Valaki majd leoltja a villanyt?

Mintegy háromezer orvos végez évente Romániában, közülük csúcsévekben 2700-an is emigráltak elsősorban nyugat-európai országokba. Az ország 2007-es EU-csatlakozása óta a Romániát elhagyó fiatal orvosok száma évente 1700 és 2700 között mozog, ennyien nyújtanak be kérést az orvosi kamarához. A külföldön munkát vállaló egészségügyi szakemberek az orvosi kamarától igényelhető malpraxis igazolással bizonyíthatják, hogy nem követtek el orvosi vétséget, illetve nem indult ellenük szakmai-etikai eljárás.

A masszív orvoselvándorlás azonban nemcsak romániai, hanem kelet-európai jelenség – erősítette meg az Erdélyi Naplónak dr. Horváth István szociológus, a Kolozsváron működő Kisebbségkutató Intézet igazgatója, az orvosok elvándorlásáról készülő, átfogó tanulmány szerzője.

Agyelszívás nyugati módra

A kilencvenes évek második felétől a nyugat-európai államokban számottevővé duzzadt orvoshiány a második világháborút követően, az 1950-es évek elején bekövetkezett bébiboommal magyarázható. Az átlagosnál jóval magasabb gyerekszaporulat nemzedékei az ezredfordulót követően kezdtek nyugdíjba vonulni, ezzel párhuzamosan hirtelen megnőtt az orvosi ellátás iránti igény is. Horváth István szerint a gazdag uniós országok semmit nem tettek a probléma érdemi kezelésére, noha a szociológusok statisztikái előre jelezték, hogy az ezredforduló után néhány évtizeden át sokkal több orvosra lesz szükség, mint korábban. Az orvosi és a középfokú egészségügyi képzés átmeneti bővítése helyett a számukra könnyebb és lényegesen olcsóbb megoldást választották: a hiányt a kelet-európai országokból származó migrációval pótolják. Kelet-Európából a jobb egészségügyi rendszer és a jobb fizetések ígéretével vonzzák oda az orvosokat. A legtöbb szakember Romániából, Lengyelországból és Magyarországról érkezik.

„Itt nem csak arról van szó, hogy nálunk az orvosok rosszul fizetettek: a Kelet-Nyugat irányú szakember-migrációban a vonzás-taszítás elve érvényesül, azaz a nyugati országok valóságos mágnesként vonzzák magukhoz a szakorvosokat” – magyarázza a kisebbségkutató. Ellenállni nehéz, hiszen a legtöbb nyugat-európai országban az orvosok az ottani átlagbér kétszeresét keresik meg. Ez a kiemelt bérezés az itteni átlagbérekre vetítve sehol nem működik Kelet-Európában, így aztán nem meglepő, hogy a legnagyobb csábításnak kitett egészségügyi szakmák művelői közül kevesen képesek ellenállni a sokkal magasabb német, dán vagy angol fizetés vonzásának.

Mi tartsa őket itthon?

A többi orvoskibocsátó országhoz képest Románia kétszeresen is rosszul áll a fiatal orvosok helybentartása ügyében. Egyrészt nálunk a legalacsonyabbak a fizetések, másrészt – néhány várost leszámítva – a legtöbb orvos nem kap szolgálati lakást. Még azok dolga is nehéz, akik meggondolják magukat és hazatérnek, mert aki kilép a romániai egészségügyi rendszerből, nehezen tud oda visszakerülni.

Horváth István kimutatásai szerint a hazai egészségügyi rendszerből évente 3000 orvos távozik – együtt számolva a külföldre költözőket, a nyugdíjba vonulókat és az aktív korban elhalálozó orvosokat –, miközben ugyanennyi végez évente egyetemeinken. Immár évek óta nem gyarapszik az egészségügyi ellátórendszer létszáma, miközben a személyzet gyorsan öregszik. „A romániai egészségügyi rendszer a szükséges létszámnak mintegy 60 százalékával dolgozik. Nagyobb városokban még nem érzékelhető annyira a szakorvoshiány, a falusi orvosi ellátás azonban kétségbevonhatatlanul összeomlott” – jelenti ki a szociológus. Példaként olyan Bihar megyei magyar községet említ, amelynek polgármestere azzal nyert helyhatósági választást, hogy a hosszú évek óta üresen álló orvosi rendelőbe szakembert ígért. Az új elöljárónak azonban csak egy Moldovai Köztársaságbeli orvosra futotta, akiről utólag derült ki, hogy orosz, és románul is csak gyengén beszél. Több száz község van hasonló helyzetben, és ez az állapot csak tovább romlik. De nem csak a falusi rendelők konganak az ürességtől: a bukaresti I.C. Parhon Endokrinológiai Intézetben például két műtőorvos maradt, így akár kétéves várólisták is kialakulhatnak, miközben ilyen hosszú várakozási időszak sok beteg számára végzetesnek bizonyulhat.

Gyakori jelenség, hogy az egészségügyi középiskolák diákjai számára magyarországi vagy nyugat-európai kórházak szerveznek szakmai gyakorlatot, amelyet követően a végzős diákokat rendszerint alkalmazzák. „Mintegy 25 ezer romániai orvos dolgozik Nyugat-Európában. A 3,2 milliós romániai vendégmunkás-létszámhoz viszonyítva ez a szám nem túl magas, mégis, leginkább az orvosok hiányát érezzük meg. Azért is aggasztó a jelenség, mert az orvosképzés kerül a legtöbbe, a kivándorlás pedig egyetlen szakorvosi ágazatot sem kímél” – magyarázza Horváth István. Az már senkit nem boldogít, hogy az egyetemi végzettséggel rendelkezők közül nemcsak az orvosok között, hanem valamennyi szakterületen nagy az elvándorlás. Szociológiai felmérések szerint annyi jól képzett, doktorátussal rendelkező fiatal romániai szakember dolgozik külföldön, hogy velük ki lehetne cserélni a teljes romániai felsőoktatási gárdát.

Egy dolgozik hét helyett

A Maros Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, dr. Lőrinczi Zoltán szerint a fiatal orvosokat egyértelműen a romániai egészségügyi rendszer kényszeríti távozásra. Románia legfontosabb hitelezői, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió évek óta a költségvetés karcsúsítását, a személyzet lefaragását követelik. Ennek legnagyobb vesztese a romániai egészségügy. „Ma ott tartunk, hogy minden állami egészségügyi intézményben hét betöltetlen állás után tudunk egyetlen új személyt alkalmazni” – állítja. A kórházigazgató tapasztalatai szerint új szakorvos, nővér vagy éppenséggel takarítónő alkalmazására csak akkor kerül sor egy közegészségügyi intézményben, ha az már a működésképtelenség határára sodródik.

A hatalmas szakemberhiányt csak az egészségügyi személyzet túlóráztatásával, agyondolgoztatásával lehet megoldani. A marosvásárhelyi szakember nem tartja kizártnak, hogy uniós nyomásra immár évek óta azért fagyasztják be a betöltendő orvosi és nővéri állásokat a közszférában, hogy azzal is elősegítsék az orvosok tömeges elvándorlását. Másként nem igazán magyarázható a szaktárca háborúzása a pénzügyminisztériummal minden egyes szakorvosi állás betöltéséért: a szaktárca személyi ügyekben nem tud dönteni, miközben tudvalevő, hogy sok kórházból a szakképzett személyzet fele hiányzik.

Erdélyben is van esély

Valamivel optimistábban látja a helyzetet dr. Rácz Attila pszichiáter szakorvos, a pszichiáterek gyakorlati képzésében résztvevő marosvásárhelyi szakember. „Aki orvosként Erdélyben akar maradni, annak lehetősége van elhelyezkedni. A közegészségügyi hálózat mellett ma már egy fejlett és szerteágazó magánklinikai hálózat is működik, sőt, magánkórházak is vannak. Aki pedig megfelelő tőkével rendelkezik, magánkabinetet is nyithat” – vázolja a fiatal orvosok előtt álló lehetőségeket Rácz Attila. Mintegy tízévnyi tanulás és szakorvosi vizsgák után a fiatal szakorvosok teljes jogú tagjai lehetnek a hazai orvostársadalomnak, tehát elsősorban rajtuk múlik, miként döntenek.

Rácz úgy látja, nagyon sok fiatalnak megfordul a fejében a távozás gondolata, de sokan végül mégsem vállalják. Egy fiatal szakorvos mintegy 2000 lejes kezdő fizetése nem túl magas bér, de talán elegendő lehet az induláshoz, ha valaki Erdély mellett dönt. Magánklinikákon többet is kereshet, mindez attól függ, mekkora a lendülete, a kitartása. „Tapasztalataim szerint a pszichiáter szakorvosok nagyobb része helyben marad, főleg azok a magyar szakemberek, akik jó eséllyel találnak állást Erdély magyar lakta vidékein”. Aki mégis elmegy, általában mindenhol megállja a helyét Európában, s ez egyértelműen a hazai orvosi képzés magas színvonalát bizonyítja. Kérdésemre, hogy a hatéves orvosi egyetem után Bukarestben sorra kerülő rezidensvizsga mennyire nehéz egy erdélyi magyar végzős számára, Rácz doktor úgy fogalmaz: ez is csak egy vizsga, tehát aki komolyan veszi az orvosi hivatással járó folyamatos felkészülést és képzést, az különösebb gond nélkül veszi az akadályt.