Szórvány a négyzeten

Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodnak, az anyagi nehézségekről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolniuk. „Ennek ellenére optimisták vagyunk” – szögezi le Bencze Mihály, az Ady Endre Gimnázium igazgatója.

Idén kereken 200 éves a bukaresti magyar oktatás, az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre. Így a május elején rendezett 3. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot a jubileumnak szentelték. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg azon a hétvégén, felavatták az iskola új zászlóját és címerét – amely egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázolja –, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. A marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátékát, Bródy Sándor A tanítónő című darabját az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra. Az épület – ahol annak idején jelentős diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység zajlott, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó – 300 férőhelyes dísztermét színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.

Az oktatásszervezés hőskora

A magyar jelenlét már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő román fővárosban. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése „terelt” jelentős tömegeket. Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint bizonyítható volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Ezek a kisebb próbálkozások a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására azonban még aligha nevezhetők iskolának.

Az igazi áttörés a 19. század elejére tehető. A várost megszálló oroszok ekkor rendezték Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség 70 ezer lelkes központjában 1226 „osztrák” élt – túlnyomó többségük magyar –, de a magyar közösség létszáma elérhette a háromezret is. A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket saját lakásán kezdte tanítani, írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész végigkoldulta a fél világot – fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is –, négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat”.

Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, Bukarestben folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás szerepel a magyar lakosok foglalkozására is: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, ahogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt: támogatásukra jótékonysági előadást rendeztek.

Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítő, oktatás- és közösségszervező Koós Ferenc református lelkész is, aki 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuza, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben pedig újabb két tantermes emeletes iskola épült, benne a tanítói lakással.

Kegyelmi időszakok és leépítés

A századfordulóra kiteljesedett és valósággal virágzott a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látta el az inasiskolától az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján 25 ezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.

„A történelem fintora, hogy míg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely aztán Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve” – illusztrálja a helyzetet Bencze Mihály. Az újabb „hőskorban”, a két világháború között azonban így is négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma. 1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, de az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval megnyitották a hétosztályos iskolát. A kommunista hatalom vezetőivel kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a városközpontban, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola (képünkön).

A múlt század ’50–’70-es évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek bukaresti magyar oktatás számára. Ekkor tanult ott többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.

A családi ház

Adorjáni Dezső evangélikus püspök számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű”, vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, intim volt, radikálisan különbözött a nagy erdélyi iskolákban tapasztaltaktól. A tanítás pedig minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának” – mesélte a bukaresti véndiák. A tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia elnevezésű tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. A püspök ma is szívesen emlékszik vissza a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra. „A korabeli bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy falu életét. Szinte mindenki ismert mindenkit, s ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek egymásnak, szóba elegyedtek egymással” – idézte fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső. Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionálkommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást.

Az 1989-es rendszerváltás új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett. Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát – tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett –, kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.

 „Rejtőzködő” magyarok

Amikor a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, Bencze Mihály igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele miatt nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik mandátumuktól, munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40–50 százaléka pedig vegyes házasságból származik. A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós Bukarestben, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul” – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.

A következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége az intézménynek. Őket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, de torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.

A bentlakás története amúgy hűen tükrözi a román–magyar államközi viszonyokat. Az egy évtizeddel ezelőtt kezdeményezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a falak készültek el, a kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt” egymillió euró. Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság. Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, ősztől a természettudományokra áttérő Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést is.

A bukaresti magyar középiskola végzőseinek 80 százaléka amúgy rendre sikerrel érettségizik, a továbbtanulóknak azonban csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen. „Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten” – vallja Bencze Mihály.