarok húzták a talpalávalót, mint a Somos Együttes, a Szigony Együttes, a Tindia Zenekar és a Zurgó Együttes. Lemezbemutató koncertet tartott a Servet Zenekar, illetve Fábri Géza a népzenei és a moldvai magyar énekesekkel közösen Karikás táncot járják címmel. Az egyenként közel egyórás koncertek és fellépések alatt a bálozók önfeledten mulattak és énekeltek az előadókkal.

Fekete Réka, az egyik főszervező lapunknak elmondta: már több mint tíz éve résztvevője és szervezője a bálnak. Ma is lelkesedéssel veti bele magát a szervezői teendőkbe, mert tudja, hogy a cél nemes: bemutatni és megismertetni a magyarországi közönséggel a csángó és a moldvai magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetét és hagyományait. Tárnok Mária a szervező Kisebbségekért–Pro Minoritate Alapítvány elnöke kifejtette, az idei rendezvénnyel is maximálisan elégedett, az előadok és a közönség közös éneklése és egymásra találása őt is megérintette. „Mintegy két évtizedre visszanyúló fesztiválunkkal alkalmat szeretnének teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megőrző csángó magyarok bemutathassák szokásaikat, viseleteiket, zenéiket, táncaikat egy nagyszínpadi műsor keretében.

Idézet
A műsort követő táncház remek lehetőség arra, hogy a résztvevők is tevékeny részesévé válhassanak a hagyományoknak, ugyanis a moldvai és gyimesi hagyományőrzők segítségével beletanulhatnak a csángó táncokba, énekekbe”

– mondta lapunknak.

Diplomaták népviseletben

A rendezvény egyik szervezőjeként Benke Gráci Somoskáról érkezett a Csángó Bálra. Először táncosként, majd zenészként, az utóbbi években pedig szervezőként segíti az eseményt. Úgy véli, a műsort követő hatalmas taps kiváló visszaigazolást ad arról, hogy megfelelő értéket tudtak nyújtani a közönségnek, a táncban résztvevő bálozók nagy száma pedig azt igazolja, hogy megéri évről-évre életre hívni a csángók budapesti bálját.

A bál igazi közönségsiker lett. A táncházként működő különböző termek tele voltak éneklő-táncoló fiatalokkal és idősekkel egyaránt, akiknek népviseletbe öltözött előadók oktatták a megfelelő lépéseket.

Éppen egy ilyen táncházi terem előtt sikerült szóba állnom a gyönyörű csángó népviseletbe öltözött Szilágyi Angelikával, aki Csángóföldről, pontosabban Csíkfaluból származik. Mint elmondta, a családja székelyföldi menekült, ősei a mádéfalvi veszedelemkor kerültek Csángóföldre. Jelenleg Szentedrén él, kéthetente tart táncházat Budapesten, ahol népdaloktatás is folyik. Azt tartja a legfontosabbnak, hogy minél több magyarországival ismertessék meg a csángó kultúrát, a bál pedig sokat segít a cél elérésében. Úgy véli: aki megismeri a csángó kultúrát, az lelkileg gazdagabb ember lesz.

A bálon egyébként több nemzetközi diplomata is tiszteletét tette, népviseletbe öltözve.

A közönség soraiban volt skót szoknyát viselő hivatalos meghívott és ázsiai népviseletbe öltözött diplomata is. Szentgyörgyi Zoltán, Magyarország bukaresti nagykövetségének korábbi külügyi attaséja is úgy értékelte, ismét egy nagyon sikeres bált hoztak tető alá a szervezők. A szemlélődök közt jelen volt a Kolozsvárról érkezett Mátis Jenő is, az Erdélyi Magyar Néppárt országos választmányának elnöke, aki szerint minden hasonló rendezvényre szükség van, mert amit manapság az iskolákban nem tanítanak, az nem is jut el a diákokhoz. A csángó kultúra ilyen: minden alkalmat meg kell ragadni, hogy ismertebbé, népszerűbbé tegyük –fogalmazott Mátis Jenő.

Kint már hajnalodott, amikor a még mindig táncoló és önfeledten mulató bálozók fáradtságot nem ismerve tovább énekeltek. Bár reggelre jócskán megfogyatkozott a résztvevők száma, a legkitartóbbak még állták a sarat, ahogyan az a régi bálok rendjén történt Csángóföldön is.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés